hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Aretha Franklin öröksége
A királynő nem bírta egyedül

2018. 08. 23.
Bár minden idők legnagyobb példányszámban eladott gospel-albuma is a nevéhez fűződik, életműve kapcsán leginkább a zenei műfajokra gyakorolt hatását, illetve a polgárjogi és a feminista mozgalomban játszott szerepét emelik ki. Aretha Franklin, a Soul Királynője 76 éves korában hunyt el.

„Olyan egyszerűen és meggyőzően tanúskodik a valóságról, hogy az aligha lehet hamisítvány” – írta 1968-ban a Time a „soul hangjaként” címlapon méltatott Aretha Franklinről, aki akkoriban adta ki Aretha Now című albumát. Ez már a sokadik lemeze volt azóta, hogy 1956-ban, mindössze 14 évesen felénekelte a debütáló Hit dalait (Songs of Faith). Az evangéliumi alapokon álló gospel szenvedélyességét, őszinteségét, zenei stílusát a modern popzenébe átvezető Franklin előadásmódja a lehető leg-egyszerűbb volt, erőteljes hangja – vagy éppen kiváló zongorajátéka – mégis mélyen megérintett feketéket és fehéreket egyaránt. Ekkoriban már befutott énekesnő volt, aki 1967-ben két Grammy-díjat is nyert (ezt további 16 követte a későbbi évtizedekben), ám a magánélete nem volt felhőtlen. „Készítek egy gospelalbumot, és elmondom Jézusnak, hogy nem bírom egyedül hordozni ezeket a terheket” – idézte egy ismerősének mondott szavait a Time cikke. Márpedig terhekből nem volt kevés: gyerekkorától hordozott traumái betetőzéseként akkoriban volt kénytelen elköltözni férjétől, Ted White-tól, aki rendszeresen verte, előfordult, hogy nyilvánosan is megütötte. Az akkor már évek óta szinte csak szekuláris dalokat éneklő sztár nem sokkal később valóban visszanyúlt nemcsak a zenei, de a hitbeli gyökerekhez is: 1972-ben adták ki az élőben rögzített Amazing Grace című albumot, amelyből csak az Egyesült Államokban több mint kétmillió példány kelt el. A lemez nem csupán Aretha Franklin több mint fél évszázados karrierjének legsikeresebbje lett, de a mai napig minden idők legnagyobb számban eladott gospelalbuma is egyben.

Millió dolláros hangok

„Ha egy dal olyan valamiről szól, amit megtapasztaltam vagy átéltem, az jó. De ha idegen a számomra, akkor nem tudok beleadni semmit” – nyilatkozta egy ízben Franklin a soul műfaj lényegéről, és ez akár mottónak is tekinthető a részéről, hiszen leginkább dalain keresztül osztotta meg mindazt, amit érez és gondol. A magánéletét érintő kérdések elől rendszerint határozottan kitérő énekesnő zárkózottsága némiképp érthető, hiszen a sikerek ellenére élete tele volt fájdalommal és ellentmondással.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!