2 óra 2 perc alatti idővel futni a maratoni távot nemcsak a laikusok, de sok hosszútávfutó számára is elképesztő teljesítmény. El lehet jutni 2 órán belülre?
– Úgy gondolom, ez csak idő kérdése. Ahogy korábban elképzelhetetlen volt nagyon sok ma élő rekord, vagy akár az, hogy síkfutásban a 100 méteres távot 10 másodperc alatt teljesítse bárki – úgy ez is emberfeletti teljesítménynek tűnik jelenleg. Ugyanakkor kivételes adottságú sportolók, magas szintű edzettségi állapotban tudományos módszerek alkalmazásával képesek lehetnek erre, a kérdés csak az, hogy évek vagy évtizedek múltán. A rohamosan fejlődő tudományos módszerek jelentősége egyre nagyobb, nem véletlen, hogy a jelenlegi csúcstartó úgymond „laboratóriumi” körülmények között versenyen kívül is próbált már két óra alá kerülni, ami ugyan nem sikerült, de alighanem kiváló felkészülést jelentett számára a mostani csúcsdöntéshez.
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »