hetilap

Barcza Attila Fotó: Baranyai Edina

Kadlacsek László, Attila legjobb barátja



– Jó lenne, ha még csak szombat lenne, a vasárnapot megelőző nap. Attila nem látta a veszélyt, én sem. Hisz még tőlem is kérdezte, engedje-e, hogy vasárnap is ott aludjon. 

– Attila milyen srác volt, hogyan ismerkedtetek meg?

– A feleségem és a gyerekeim után ő állt hozzám a legközelebb. Én még ismertem őt a megtérése előtti időszakból, amikor ivott, depressziós volt, és állandóan öngyilkos akart lenni. Elveszett emberként élte a napjait, kereste a helyét mindenhol. Isten a szemem előtt változtatta meg az életét. Egy csupa szív, vidám, idealista ember lett. Jól keresett, megbízható üzletember volt. Úgy beszélt, úgy dolgozott, mint aki Istent képviseli. Evangélista lehetett volna. Az utóbbi években úgy élt, az volt a legfontosabb neki, hogy Isten számára kedves legyen. Bárhova ment nyaralni, képeslapot küldött, és ajándékokat hozott. Apósomnak, édesapámnak, édesapám élettársának is beszélt Istenről. A nagymamám is Attilának köszönheti, hogy megismerte Jézus Krisztust. Célokkal volt tele, komolyan képezte a hangját. Több énektanárhoz is járt, Bocelli volt a példaképe, úgy szeretett volna énekelni, mint ő. És tényleg, ahogy énekelt, úgy is meg tudta érinteni az embereket. Ez volt az élete, hogy dicsérje Istent.

– Nem tartották egy lökött, flúgos hívőnek a városban, amiért mindenkinek Istenről beszélt?

– Nem, egyáltalán nem, se a munkahelyén, se családi körben, pedig a szülei reformátusok. De tisztelték Attila munkáját, hitét, és ahogyan élt. Valamelyik ügyfelének a kislánya egy nagyon súlyos betegségben szenvedett. Elmondta a szülőknek, hogy ő keresztény, és hisz abban, hogy Jézus meg tudja gyógyítani a lányukat. Kérte őket, hadd imádkozzon a kislányért kézrátétellel. 

A szülők nem hittek ebben, de megengedték az imát, mivel évek óta hozták-vitték mindenféle orvosokhoz, hasztalan. Attila imádkozott, s nem sokkal rá a kislány – éppen a születésnapján – meggyógyult. 

– Nem volt még nős?

– Készült megnősülni, szeretett volna családot, gyerekeket. Szombaton pont arról beszéltünk, hogy a gyerekeink együtt fognak játszani, sétálni, biztos abban, hogy az Úr kiválasztotta már számára az ő menyasszonyát, csak még nem találkoztak össze. A házasságot is Isten Igéjén keresztül akarta megkötni. Mesélte régebben, hogy az üzletkötései alatt nagyon sok lehetősége lett volna nőkkel, amit más ember rögtön kihasznál, de ő mindig ki tudta kerülni ezeket a "kalandokat". Magát tisztán tartva várta, hogy megtalálja a feleségét. 

A kétéves fiam azt mondta nekem tegnap, mikor játszott az építőjátékkal, hogy olyat építsél nekem, mint Attila. Szerette az egyházat, és minden embert, egyszerűen nem volt benne félelem.

– Csabát ismerted?

– Szombaton láttam először, amikor Attila elhozta őt a gyülekezetbe. Nekem Attila már régebben beszélt róla – emlékszem a nevére is –, és kérte, hogy imádkozzam érte, mert egy régi barátja, akinek kibicsaklott az élete. Most csak annyit mondott, hogy újra találkozott vele, adott neki ezer forintot, és megetette. Segíteni akart neki. A szülei nem tudtak már vele együtt élni az állandó italos kábultsága miatt, kitették otthonról. Azt mondta Attila, hogy nem akarja, hogy Csaba az utcán aludjon, félti, meg is verhetik, meg is ölhetik. 

– Ezek szerint szombaton találkoztál vele először?

– Igen.

– Milyennek láttad?

– Erős, sportos, jó külsej? gyerek, nem volt rosszképű. Azt tudom, hogy három nyelven beszélt, nagyon kedves volt a mosolya. De a gyülekezetbe a biztonságiak nem akarták beengedni, valamit megérezhettek, igaz, a mozgása és a beszéde lassú volt, valószínűleg a gyógyszerek miatt. Istentisztelet után kérte Attila, hogy másnap délelőtt menjek ki a családommal hozzájuk, beszélgessünk, töltsük együtt a délelőttöt.

– Elmentetek?

– El.

– Tehát a gyilkosság éjszakájának délelőttjén vagyunk.

– Igen.

– Mi történt aznap?

– Vasárnap tíz körül Attila bejött értünk kocsival. Kivitt bennünket Győrbátyára, ahol bérelt egy szép kertes házat. Korábban ketten bérelték a barátjával, de később a barátja megnősült, így Attila egyedül maradt. Tizenegy után érkeztünk, Csabi már nézte a tévét. Csaba nagyon rossz állapotban volt. Mozgása, beszéde ugyanolyan lassú volt, mint előző nap. Én is mondtam neki, higy-gye el, Isten helyre tudja állítani az életét, Attilától megkap minden segítséget, és amiben tudunk, mi is segítünk, mondtam neki. Mikor kezet fogtunk, mind a két kezével megfogta a kezemet. Feleségemnek is kedvesen bemutatkozott, puszit is adott neki. Mikor vége lett a tévéműsornak, azt mondta, hogy szeretne labdázni a kisfiammal, Márkkal. Aztán sétáltak kint az udvaron. Egy őszinte, gondjait bátran megosztó fiúnak tűnt, aki nagyon tiszteli Attilát, örült a segítségének. Kettő óra körül jöttünk el tőlük, Attila haza is hozott bennünket kocsival, de előtte azt mondta, menjünk be vásárolni a Sparba. 

– Mit vásároltatok?

– Milánóit akart csinálni vacsorára, és nem volt otthon semmije. Ez volt a Csabának az egyik kedvenc étele. Kávét is szeretett volna venni, mivel ő nem kávézott, Csaba viszont igen. Erre én mondtam neki, hogy egy-két főzés miatt ne vegyen kávét. Mondtam, úgyis hazavisz, a feleségem lefőz kávét, azt elviheti.

Az utóbbi napokban – vasárnap is – sokat beszélt arról, hogy ha aznap visszajönne az Úr, vajon ki hova kerülne. Nagyon készen akart lenni. Minden kis hibáját megbánta és korrigálta, csakhogy a mennybe kerülhessen. Nem tudom, hogy van-e ilyen, hogy az emberek megérzik az elköltözésüket. Ha igen, akkor ő biztosan megérezte. 



Részlet a rendőrségi jegyzőkönyvből:

"A tegnapi napon K. Csaba magához tért a kórházban kábult állapotából, amelyet feltehetően nagyobb mennyiség? gyógyszer beszedése okozott. Gyanúsított kihallgatásán elismerte, hogy körülbelül hat éve ismerték egymást a sértettel. Szombaton B. Attila meghívta a győri Hit Gyülekezete összejövetelére. Utána aznap éjjel ott aludt nála, majd egész vasárnap ott tartózkodott a családi házban. Vasárnap dél körül egy család jött hozzájuk, akikkel együtt tévét néztek és beszélgettek. Ezután B. Attila hazavitte a családot, majd este 19.00 óra körül hazaérkezett. Megvacsoráztak, majd B. Attila kérte K. Csabát, hogy nézze meg azt a videofilmet, ami egy drogos fiú megváltozott életéről szólt. Elkezdték nézni, de K. Csabának nem tetszett, ezért kiment a konyhába. K. Csaba állítása szerint ekkor megszólalt egy belső hang, hogy B. Attila rosszat akar neki, ezért meg kell ölni. Felkapta az asztalon levő konyhakést, és többször megszúrta a sértettet. Miután összeesett, beragasztotta a száját, mert zavarta a halálhörgése. Ezután átöltözött, majd összeszedte, a holmikat, és távozott." 



Mézes András, a győri Hit Gyülekezete vezetője

– Nem akarok közhelyeket használni, de egy kiváló srác volt. Példaérték? volt az élete. Egy gyöngyszem volt Attila az egyházon belül. 



Vörös Péter, a gyülekezet biztonsági szolgálatának vezetője

– Emlékszel Kristály Csabára? Úgy tudom, te álltál az ajtóban.

– Hogyne emlékeznék, nem is akartam beengedni.

– Miért nem?

– Jó az orrom, ez a szakmám. Vagy piával, vagy gyógyszerrel volt tele a srác, de inkább piával, éreztem az alkoholszagot. Teljesen le volt lassulva. Én dolgoztam börtönben is, ritkán csal a szimatom. Igen, nem akartam beengedni. Úgy kellett Attilának kérlelni minket, hogy engedjük be, az ő vendége, régen barátok voltak. Biztos, hogy nem lesz semmi baj, azt ígérte Attila, hogy garanciát vállal érte. 

– És te?

– Azt mondtam, oké, beengedem, de nagyon vigyázz rá. Nagyon. Direkt mögötte ültem két sorral, figyeltem az istentisztelet alatt, de semmi probléma nem volt vele. Aztán mikor a végén tíz körül elbúcsúztunk egymástól, többen is figyelmeztettük, nagyon vigyázzon, valami nem oké a sráccal. Attila azt mondta, hogy felelősséget érez iránta, hogy földiek, szeretne rajta segíteni. Még azt is mondta, hogy nemcsak szóval kell szeretni, hanem tettekkel is. Aztán ez lett.



Zoli, az áldozat öccse

– Senkire sem tudott haragudni. Nem is volt kifejezése az utálatra vagy a gyűlöletre. Inkább ellenkezőleg. Egy akármilyen bűnös embernek is arról beszélt, hogy van megbocsátás, és ő is megbocsátott. 

– Szerinted, hol van ő most?

– Remélem ott, ahol ő szeretett volna lenni.

– A mennyországban?

– Hát, erről beszélt.

– Sokat?

– Hát, mondott ilyesmit, hogy már neki csak a teste van itt. 

– Ezt mikor mondta?

– Az utóbbi hetekben.

– Mire vélted ezt a mondatot?

– Nem tudom, mire is vélhetném azt, ha valaki azt mondja, hogy neki már csak a teste van itt, a szelleme máshol van.

– Lila gőznek gondoltad?

– Egyáltalán nem, elfogadtam. 

Ő már valahol máshol élt. És abban a másban hitt. Nekem semmilyen kifogásom ez ellen nem volt. Most van kifogásom, hogy nincs.



Tallós Balázs – aki utoljára beszélt hosszabban a gyilkossal

– Csabával néhányszor találkoztam az elmúlt években, a belvárosban többször kérdeztem a sorsáról. Júniusra egy teljesen összeroppant személyiség? srác lett. Az elmúlt héten is beszélgettünk, és elmondott néhány kulcsmomentumot, amitől megnyekkent. Miután átjött Erdélyből, azt mondja, iszonyúan megalázták, mindenféle nyomorult menekültnek nevezték a gimnáziumban. Azt hiszem, Marosvásárhelyről jöttek, az anya gyógypedagógus, az apa mérnök. De igazából az idegenlégióban épült le. Ott gyakorlatilag olyan filmeket vetítettek neki kivégzésekről, gyilkosságokról, brutális vérengzésekről, amik – ezt ő mondja így – felszabadítják az embert a gyilkosságokra. Miután onnan elszökött, egy teljesen más ember jött haza. Ivott, nem dolgozott, nem tudta, mi ő, és valamit nagyon keresett. Nem drogozik, hanem gyógyszereket szed, és arra iszik rendszeresen. Nagyon őszinte volt, olyan, mint egy megvert kutya, aki behúzza fülét-farkát. Az volt a benyomásom, hogy Attilára nagyon felnézett, tőle várta, hogy felkarolja. Tőlem is kérte, hogy keressem meg, ha hoszszú időre eltűnne, mert ő szeretne rendbe jönni. Arról is beszélt, hogy járt ki Pannonhalmára is, meg a győri bencésekhez is. De itt is, meg ott is megkörnyékezte egy-egy homoszexuális pap, ajánlatot tettek neki, úgyhogy onnan is undorodva elfordult. De ami most leginkább feltűnt, ahogy Attiláról beszél, és ahogy hozzá ragaszkodik.



Attila édesanyja

– Hatalmas hite volt… Még abban is hitt, hogy ezt a gyereket jó útra fogja téríteni. Attila egy kicsit rámenős volt, amiben ő hitt, vagy amit szeretett, azt nagy intenzitással és szívvel próbálta másokkal megosztani. Szerintem ő szerelmes volt Istenbe. Ha mondtam volna, se tudtam volna megakadályozni, hogy foglalkozzon ezzel a fiúval, annyira bízott benne. Bár én nem tudok úgy lelkesedni, mint ő – mi reformátusok vagyunk –, de ahogy a fiam a hitét megélte, az csodálatos volt.



A nagymama

– …hogy tudta nekem mondani, hogy Mama, az Úr Jézus szeret bennünket, és nem szabad szomorkodni… mert tudja, nekem volt egy csúnya műtétem, szóval, hogy ne szomorkodjak, csak örüljek és vigadjak, mert az Úr Jézus úgy tud segíteni rajtunk, ha a kicsiért is hálásak vagyunk, és csak így tud elfogadni bennünket. Kérdeztem a gyerektől, hogy Attila drága, milyen állapotban voltál te, mielőtt a gyülekezetbe kerültél? Mondja: Mama, nagyon nehéz volt megállni a helyemet. Még utána is volt itt-ott egy apróbb kihágás, de most már, hála az Úrnak, Mama, nincs semmi gondom. Könny? vagyok és boldog. És akkor… és akkor most… Csak azt szeretném tudni, hogy mik voltak az utolsó szavai… Úgy szeretném tudni… Ez a gyerek mártír volt, 

higgye el nekem, ezt megölték a hite miatt.

– A nagymama szerint hol van most Attila?

– Egészen biztosan a mennyben, ahova vágyott is sokszor, és az is egészen biztos, hogy megbocsátott a gyilkosnak is. 



(ismét az édesanya)

– Én viszont nem tudok megbocsátani, és nem is akarok, szemet szemért, életet életért, ez járja itt a földön.

– Tetszett ismerni Csabát, hogy néz ki?

– Magas, nagyon kisportolt, stramm, jókép? gyerek volt, hoszszúkás arcú, rövid hajú. Még akkor is dzsúdóra járt, mikor annakidején együtt dolgozott Attilával a zöldségesnél. Annyira beléje rögződhetett a légiós kiképzés, hogy mindig azt érezte, sport kell a testének. 

Minden véres volt, a konyhától kezdve, nemcsak a szoba, láttam, amit feltakarítottak. 

– Attilát mikor látta utoljára?

– Szóltak, hogy vigyek be a proszektúrára ruhát, de egyszerűen nem találtam a lakásban semmit. 

A gyilkos mindent elvitt a lakásból. Nemcsak a technikai berendezéseket, de a gyönyör? öltönyeit, a méregdrága ingeit is. Üzletkötő volt, szépen kellett megjelennie. 

– Ön öltöztette?

– Nem, én csak bevittem a ruhát, és megkértem, hogy másnap engedjék meg… hogy nagyon szeretném látni. Aztán másnap kihozták a hűtőkamrából. 

– Hogy tetszett tőle elbúcsúzni, vagy mit tetszett neki mondani, vagy…

– …azt, hogy mennyire szerettem. De ezt már sose tudja meg. Tulajdonképpen olyan ritkán mondtam neki, hogy szeretem, hiszen már önálló fiatalember volt, harmincéves elmúlt, ilyenkor csak nem mondogatja az ember, pedig úgy hiányzott, hogy mondjam… Aztán megcsókoltam mindkét arcát… aztán megcsókoltam a kezét is. De a hangját azóta is hallgatjuk. 

– Kazettán?

– Nem, az üzenetrögzítőjén. Ma reggel is meghallgattuk Mamával.

– Mi van rajta?

"Üdvözlöm, Barcza Attila vagyok, kérem, hagyja meg üzenetét, köszönöm. "

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek