A hazai közvélemény döbbenettel és zavargásokkal fogadta az Aranycsapat NSZK ellen elszenvedett vereségét az 1954-es vb-döntőben. Puskásék két éven át tartó veretlenségi sorozat után – ebben ott volt az olimpiai győzelem és az angolok elleni 6-3 is – a világbajnokság abszolút esélyesei voltak. Ehhez képest volt csak igazán nagy kudarc a vereség, amihez talán az is hozzájárulhatott, hogy a keret nem volt teljes: kvalitásai alapján az Aranycsapatban lett volna a helye Szűcs Sándornak is. A kiváló középhátvéd azonban a berni döntő idején már három éve halott volt. Felakasztották.
Végzetes szerelem
Szűcs Sándor először 1941-ben ölthette magára a címeres mezt, akkor még a Szolnoki MÁV játékosaként. 1948-ig összesen 19 alkalommal hívták meg a válogatottba, és 1944-től alapembernek számított az Újpestnél, a későbbi Dózsánál. Karrierje azonban nem tudott kiteljesedni, a klubvezetés ugyanis nem nézte jó szemmel szerelmi afférját Kovács Erzsivel. A később táncdalénekesként ismertté vált, akkor mindössze húszéves ifjú hölgy és a huszonhét esztendős népszerű labdarúgó első alkalommal Hévízen találkozott, 1948-ban. A Dózsa az üdülővárosban edzőtáborozott, Kovács Erzsi férje, a környéken koncertező Boros Lajos zongoraművész pedig futballrajongó lévén megszervezett egy találkozót a focistákkal. Bár Szűcs Sándor is házas volt – már két gyermeke is született – néhány nappal később félreérthetetlen szándékkal felhívta telefonon a zenész feleségét, akitől találkozót kért. A kibontakozó szeretői viszony nyomán az énekesnő elköltözött otthonról. Szűcs ugyan igyekezett fenntartani a látszatot, és családjával maradt, de a „szocialista erkölcsbe ütköző” magatartását a belügyhöz tartozó klub vezetése nem nézte jó szemmel (talán az sem véletlen, hogy 1948 után már nem hívták a válogatottba).