Másfél évtizeddel ezelőtt Szín János 100 hektáros szentesi birtokának ablakából nézte legelésző lovait. A látvány ezúttal nem töltötte el büszkeséggel teli megelégedettséggel. Mint ahogy luxusautói, minden igényt kielégítő – földalatti lőtérrel, úszómedencével, konditeremmel ellátott – háza, a világkörüli utazások és afrikai vadász szafarik emlékei is elhalványultak. Addigi, sikeresnek mondott életét teljes mértékben átértelmezte a kezében tartott orvosi lelet: agydaganatot állapítottak meg nála. Pedig még csak 34 esztendős volt.
„Az volt a legrosszabb, hogy nem tudtam, mi fog történni velem és mikor. Azt mondták, a daganat lehet jóindulatú is, előfordulhat, hogy műteni sem kell, elég a gyógyszeres kezelés – de persze az is benne van a pakliban, hogy rövid időn belül meghalok. Meg tudtam fizetni az ország legjobb specialistáját, de ő éppen Amerikában volt, és másfél hónap múlva jött csak haza.
Felkiáltottam Istenhez: az egész vagyonomat odaadom, csak gyógyítson meg, engedje látnom, hogy a gyerekeim felnőnek”
HírdetésHírdetéshetilapElfeledett hazaCsendesen ücsörgünk egy szekéren. Medvelesről tartunk éppen hazafelé. Sebestyén István kollégám időnként majdnem kizuhan egy-egy nagyobb bukkanónál, belém kapaszkodik. Bőrig áztunk, de a félhomályba burkolózó Hargita látványa mindenért kárpótol minket. Ahogy a miniszterelnök-helyettes mondta: ha egy kis esőtől megijedünk, ugyan minek akarunk mi autonómiát.hetilapInterjú Mezei János erdélyi magyar politikussalBő három éve a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) a sajtó nyilvánossága mellett saját otthonában verte bilincsbe Gyergyószentmiklós volt polgármesterét, Mezei Jánost. Összesen 21 éves börtönbüntetés lebegett a feje felett, ám a megyei bíróság első fokon minden vádpontban felmentette.HírdetésHírdetés