hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kit büntetnek?
Drasztikusan emelnék a reklámújságok termékdíját

2018. 11. 15.
Még mindig tanácstalanul állnak a reklám- ÉS nyomdaipari, VALAMINT a kiskereskedelmi szektor képviselői a reklámújságok környezetvédelmi termékdíjának tervezett drasztikus emelése előtt. Az egyértelműnek tűnik, hogy egyfajta büntetőadóról van szó, csak az nem világos, hogy a kormány kiket akar vele megbüntetni, és miért.

 

„Eddig évente 6 millió forint adót fizetett be a cégem környezetvédelmi termékdíjként. Amennyiben az új szabályozást bevezetnék, ez az összeg több mint 20 millió forintra emelkedne, amit egy ekkora vállalkozás nem bírna el, bezárhatnánk a szerkesztőséget” – panaszolta a Heteknek egy dél-dunántúli vállalkozó, aki hetente 110 ezer példányban jelentet meg reklámújságokat csaknem 100 településen Baranya és Tolna megyében, a sajátján kívül 10 családnak biztosítva ezzel megélhetést.

Az általa említett új szabályozást a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény módosítása jelentené, amely számos más termék mellett a „reklámhordozó papír” környezetvédelmi termékdíját is megemelné: a kilónkénti 85 forintról 304 forintra. A drasztikus emelés célja nem is titkolt módon „a reklámhordozó papír kibocsátásának jelentős csökkentése”. Mentesség csak akkor igényelhető, ha a teljes nyomtatható felület 50 százalékát nem haladja meg a gazdasági reklámtartalom.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!