Hallgatás, tagadás, felejtés, emlékezés, majd ismét elölről, míg eljön a fájdalmas, de fontos pillanat, a szembenézés, ami megakasztja ezt az ördögi kört. Franciaországban ötven évbe került, mire egy francia mozifilm bátran a közönség elé tárja, mi zajlott 1942 júliusában az Eiffel-torony árnyékában. Nem vérszomjas német SS-katonákat látunk, hanem mezei csendőröket, akik a szomszédaikat kísérik szigorú menetoszlopban hajnali négykor a város közepén található stadionba, az azóta lerombolt Velodrome d’Hiver-be. A film érzelmekkel teli ábrázolásmódjával éri el, hogy a néző egészen maga előtt látja az eseményeket. A főszereplők gyerekek és a gyerekekhez közel álló felnőttek, így a film is egyszerűen mutatja be a hétköznapjaikat ebben a borzasztó időszakban. 1995-ben Jacques Chirac francia elnök törte meg a csendet, ő kért elsőként bocsánatot a francia csendőrség és a civil lakosság szerepéért.