hetilap

A barnás viaszosvászonba göngyölt testet egy kőszarkofágba helyezett aranyozott fakoporsóban találták meg. Az "arany hercegnő" ékszerekkel volt borítva: fején színarany korona, arcán arany maszk, mellrészén pedig egy egyiptomi stílusú, de óperzsa feliratú aranylemez volt. A korona díszítése hét ciprusfa, ami a kutatók szerint az egykori perzsa székváros, Hamadán (Ekbatana) jele. A szarkofágban talált személyt egy húsz év körüli perzsa, illetve egyiptomi hercegként vagy hercegnőként azonosították. 

A pakisztáni verzió szerint a mell-lapon az "Én Xerxész, a nagy király lánya, Ruduamna vagyok" felirat olvasható, Ahuramazdának, a zoroasztrianizmus legfőbb istenségének szóló dedikációval, míg Irán szerint, egy akhaimenida hercegről van szó, s az iráni televízió állítólag már be is mutatta azokat a felvételeket, amelyek ezt hitelt érdemlően bizonyítják. Teherán azt állítja, hogy a lelet az övé, mivel olyan területről származik, amely korábban az Óperzsa Birodalom része volt, illetve mivel a holttest egyértelműen az óperzsa királyi család tagja. Az afganisztáni tálib kormányzat szerint viszont a leletet tőlük vitték ki a háborús zavargások során. Ismét mások szerint ez egy Egyiptomból elhozott múmia. A vita eldöntése érdekében Irán az UNESCO-hoz fordult.

Az mindenesetre bizonyosnak látszik, hogy ilyen professzionális mumifikálást kizárólag az ókori Egyiptomban végeztek, mint ahogy az is biztos, hogy ez a fajta temetkezési szokás nem volt divatban az ókori Perzsiában. Ebből többen arra következtetnek, hogy mégiscsak egy egyiptomi hercegnőről lehet szó, akit balzsamozásra Egyiptomba szállítottak, majd onnan hoztak vissza Perzsiába. Ennek ellentmond, hogy egyáltalán nincs adat arra, hogy a perzsa királyok valaha is kifelé házasodtak volna, de i. e. 525 és 404 között 

– mint XXVII. dinasztia – a perzsa királyok egyúttal Egyiptom fáraóiként is uralkodtak.



Kűrosz, a felkent



A lelet ismét ráirányítja a figyelmet az egykor hatalmas, s a Bibliában is fontos szerepet játszó ókori birodalom sorsára. A perzsa kor rendkívül fontos történelmi események színtere. Ekkor ér véget Izrael babilóni fogsága, s indulhatnak meg a hazatérési hullámok, ekkor épül fel újra a Szentély, és népesül be újra Jeruzsálem. A korban addig merőben szokatlan vallási béke és viszonylagos tolerancia korszaka köszönt be.

"Én vagyok Kűrosz, a király, az Akhaimenida" hirdetik Paszargáde (Paszargadai) egykori királyi palotájának három nyelv? oszlopfeliratai annak a személynek a dicsőségét, aki addig egyedülálló módon egyesítette az ókori kelet teljes egészét, félresöpörte az útból az egykori Asszír Birodalom maradványait, véget vetett Babilón uralmának, s aki, addig egyedülálló módon, hazaengedte a babilóni király által fogságba hurcolt népeket. II. (Nagy) Kűrosz i. e. 559-ben még csak három perzsa törzs fölött uralkodott Perzsia Ansan tartományban, a nála jóval nagyobb és erősebb Méd Birodalom árnyékában. Felkelve azonban a méd uralom ellen, 

i. e. 550-ben döntő csapást mért a méd seregekre. A csata végkimenetelét valószínűleg a méd csapatok és vezetőik nagy részének átállása is erősen be-

folyásolta. Ezután elfoglalta Ekbatanát (a bibliai Achmetát), s ezzel a méd–perzsa birodalom egyedüli uralkodója lett. A méd kincstár kifosztásával birtokába került az egykori asszír főváros, Ninive i. e. 612-es elfoglalásakor a médekhez került hatalmas zsákmány is. 

I. e. 546-ban Kis-Ázsia akkori nagyhatalma, L?dia támadta meg, amit visszavert, és még azon a télen átkelve a hegyeken elfoglalta és felgyújtotta Szardeiszt, ezzel megsemmisítve a l?d királyságot. Legendás uralkodóját, Kroiszoszt tanácsadóként haláláig maga mellett tartotta. Természetesen a közmondásos "krőzusi vagyon" is a Perzsa Birodalmat gazdagította.

I. e. 540 körül látott neki Babilón elfoglalásának. Erről a görög források mellett a Biblia is beszámol. Az egybehangzó történet szerint Kűrosz i. e. 539-ben előbb Babilón környékét foglalta el, majd elvágva az utánpótlási vonalakat a város mellett megverte a babilóni sereget, amely visszavonult a gyakorlatilag bevehetetlen erődítménnyé kiépített Babilónba. Kűrosz ekkor cselhez folyamodott, a városon átfolyó Eufrátesz vizét elvezetve csapatai október 12-én vagy 13-án éjjel a kiszáradt folyómedren át a méd Gobrüasz vezetésével behatoltak a városba, amelynek nagyságára jellemző, hogy mire a város lényeges pontjait már elfoglalták, addig a többi részén erről még nem is tudtak. Az események szemtanúja volt Dániel is, aki ott volt azon az estén is, amikor Belsazár részeg tivornyázása alatt egy kéz jelent meg a falon, s felírta a híres mondatot: "Mene mene, teqel ú-fárszín", azaz: mina: megszámlálás, számbavétel; séqel: mérés, mérlegelés; perászím: el- vagy felosztás. Az utolsó szó, a perászím egyes száma, pársz pedig nem más, mint a Perzsa Birodalom arám neve. 

A Babilónba október 29-én bevonuló Kűroszt felszabadítóként üdvözölték. A király – a közel-keleti szokásokkal ellentétben – se ki nem rabolta, sem el nem pusztította a várost, helyette visszaállította a helyi Marduk-kultuszt, és gondoskodott a Babilónba hurcolt idegen népek és istenek (értsd: istenszobrok) eredeti helyükre történő visszaszállításáról. "Az összes embert összegyűjtöttem, lakóhelyükre visszatelepítettem" – írta néhány hónappal azután, hogy immár az egész akkori világ ura lett. Kűrosz ezzel egy addig példa nélkül álló vallási toleranciát és békét hirdetett meg. A világtörténelemben elsőként és egyedülálló módon hirdetett amnesztiát a közel-keleti szokások szerint egyik helyről a másikra áttelepített népek számára. Ez tette lehetővé a Babilónba hurcolt zsidóság hazatérését és a Szentély újbóli felépítését is, ahogyan azt az Ezsdrás könyvének elején megőrzött eredeti királyi dekrétumban olvashatjuk. Ez a gyakorlat rendkívül meglepő egy ókori keleti uralkodótól, s különösen élesen szembenáll az asszír–babilóni uralkodók népirtási és deportációs politikájával. Kűrosz nem alkalmazott terrort, még az általa legyőzött uralkodókat sem bántotta. Az addigiaktól eltérően, a meghódított népek vezető elitjét sem fejezte le. Ezt a fajta toleranciát a Perzsa Birodalom többé-kevésbé mindvégig megőrizte – természetesen megfelelő nagyságú adók megfizetése mellett.

Kűrosz e különös viselkedése leginkább egy bibliai igehely figyelembevételével érthető meg. Jóval korábban, Ésaiás próféta így szólt róla: "Így szólt az Úr felkentjéhez, Kűroszhoz (Kóres), akinek megerősítettem (vagy erősen megragadtam) jobbkezét, hogy letegyek előtte népeket, és királyok övét megoldjam, hogy megnyíljanak előtte az ajtók, és kapuk előtte ne legyenek zárva! Én előtted fogok járni, és az egyenetleneket egyenessé teszem, az ércajtókat összetöröm, s a vaszárakat levagdalom, és neked adom a sötétség kincseit és a rejtekhelyek titkos gazdagságát, hogy megtudd, hogy én, az Úr vagyok az, aki neveden hívtalak el, Izráel Istene, szolgámért, Jákobért, és Izráelért, választottamért, és szóltam hozzád neveden, kedvesen megszólítottalak téged, holott nem ismertél! (...) Én serkentettem őt fel igazságban, és minden útját egyenessé teszem, ő fogja felépíteni Városomat, és száműzötteimet el fogja bocsátani – nem bérért, sem vesztegetésért – szólt a Seregek Ura!" Igazán ennek fényében érthető, hogyan tudott Kűrosz olyan akadálytalanul eljutni Babilónig, s tudta bevenni a bevehetetlennek hitt várost. Kűrosz harmadik évében kapott kijelentést az idős Dániel az utolsó időkre vonatkozóan (Dániel könyve 10–12. fejezete), amit a tudomány a próféciák rendkívüli pontossága miatt előszeretettel datál jóval a benne szereplő események utánra.

Kűrosz i. e. 530 nyarán konf-liktusba keveredett a keletről támadó masszagéta törzsszövetséggel, és egy csatában elesett. Holttestét egykori győzelme helyére, Paszargádéba vitték vissza, és egyszerű, dísztelen sírba helyezték. Hírnevére jellemző, hogy mikor Nagy Sándor a területet meghódította, Paszargádéban megállt, és katonáival újjáépíttette az akkorra már kifosztott és megrongált mauzóleumot.



"Királyok királya"



Kűrosz utódai folytatták a hódításokat, s a birodalom határait az Industól Egyiptomig terjesztették ki. Fiát, II. Kambüszészt (i. e. 530–522) nem említi a Biblia. Uralkodása alatt a Templom újjáépítési munkálatai a környező népek ellenállása miatt megszakadtak, és Dareiosz második évéig nem is kezdődtek újra. Kambüszész utóda, I. (Nagy) Dareiosz (i. e. 522–486) néhány év alatt stabilizálta az országot, s mind az Indus, mind Európa felé kiterjesztette hódításait. Az ő korától kezdődnek a görög–perzsa háborúk. 

Dareiosz második évében (i. e. 520) Aggeus, második és negyedik évében (i. e. 520 és 518) pedig Zakariás próféta prófétált a hazatérteknek a Szentély felépítése érdekében. Biztatásuk eredményes volt, az újjáépítés ismét megkezdődött. A környező népek nevében azonban a "folyóntúli tartomány" helytartója ismét beadvánnyal fordult a királyhoz, aki megkerestette Kűrosz eredeti rendeletét, és a hamadáni (Ekbatana, Achmetá) királyi levéltárban fellelt másolat alapján engedélyeztette a munkálatokat, sőt kiegészítő rendelkezéseket adott az eredeti rendelethez, és ezzel a Szentély építésének anyagi hátterét a folyóntúli tartomány adójából teremtette meg. Az erőteljes királyi beavatkozás következtében Dareiosz hatodik évében, i. e. 516-ban készen állt a Szentély, és megtarthatták az első páska-ünnepet.

Dareiosz már ismét a hagyományos keleti egyeduralmat valósította meg, hatalmas építkezési programokkal újjáépíttette az egykori elámi fővárost, Szúzát, ami mindvégig a birodalom adminisztratív központja maradt, és megépíttette Perszepoliszt. Alatta alakult ki a perzsa udvar szertartásos, merev stílusa, amelyben a király mindennél nagyobb, és az egyszer? halandó számára szinte meg-közelíthetelen módon jelent meg. A kialakuló hatalmas udvartartás mérhetetlen összegeket e-mésztett fel, s a hivatalnoki kar és a királyi család bizonyos tagjai (elsősorban a királyi feleségek és anyák), valamint a hárem rendkívüli befolyásra tett szert.

Utódját, I. Xerxészt (i. e. 485–465) szokták azonosítani a bibliai Eszter könyvében szereplő Ahasvérós királlyal. Ha így van, akkor az első átfogó zsidóellenes intézkedéseket is az ő korára kell kelteznünk. 



A perzsa udvar



Az Eszter könyvében leírt, számunkra talán kissé "meseszer?" eseményeket és epizódokat a perzsa történelem teljes mértékben alátámasztja. A Dareiosz által létrehozott Perzsa Birodalmat, és különösen a királyi udvart, hihetetlen mérték? gazdagság és igen kifinomult udvari etikett jellemezte. A királyt mindenhová hatalmas udvartartás kísérte, az Eszter könyvében leírt különféle színhelyek (asszonyok háza, asszonyok második háza stb.), valamint funkciók és funkcionáriusok sokasága nem merő kitaláció, nem is valamilyen keleti mesei elem, hanem a más források által is alátámasztott valóság. Teljes mértékben hihető az Eszternek a nagykirály előtti megjelenésre való felkészítését leíró rész (a görögöket meg is lepte a perzsa királyt körüllengő parfümfelhő), mint ahogy az is, hogy a király elé halálbüntetés terhe mellett senkinek nem volt szabad hívás nélkül belépni. A perzsa törvények szigora és áthághatatlansága (sőt, a király számára is kötelező volta!) jelenik meg a Bibliában sokszor használt "a perzsák és médek vissza nem vonható törvényei" kifejezésben.

A számunkra szinte elképzelhetetlen gazdagságot illusztrálja, hogy a korabeli források szerint a király által alkalmanként viselt aranyékszerek összértéke 12 ezer aranytalentum volt, ami a 80-as évek árfolyamán 3 millió angol fontot jelentett. Eszter könyvének az a megjegyzése sem tévedés, miszerint "az ivás pedig aranypoharakból folyt, s mindegyik pohár különbözött a másiktól", mint ahogy a vendégsereg száma, és az egymást követő vendégségek időtartama (száznyolcvan nap) sem. Más forrásokból is tudjuk, hogy egy-egy átlagos étkezésen is több ezren (például tizenötezren) vettek részt, s a résztvevők rangjuk szerint hozhattak meghatározott számú vendéget. A zene és a mulatság a királyi udvarnak annyira szerves részét képezte, hogy Dániel könyve külön megjegyzi, amikor a király nem hozatta magához a zeneszerszámokat.

Az Eszter könyvének elején leírt "mesés" gazdagságot ("arany és ezüst ágyak az igazgyöngy, márvány, vörösmárvány … padlózaton") támasztják alá a múlt században megtalált perzsa aranykincsek, de elég csak arra gondolnunk, hogy az ő birtokukba került az ókori Kelet összes addigi birodalmának minden kincse. Az óperzsa feliratokból az is kiderül, hogy a kor legkiválóbb szakemberei dolgoztak a király számára a kor legdrágább anyagaival. 

A birodalom többnemzetiség? és többnyelv? volt, ezért a rendeleteket a birodalom valamennyi nyelvére és írására lefordították és leírták. Bár a perzsa is annak számított, a hivatalos nyelv birodalomszerte az arámi volt, ezzel intézték a teljes adminisztrációt. Ennek nyomai olyan távoli vidékeken is fennmaradtak, mint az egyiptomi Elephantine-sziget, ahol akkoriban zsidó helyőrség működött. Ezt a nyelvet vitték magukkal a zsidók is a hazatérés alkalmával, olyannyira, hogy az eredetei héber Tóra-szöveget fordító nélkül már nem is nagyon értették. Rendkívül fejlett "hírközléssel" rendelkeztek, a hírnökök váltott lovakon vitték a híreket, külön postaállomások voltak, ahol lovat lehetett cserélni.



A birodalom végnapjai



Xerxész halála után a birodalom leszálló ágba került, sorsát a továbbiakban a gyenge uralkodók és a mögöttük álló erős főemberek, valamint a hárem intrikái határozták meg. I. Artaxerxész (i. e. 465–424) már eleve 

politikai gyilkossággal került hatalomra. Uralkodása alatt zajlott 458-ban Ezsdrás vezetésével a zsidók második viszszatérési hulláma, majd i. e. 445-ben Nehémiás vezetésével a harmadik "alija" következett. Mindketten királyi engedéllyel keltek útra. Ezsdrás visszatérésével vette kezdetét az Isten igéjéhez való visszatérés, a bibliai rend helyreállítása. Nehémiás a király pohárnokaként a perzsa udvarban igen magas, bizalmi állást töltött be (nevét a szúzai levéltár arám nyelv? dokumentumai között is megtalálták). A királlyal való beszélgetése után tizenkét évre helytartóvá nevezték ki. 

I. e. 444 körül érkezett Jeruzsálembe, ahol azonnal hatalmas lendülettel vetette bele magát az újjáépítés munkálataiba. A körülöttük élő népek vezetőinek állandó intrikái mellett 444-ben már álltak Jeruzsálem falai, amit vezetése alatt elképesztően rövid idő, mindössze ötvenkét nap alatt építettek újjá! 

Artaxerxész halála után – ha lehet azt mondani – még jobban felgyorsultak az események. Két fiát néhány hónap alatt meggyilkolták, harmadik fia, II. Dareiosz (i. e. 423–405) néven került hatalomra. Halála után fiai közt polgárháború tört ki, amelyből II. Artaxerxész (i. e. 404–359) került ki győztesen. E két fenti uralkodó 

valamelyikének idejére tehető az utolsó bibliai próféta, Malakiás működése. II. Ar-taxerxész több fia már apja életében végzett egymással, így a III. Artaxerxész (i. e. 358–338) néven hatalomra került fiú – a későbbi problémákat megelőzendő – teljes egészében kiirtotta az egyébként meglehetősen népes királyi családot. Mikor főeunuchja őt is, majd fiát is meggyilkolta, már csak egy trónra ültethető távoli unokatestvért találtak. III. Dareiosz (i. e. 335–330) ugyan erős kézzel tett kísérletet a birodalom megújítására, de már képtelen volt megállni az új nagyhatalom, a huszonéves Nagy Sándor vezette Makedónia előtt, és három nagy csatában teljes vereséget szenvedett. Amikor Alexandrosz – véletlenül vagy tudatosan – felgyújtotta Perszepoliszt, nemcsak egy egykor virágzó birodalom ért véget: a Közel-Kelet lassan, de végérvényesen átadta vezető szerepét a Nyugatnak.

(a szerző főiskolai oktató)

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek