Sátrat vert köztünk a Messiás
Sátrat vert köztünk a Messiás
2000. 12. 16.
Hogy a világnak és az emberiségnek Megváltóra van szüksége, ez legkorábbi kezdeteitől fogva a zsidó-keresztény kinyilatkoztatás legfőbb üzenete. Az eljövendő Messiás iránti isteni és emberi igényről, személyéről, sorsáról és dicsőségéről a Szentírás első fejezeteitől az utolsóig folyamatosan kibontakozó, progresszív kijelentést kapunk. Az emberiség őstörténetének idején eleinte csak homályos, körvonalazatlan reménység fogalmazódik meg, az üdvtörténet és a Szentírás könyvei keletkezésének előrehaladtával azonban az Istentől a Szabadítóról kapott kép mind jobban-jobban kibővül és rengeteg részlettel gazdagodik.
Amikor a kígyó álnoksága folytán az első emberpár bűnbe esett, hosszú évezredekre meghiúsítva leszármazottaik számára is a sikeres, áldott és igaz életvezetés lehetőségét, Isten az ítélettel együtt a messianisztikus reménységet is felébresztette bennük ígéretével. A kígyónak mondott isteni átok szerint "ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod" (Mózes 1. könyve 3,15). Ez a – teológusok által "Ősevangélium"-nak nevezett – mondat a Sátánt reprezentáló kígyóval és "magvával" szemben az "asszony magvát" állítja győztesként.