2018. 12.07.(XXII /49)
Nettó emberkísérlet

Nettó emberkísérlet

2018. 12. 06.
A tudományos világban megegyezés van arról, hogy génmódosítási eljárást nem hajtanak végre olyan embriókon, amelyekből megszületendő csecsemők fejlődnek ki. Ezt a rubikont lépte át az a kínai tudós, aki génszerkesztett babák világra jöttét jelentette be.„Sírva jött a világra néhány hete, egészségesen, mint más babák” – fogalmazott büszkén a YouTubeon megjelent videójában Ho Csian-kuj, aki – állítása szerint – a világon első ízben hajtott végre olyan génmódosítást, amelyek nyomán a megszületett csecsemők ellenállóak egy bizonyos betegséggel, jelen esetben a HIV-fertőzéssel szemben. A kéthónapos ikreket Lulunak és Nanának hívják, és szüleik azért vállalkoztak a tudományosan nem bevett eljárásra, mert az apa HIV-fertőzött – így akarták elkerülni, hogy a gyerekek is fertőzötté váljanak.   A sencseni tudós – állítása szerint – ennek érdekében a megtermékenyített petesejteken génszerkesztést hajtott végre a CRISPR/Cas9 elnevezésű „molekuláris olló” segítségével. A Déli Tudományos és Műszaki Egyetem kutatója elmondta, hogy a génszerkesztés sikeres volt, „egyetlen gént változtattak meg, a CCR5-öt, amelyet eltávolított a HIV-fertőzés megelőzése érdekében”.A bejelentés botrányt okozott a tudományos világban. „Az emberekkel végzett kísérletezés „őrültség”, aminek súlyos következményei lehetnek” – fogalmazott az a nyílt levél, amelyet különböző kínai egyetemeken és intézetekben dolgozó több mint 120 kínai tudós és a Kínai Tudományos Akadémia tagjai is aláírtak. A tudósok arra figyelmeztettek, hogy a beavatkozás „visszafordíthatatlan átalakulást idéz elő az emberi genetikai anyagban, és ez elkerülhetetlenül belekeveredik az emberi génállományba”. A kínai tudósok Ho kutatásainak átfogó vizsgálatát sürgették: "Pandóra szelencéje feltárult, de talán van esélyünk arra, hogy bezárjuk, mielőtt orvosolhatatlanná válik".
Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!