Tihanyi Péter

Budapesten köszöntötték a héten 80. születésnapja alkalmából a magyarországi holokauszt legismertebb kutatóját, Randolph Braham professzort.

– Fejtő úr, miben áll a Sorstalanság egyedisége, Kertész életének, életművének egyedisége? Az irodalmi kvalitáson kívül jutalmaztak-e másfajta értékeket is e Nobel-díjjal?– Jutalmazták például Kertész bátorságát, ahogy a múltjával – és egyben a huszadik század legnagyobb botrányával – szembenézett. Vállalva azt évtizedeken keresztül, hogy ennek semmi visszhangja nem lesz. Szinte egyedül való, kilátástalan küzdelembe kezdett. Ez a díj ezt az erkölcsi tartást, ezt a pimasz bátorságot koronázta meg, tette hitelessé, rehabilitálta, kürtölte szét a nagyvilágnak. Amellett, hogy a m? irodalmi értéke fantasztikus, a díj szólt a témának is, annak ellenére, hogy Magyarországon köztudottan nehézségekbe ütközik a múlt bevallása. Egyébként Franciaországban is. Emberfeletti késztetés lehetett nem csak erről írni, de erről írni akarni is. Kertész életműve emberileg is nagy tett. A Svéd Királyi Akadémia rendszerint olyan életművet, munkát díjaz, amely az emberek millióit gondolkodásra készteti. Sőt történelmileg, a jövőt illetőleg is számba veszik a hatását. 

N. Gábor tizenkét éves kora óta drogozott. Huszonöt évesen díler és heroinista lett. Felesége és két gyermeke elhagyta. Négy év börtön, majd minden megváltozik. Gábor ma harminchat éves, és teljesen megszabadult a drogtól. És a család újra együtt.

Ambrus Attilával egy kétórás televíziós riportot készítettünk a cellájában. Arra voltunk kíváncsiak, mik azok a pillanatok, fordulópontok, döntések egy ember életében, amik meghatározzák a sorsát. Mitől lesz valaki végül is azzá, aki. 

"… Megfogtam a kezét, arcát, a pici fejét. Abban a pillanatban tudtam meg, milyen az, amikor szülővé válik az ember. Ugyanis eddig hozzá se érhettem. Olyan érzés volt, mintha kiműtötték volna belőlem, hiszen addig semmilyen kapcsolatunk nem volt egymással."

Thomas Mann, Pirandello, Hemingway, Camus, Marquez, Pasternak, Sartre, Solohov, Szolzsenyicin, Günter Grass. Nevek az elmúlt száz év irodalmi Nobel-díjasai közül. 2002-ben a világ legnagyobb irodalmi díját Kertész Imre kapta. Erről kérdeztem Heller Ágnest, Eörsi Istvánt, Konrád Györgyöt, Szakonyi Károlyt, Salamon Pált, Kertész Ákost, Tamás Gáspár Miklóst és magát a díjazottat.

– Ön virológus. Nagyon úgy tűnik, hogy a munkája a következő években, évtizedekben, de akár hónapokban is nagyon fel fog értékelődni.– Jól mondja. Sajnos számos szakember is így gondolja. Magyarországon az egészségügyet még ma is ipari tevékenységnek próbálják feltüntetni, ahol egészségtermelés folyik. A megboldogult szocializmus idején volt az állatoknál elletési terv, meg trágyázási terv. Most már nekem is tervezni kell a betegségeket, és ki kell kalkulálnom hónapokra lebontva, hogy hány darab vírus fog támadni. Hát ez egy nonszensz. A kórokozók és vírusok nem fogják nézni az én kimutatásaimat. 

– Ki maga?– Bonyhádon születtem, Keszthelyen szereztem meg az agrármérnöki diplomámat; a párom ügyvéd, gazdasági ügyekkel foglalkozik, itt találtunk egymásra Veszprémben. Negyvenöt éves vagyok, van két nagy fiam, és nagyon jól érzem magam a bőrömben. Élvezem, amit csinálok, nem feszélyez a polgármesterség, sőt úgy érzem, ez olyasvalami, amit nekem találtak ki. Harminchárom évesen lettem polgármester. Huszonkét megyei jogú város van Magyarországon, ahol négyen vagyunk olyan polgármesterek – a Budapestet vezető Demszkyn kívül –, akik a rendszerváltás óta vezetjük városunkat.

– Hol és hogyan éltél gyerekkorodban?– Tanyán laktunk, Pálmonostorán, nem volt külön szobánk, a húgommal aludtam egy ágyfélén, én aludtam kívül, a húgom meg belül. Aztán édesanyám élettársa bejött éjszakánként a szobánkba, és ott próbált meg csinálni velem mindenfélét, mikor a húgom már aludt, csakhogy én védekeztem, kezemmel, lábammal kapálódzni már nem tudtam, mert akkor már rajtam volt, csak a hangom maradt, de ahogy elkezdtem kiabálni, a kést, ami ott volt nála, egy kicsit a nyakamhoz szúrta, a torkomhoz, aztán megcsinált mindent.

Két lányuk a ház harmadik szintjén alszik. Veszekedésre ébrednek, egyszer csak azt hallják az apjuktól: "Most megöllek, te szemét!", és az édesanyjuk felsikolt. Lerohannak a lépcsőn a második szintre, és abban a pillanatban dördül a sörétes puska. Az anyjuk feje szinte szétrobban, a falon, az ágyon mindenhol agyvelődarabok. A lányoknak van még annyi lélekjelenlé-tük, hogy kirohanjanak a házból a szemben lakó szomszédhoz. Ekkor eldördül a második lövés.

– Hogy van mostanában?– Azt szokták mondani, hogy az öregkornak sok szépsége van, de mondjanak csak egyet is. Hát én mondok magának egyet. Azt veszem észre, ahogy haladok előre az időben, egyre szabadabb leszek. – Milyen értelemben, vagy mitől szabadabb? – Egyszerűen attól, hogy kikerültem abból az életszakaszból, amikor ha minimális értelemben is, de különböző kényszerek irányítottak a döntéseimben. 

"A hálószobaajtó fölött Love parade felirat volt. Hatalmas franciaágy, a falon körben tükrök, meztelen női portrék bőrből megmintázva. Az ágy fölött reflektorok. Sok lány feküdt ezen az ágyon. Kettő már biztosan nem fog. Ők már a temetőben nyugosznak." 

Tehetség vagy munka, avagy hogyan neveljünk gyermekünkből zsenit?

2002. augusztus 1., Kismarja. A tizenöt éves Móna Sándor megerőszakolja, brutális módon megfojtja, majd a faluszéli mocsárba dugja a kilencéves Novák Zsuzsikát. Mindketten falubéliek, sőt, szinte barátok. 

Polgár Judit minden idők legjobb női sakkozója. A világranglistát 1989 januárjától vezeti. 1992-ben páros mérkőzésen legyőzi Szpasszkijt, 98-ban Karpovot. A tizedik sport Oscar-díjat májusban kapta meg. A huszonhat éves, gyönyör? világbajnoknő most ugyanúgy örül Lékó Péter győzelmének, mint annak idején saját sikereinek. 

Mindkét barát, a gyilkos és az áldozat is Erdélyből települt át Győrbe: Barcza Attila (30 éves) és Kristály Csaba (26 éves). Ugyanannál a zöldségesnél dolgoztak, majd útjaik szétváltak. Attila zűrös életét hátrahagyva karriert, egzisztenciát teremtett. Csabának ez nem sikerült, bűnözésbe, onnan a francia idegenlégióba menekült. Ezután – bár küzdött ellene – gyógyszer és alkohol nélkül már nem tudott élni. A két fiú nemrég újra összetalálkozott, s Attila befogadta pár napra az otthonról éppen kidobott Csabát. Június 16-án, vasárnap este megvacsoráztak, később tévét néztek. A film közepén Csaba kiment a konyhába egy késért, és visszatérve mellbe szúrta barátját. Az megpróbált védekezni, de Csaba újra használta a kést. Attila összeesett. A gyilkost idegesítette az áldozat halálhörgése, ezért leragasztotta a száját ragtapasszal. Ezután még hússzor szúrt. Végül fölrakta a holttestet az ágyra és mellére tette Bibliáját. Majd betakarta.

Voltam Párizs luxusszállóiban; megszálltam a Közel-Kelet legelegánsabb szállodájában, a jeruzsálemi King Davidben; láttam a Loire menti kastélyokat, de Pogány úr Dunakilitin fölépített kastélya mindent fölülmúl. Pompája, eleganciája, kertje lélegzetelállító. Pogány Lajos gyémántkereskedő. Aki elég gazdag volt, az tőle vásárolt, a belga királyi családtól Margit hercegnőn át Elizabeth Taylorig. Ez a hallatlanul természetesen és egyszerűen élő ember mindezek ellenére ritkán tapasztalta meg, mi az, boldognak lenni. 

Arról, hogy mi történik Afrika északnyugati partjainál, a homoksivatagok mélyén, csak akkor értesülünk, ha a Párizs–Dakar-rali versenyzői éppen arra járnak, vagy ha elolvasunk egy Rejtő-könyvet. Sok évtizedes konfliktusnak köszönhetően háromszázezer nyugat-szaharai él város nagyságú menekülttáborokban, a senki földjén. Már a harmadik generáció nő föl úgy, hogy esélye sincs szabad emberhez méltó élethez. Nyugat-Szaharát, ezt a Magyarországnál háromszor nagyobb területet, a ma virágzó EU-tagország, Spanyolország foglalta el. Működő gazdaság, állami intézményrendszer, katonaság híján a szomszédos Marokkó és Mauritánia osztozik az országon fele-fele arányban, gondolván, jobb a szaharaiaknak, ha a gyarmatosítók helyett szomszédjaik lövik őket halomra.  1956-ban mi is jogosan vártuk el a világtól, hogy segítsen rajtunk. Nem tette. Mi most viszont tehetünk azért, hogy Afrikának egy országnyi területén más rend uralkodjék. Mégiscsak elfogadhatatlan, ha egy augusztusi hónapban gyerekek százai halnak szomjan.

A választások előtt két hónappal interjút készítettem Ifjabb Orbán Győzővel, s a beszélgetés végén ígéretet kaptam, hogy május végén – függetlenül attól, hogy a bátyja marad-e a miniszterelnök, vagy sem – újra vendégül lát. A véletlen úgy hozta, hogy amíg mi beszélgettünk és a bányát jártuk, ugyanakkor hallgatták ki Győző édesapját az ominózus fényképezőgép ügyben.