hetilap

Szabadkígyós, 2002. augusztus 21. Betérünk a New York nev? kocsmába. A pultos hölgynél érdeklődöm, hol találjuk meg azt a fiatalembert, aki interneten harmincmillióért árulja a házát, merthogy vevő lennék. Melyik háza érdekli, kérdezi a hölgy, mert ez a kocsma is a Józsié, meg a mellette lévő két bolt is, meg a panzió is… meg még más is. Engem a háza érdekelne, tudnék találkozni vele? Azt nem lehet, mondja a hölgy, de ha valóban vevő, akkor a lovászfiú, aki a Józsi házának gondnoka is, megmutatja magának. Így történt.

Azon az ajtón, ami a lányok számára nyitva állt, mindenféle zárak, biztonsági kódok kiiktatásával tudok csak bemenni. A ház elképesztő. Minimum a dupláját éri, azaz hatvanmilliót, de lehet, hogy jóval többet. Gyönyör? ápolt kert szobrokkal, kerti grillkészletekkel, egyik márványból, a másik terméskőből. A garázsban egy Cadillac. Az uszoda nem olyan nagy, de csodaszép. A versenylóistálló mellett a kertben kecskék, bárányok, mindenféle madarak, nem bántják egymást. 

A ház földszintjén nappalik hatalmas terekkel, konyhák. Az emeleten két fürdőszoba pazarul berendezve. Mellette szauna, szolárium. A hatalmas konditeremben pontosan huszonöt gép van. Megszámoltam. Egy kaszárnyának is elég lenne. Minden helyiség bejárata fölött, legyen az nappali, konyha vagy toalett, amerikai város- és utcatáblák, mint például San Francisco, Manhattan, New York. A hálószobaajtó fölött Love parade felirat volt. Hatalmas franciaágy, a falon körben tükrök, meztelen női portrék bőrből megmintázva. Az ágy fölött reflektorok. Sok lány feküdt ezen az ágyon. Kettő már biztosan nem fog. Ők már a temetőben nyugosznak. Mert Józsi AIDS-es. 



Irénke néni, Józsi édesanyja



– Na, akkor tetszik a ház, fiatalember, érdekli?

– Tessék mondani, hogyhogy csak harmincmillió? Ez a dupláját is megéri.

– Ennyi és kész. Örüljön neki! 

– Nem azért olcsóbb, merthogy tetszik tudni, azt mondják, hogy a fia AIDS-es, és ebben a házban sok lányt fertőzött meg? Nem ezért árulja a házát, és nem ezért ilyen olcsó?

– Maga is jön ezekkel a hülyeségekkel. Most tényleg vevő maga, vagy mi? Mindenki mondja itt a faluban, hogy AIDS-ben halt meg a kislány, és Jóskától kapta el. De a fiam azt mondta nekem, ne törődjünk a pletykákkal, csak azt higgyem el, amit ő mond, és ő nem beteg. De ha hazajön, akkor majd minden tisztázódik, mert Amerikában van. Mikor telefonált, mondtam neki, hogy itt minden tele van azzal a pletykával, hogy a Katika nem agyvelőgyulladásban halt meg, hanem AIDS-ben, és tetőled kapta el.

– Azt mondja, hogy Amerikában van?

– Azt.

– De nemrég látták a másik faluban.

– Na most maga micsoda, rendőr? Van magának egyáltalán harmincmilliója?

– Ne haragudjon, ha az ember akar venni valamit harmincmillióért, csak kérdezősködik.

– Nincs mit kérdezősködni. A fiam nevén van, az ő tulajdona. 

– De miért akarja eladni?

– Ezt én nem tudom. 

– Azt mondják, azóta árulja, mióta kiderült hogy AIDS-es.

– Nem érti, hogy nem az?

– Ezt az adásvételt nem beszélhetném meg a Józsival személyesen?

– Nem. Én intézem az ügyeit.

– Úgy tudom, több háza és más ingatlana is van a faluban, és azt is árulják. Ilyen jó szakmája van a Józsinak?

– Igen, jó szakmája van, hegesztő-lakatos. De Amerikában lett gazdag, nem itt. Ott egy idős ember magához vette, aki hegesztő volt, és a Józsi vitte neki az egész üzletet. Sokat keresett. Na, most van valami baj, vagy mi?

Dr Szlávik János, Józsi kezelőorvosa, László Kórház



– Ön mióta kezeli Józsit?

– 1997 augusztusa óta. Amerikában fertőződött meg, ott élt és ott dolgozott. Miután hazajött, jelentkezett nálunk, azóta kezelem.

– Hogyan?

– Gyógyszerekkel. Hetente jár kontrollra. Vizsgáljuk és beállítjuk az immunrendszerét.

– Milyen körülmények között kapta el a vírust?

– Ezt nem mondhatom el.

– Az is lehetséges, hogy hosszú életet fog élni, és nem is AIDS-ben fog meghalni?

– Amilyen remek gyógyszerek ma már vannak, még az is lehetséges.

– Ezek szerint kellett tudnia arról, hogy megfertőzte a két lányt, ugye?

– Ebben nem tudok állást foglalni, a kérdés megválaszolása nagyon bonyolult és nehezen bizonyítható.

– De ha erről van szó vagy majdnem erről, akkor ez hogyhogy nem rendőrségi ügy?

– Mert iszonyúan bonyolult ez a szituáció, jogilag, személyiségjogilag. Bonyolultabb, mint gondolná.

– Mi a garancia arra, hogy ma, holnap vagy tíz év múlva nem fertőz meg másokat is?

– Csak a saját lelkiismerete és felelősségtudata. 

– És ha nincs neki?

– No comment.



Dr Bánhegyi Dénes főorvos, az "AIDS-osztály" vezetője, László Kórház



– Mind a két szabadkígyósi lány az Ön osztályán halt meg?

– Az első kislány az osztályomon halt meg súlyos tüdőgyulladásban. 

A második kislányt, a Katit azonnal az intenzívre vittem, de már nem tért magához, hat nap alatt meghalt. Későn derült ki sajnos, hogy AIDS-es. Ha korábban kiderül, gyógyszerekkel remekül kezelhettük volna.

– Hogyan, milyen úton-módon kerülnek Önökhöz a betegek?

– Egy 1988-ban született minisztériumi rendelettel a László Kórházat jelölték ki az AIDS-es betegek kezelésére. 

– Hány beteget kezel?

– Háromszázharminc AIDS-es beteget kezelek gyógyszerrel. Attól nehezen érthető a helyzet – ez történt a Katalinnál is –, hogy a legtöbb betegnél nem derül ki soha, hogy ők HIV-fertőzöttek. Valami miatt bekerülnek az egészségügyi intézménybe először járó betegként, majd fekvő betegként, majd súlyos haldokló betegként. És valamikor valahol egy kollégának egyszer csak eszébe jut, hogy csináljon a betegről egy HIV-tesztet, akkor kiderül, hogy pozitív. Ezek után kerül ide hozzánk, és ezután indul be a mechanizmus. Ezekben az esetekben legtöbbször nem tudunk győzni. Ha idejekorán bekerül a rendszerbe a beteg, akkor óriási esélye van arra, hogy pár hónap múlva visszaálljon az immunrendszere egy olyan állapotba, amikor a szövődmények már nem fenyegetik, és ő szépen, nyugodtan vissza tud menni dolgozni, élni, úgy, hogy naponta kétszer bevesz egy marék gyógyszert.

– És ha jön az első nátha?

– Akkor semmi sem történik, mert ugyanolyan az immunrendszere, mint bármelyikünké. Van olyan betegem, akit nyolc éve kezelek gyógyszerrel, és biztos vagyok benne, hogy jobb az immunrendszere, mint az enyém. Persze itt is van bőven, amikor nem hat ez a fajta kezelés, mert kibújik a vírus a gyógyszerek alól, és pillanatok alatt meghal a beteg.

– Ezek szerint Magyarországon csak háromszázharminc AIDS-beteg van?

– Először is mi az, hogy csak. Egy is sok. Másodszor HIV-fertőzött, aki él, körülbelül ötszáz lehet. Valószín? ezerötszáz-kétezer fertőzött van még, aki nem tudja saját maga sem, hogy fertőzött. Ha valakiben felmerül az, hogy HIV-fertőzést kapott akkor nem elsősorban a tünetek alapján kell, hogy felmerüljön, hanem alkalmi szexuális partnerei miatt, vagy adott esetben szexuális partnerei olyan közösségből kerültek ki, ahol a fertőzés gyakoribb. Mint például az afrikai személyek, ukrán személyek és a meleg közösségek. 

– Az a háromszázharminc ember, akiket kezel, gyakorlatilag élő halottak? 

– Ne haragudjon, az önmagának inzulint adó cukorbetegeket Ön élő halottnak tekinti? Mit gondol, mi lett a harmincas években a cukorbetegekkel? Kiszámíthatóan lehetett tudni, hogy három vagy négy hónapjuk van, és aztán meghaltak. És most élik ugyanazt a majdnem normál életet, mint bárki más, csak éppen egy életen át szúrják magukat inzulinnal. 

– Tulajdonképpen mi az AIDS?

– Egy főleg szexuális úton terjedő krónikus vírusbetegség.

– Ami azt jelenti, hogy …

– Hogy egy átlag fertőzés esetén öt-nyolc éven belül alakulnak ki enyhe tünetek, ez az az idő, amikor egy szakemberben fel kell, hogy merüljön, hogy itt valami immunhiányos állapot lehet. Az esetek felénél tíz év alatt jut el az illető abba a stádiumba, amit mi fix stádiumnak nevezünk, amikor is kialakulnak azok a furcsa fertőzések, daganatok, melyek a betegnek közvetlenül az életét veszélyeztetik. Tehát úgy elhatalmasodott a szervezetében a vírus, mely a szervezet védekezőképességét teljesen kijátszotta. Ez egy folyamat. Ma Ukrajna a legfertőzöttebb egész Európában, minden száz lakosból egy már fertőzött. Becsült adatok szerint Oroszországban átlépte a fertőzöttek száma az egymilliót. Ezek mind potenciális AIDS-betegek, halálra ítéltek, ha nem lesznek kezelve. 

– Hogyan viszonyul a betegeihez, hogyan látja őket, szokott velük beszélgetni?

– A magam részéről semmilyen jogom nincs ítélkezni a betegeim élete felett. Az én feladatom nem az ítéletalkotás, ez a jóistené. Én arra tettem esküt, hogy a hozzám forduló betegeket meggyógyítsam, vagy legalábbis évtizedekig életben tartsam. Ezzel együtt kőkeményen megvan a véleményem arról a borzalmas és személytelen szexuális életről, ahogy ma élnek a fiatalok. Persze nem csodálkozom, rengeteg a széttört család, egy fiatal pontosan úgy fog élni, ahogy azt a szüleitől látja. Az iskolákban nem csak azt kéne megtanítani, hogyan lehet valakiből jó mérnök, tanár vagy szakmunkás, hanem azt is hogyan lehet megtalálni az igazit, azt az igazit, akivel az életét le akarja élni, akivel tényleg családot akar alapítani. Ne felejtse el azt az eszelős nyomást se, amit a reklámok, szexfilmek és a drogok jelentenek. Látott Ön már olyan filmet, amikor a gyönyörű, egymást váltogató partnerek AIDS-esek? Ugye, hogy nem? Ez nem kerül előtérbe. Ugyanúgy azt sem látja ezeken a filmeken, hogy a különböző szexuális úton átvihető betegségek, mint a C típusú májgyulladás ugyanolyan halálos betegség, mint az AIDS. Sőt, tízszer annyi áldozatot szed. 

– Mennyibe kerül az országnak az Ön háromszázharminc betege?

– Azok a gyógyszerek, melyeket közvetlenül a vírus szaporodásának meggátlására használunk, az idén pontosan 520 millió forintba kerültek. Ehhez tartoznak még speciális vizsgálatok, amelyek ára körülbelül 100 millió. 

– Hogyan éli meg, hogy a betegei azért idővel meghalnak?

– Egy nagyon kemény vérbetegségekkel foglalkozó osztályon kezdtem a pályámat. Hozzászoktam, hogy vannak betegségek, mikor azt mondjuk, hogy itt a vége, és az illető meghal. Ártatlan gyerekeknél ezt ma is nehezen viselem. Volt egy tizenegy éves kisfiú, akit mi, a magyar egészségügy fertőztük meg AIDS-es vérrel. A karjaim közt halt meg. Nem sokkal utána halt meg egy hasonló korú, hasonló módon megfertőződött kisfiú. Senyvedő betegségben szenvedett, nem szívott fel tápanyagot a szervezete. Akkor volt egy időszak, amikor nagyon keményen végig kellett gondolnom, hogy tudom-e ezt tovább csinálni.

– És végiggondolta?

– Hisz látja.



Katalin asszony, a májusban elhunyt Hocz Kati édesanyja



Rendezett a ház, rendezett a kert, és rendezett a család is. 

Csengetek.

Az édesanya jön ajtót nyitni fekete ruhában. A szeme, az arca a folyamatos masszív sírástól begyulladva. 

Fehér virágcsokor a kezemben.



– Ezt Kati sírjára hoztam. 

(A hölgy még azt sem tudja kimondani, hogy köszönöm, úgy küszködik a könnyeivel. Állunk szó nélkül egymással szemben a kapuban, majd átveszi a virágcsokrot.)

– Fogadja részvétem. Akkor én most… nem is zavarnék.

– Jöjjön be nyugodtan. Május óta egyfolytában sírok, nem tudom elhinni.

– Mit nem tetszik tudni elhinni?

– Azt se, hogy meghalt, és azt se, hogy AIDS-es volt. Ez az egész csak egy rossz álom, azt remélem felébredek, és ott van. Mindennap hazavárom. 

– Volt vőlegénye? (Válaszként arcát a kezébe temeti és sír.)

– Sok barátja volt?

– Nem tudok róla, hogy lett volna. Olyan szép volt és családszerető. Egy-egy komolyabb kapcsolatáról tudok, de hát huszonegy éves korában nem kérdez az ember ilyet a lányától.

– Kezelték a Katit már évek óta AIDS-szel?

– Dehogyis. Most áprilisban egyszer csak lázas lett. Bevitték a békéscsabai kórházba, azt mondták, vakbélgyulladása van. Megműtötték, de nem volt. Műtét után átvitték Gyulára az infektológiai osztályra. Akkor mondták nekem, hogy a lányom AIDS-es. Berohantam hozzá, már alig volt eszméletén. Még megismert.

– Tudtak beszélni egymással?

– … csak a kezemet csókolgatta. Onnan azonnal a László Kórházba vitték szirénázó mentővel, ott már nem is tért magához. Hat napig még gépen volt, és aztán … aztán … úgy szerettem volna még egy-két mondatot mondani neki… késő.

– Józsit tetszik ismerni, akié a New York? Azt mondják, ő fertőzte meg a Katit három-négy évvel ezelőtt, ugyanúgy ahogy azt a másik szabadkígyósi kislányt, aki már szintén meghalt.

– Tudom, hogy ezt mondják, de nem tudom mi volt, én soha nem láttam őket együtt. Nem tudok én már semmit. 

– Tetszik haragudni a Józsira vagy valakire?

– Nem haragszok én senkire, ... csak magamra, ki fogja nekem visszaadni a lányomat, mondja, hogy visszajön… mond... jaaaa.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek