Billegő körzetek, ahol a szocialisták nem számítanak abszolúte esélytelennek. Kevés ilyen van, sokkal kevesebb, mint remélték, de ezek közül talán a legellentmondásosabb a Békés megyei hetes választókörzet. Amolyan igazi se veled, se nélküled jelölttel, aki Gyurcsánnyal és Bajnaival is szembehelyezi magát, mégis szocialistaként indul újra: ő Karsai József battonyai polgármester.

Békés megyében is jelentős károkat okoznak a fatolvajok, akik a mínuszok erősödésével egyenes arányban pusztítják az erdőt. A tilosban járók nagy része alkalmanként egy-két köbméter tüzelőnek valót vág ki saját otthona fűtéséhez, de van, aki kereskedik is a tüzelővel. A kormány időközben arra hívta fel az állami tulajdonú erdőgazdaságokat, hogy biztosítsanak lehetőséget a rászorulók számára a térítésmentes tűzifagyűjtéshez.

Az új román kormány nekilátna Verespatak aranyának kifejtéséhez, ám útjában – talán a sors fintorából – épp’ két magyar politikus által vezetett minisztérium áll. Ha engedélyezik a kitermelést, összmagyar harag zúdul rájuk, ha megakadályozzák, román feletteseikkel akad össze a bajszuk.

Valamikor a rendszerváltás hajnalán arról beszélgettünk egy ismerősömmel - éppen a román határon várakozva -, hogy végre vége a „mutyivilágnak”, vége a Kelet-Európára jellemző sefteléseknek, a határokon átívelő shoppingolásnak, a bevásárlóturizmusnak. Örültünk, mert nagyon elegünk volt a sorban állásból, a kéz kezet mos alapon vállalt és kapott engedményekből és a „hol olcsóbb” című sajátos szocialista társasjátékból. Az emelkedett pillanatok azonban hamar elszálltak… Most újra a román határon állok, és nézem a varsándi átkelőnél sorakozó magyar autósokat, akik tankolni igyekeznek – a szomszédba.

Lakótelep, balhés szülők, kulcsos vakációk, unalmas hétköznapok és végül kábítószer. Röviden ennyi az életünk első másfél évtizede – mondja Márió, miközben kisebbik fiát figyeli, aki apa kedvéért még szerepel egy kicsit, majd elégedett mosollyal az anyja ölébe fészkeli be magát. Idilli a kép, festeni sem lehetne szebbet. De nem volt ez mindig így.

Levágott marhafejekkel sokkolták a médiát a tejtermelők a napokban, jelezve ezzel a tejágazat akut válságát. A kiöntött tej és a marhafejek azonban nem hatották meg a politikusokat. A gazdák további, durvább akciókra is készülnek, és egy új kormány segítségében bizakodnak.

A csicskáztatás reneszánszát éli Magyarországon, de nem a börtönökben, a katonaságnál vagy a kollégiumokban fel-feltűnő jelenségről van szó, hanem idős, akaratgyenge, sok esetben szenvedélybeteg emberek rabszolgamunkájáról. Az érintett települések önkormányzatai, sőt a hatóságok is tehetetlennek bizonyultak az egyre nagyobb nyilvánosságot kapó ügyekben.

Már hat koszovói határsértő – három férfi, két nő és egy gyermek – holttestét találták meg a Tisza magyar, illetve szerb szakaszán abból a 15-18 fős csoportból, amely október 15-én akart Magyarországra menekülni. A férfi, aki két gyermekével túlélte a folyón való átkelést, azt állította, hogy a többieket elragadta a víz. Hazánkban a menekültstátuszt kérelmező migránsok többsége a függetlenségét euforikus hangulatban kikiáltott Koszovóból érkezik. Cikkünkben arra keressük a választ, miért hagyják el tömegesen szabaddá vált hazájukat a koszovói albánok.

Egy békési sportpályán nemcsak most kezdődött el a tanítás, hanem egész nyáron reggeltől estig - rövid ebédszünettel megszakítva - zajlott. A tantárgy egyszerű: foci, és minden, ami a sportág alapjait jelenti, vagyis futás, labdakezelés, taktika és végül meccs két kapura orrvérzésig. Ennek a focisulinak az adja a különlegességét, hogy fiúk és lányok vegyesen, különböző korosztályokban kergetik a labdát, elképesztő lelkesedéssel, mert Sanyi bácsi, az edző ezt kérte mindenkitől, amikor idejött. Bárki focizhat itt, akár tehetséges, akár nem, mert az edző szerint a sport, és azon belül a futball fegyelmez, és úgy véli, jobb, ha a gyerekek itt töltik az idejüket, mint hogy az utcán lődörögnek naphosszat céltalanul. Egy „megszállott” sportember küzdelméről van szó a tehetségekért, a gyerekekért, a jövőért, és nem utolsósorban Békésért.

Mára a hazai fogyasztókban is egyértelműen kialakult az igény a természetes vagy „bio” termékek iránt. Az egészséges táplálkozás iránti vágy újra a középpontba állította az egykor őshonos ridegtartáson nevelkedett állatokat, a mangalica sertést és a szürke marhát: ódákat hallani a telítetlen zsírokról, márványos húsokról. Népszerűségük növelésére még fesztiválokat is rendeznek, mint például a hétvégén Gyulán.

Egyes becslések szerint az első félév 6 ezer kilakoltatása után az év végére további 60-75 ezer család kerülhet utcára. A Banki Hitel Károsultjainak Egyesülete szerint ugyanakkor éves szinten néhány száz kilakoltatással kell számolni, és nem annyira a bankok, mint inkább a pénzügyi vállalkozások ügyfelei kerülnek bajba.

A bolhapiacok reneszánszukat élik, a használtcikkekre szakosodott, magánemberek közötti árucserét szolgáló piacforma népszerűbb, mint valaha. A válság miatt egyre több embernek jelentik ezek a piacok a mindennapok túlélését: eladják apránként az egész életüket. A megállapítást Kalmár Józsi teszi, aki az egyik legrégebbi bútordarab a békéscsabai piacon. Együtt indulunk a szombati bolhapiac feltérképezésére.

Glória hisztizik, ami nem csoda egy korabeli kislánynál, hiszen most lesz egyéves. Anyja tettetett haraggal fenyegeti, de sosem bántaná, hiszen gyermeke élete egy csoda. A terhesség huszonnyolcadik hetében nyolcvan dekagrammal született kislány életesélyeit egy tüdőbevérzés, majd agyvérzés és az abból visszamaradt ciszta tette szinte a nullával egyenlővé. A szülei azonban nem mondtak le róla: hitük segített.

Kora tavasszal még abban reménykedtek az agrárium szereplői, hogy a mezőgazdaság a válság idején is tartja magát, sőt javít az amúgy kiábrándító gazdasági mutatókon. Az időjárás miatt azonban nehéz helyzetbe került az ágazat, ami az alapélelmiszerek drágulásához vezethet. A hónapok óta tartó aszály miatt kevesebb és rosszabb minőségű gabonatermés várható, a jégkárok pedig a gyümölcs árát drágítják. A júliustól érvénybe lépő áfaemeléssel együtt akár 10 százalékos is lehet az áremelkedés.

„A Dunára figyelni kell! Mer’ a Duna az jön!” Bacsó Péter ma már klasszikusnak számító filmje, A tanú főhősének, Pelikán József gátőrnek mondatai a szakma örökérvényű igazságát fogalmazzák meg. A gátőr élete a folyóval van összenőve, az életét ez a kapcsolat ütemezi, a folyóval kel és fekszik. „Pelikán elvtárs szállóigévé lett szavai minden korombeli gátőr fülében ott visszhangzanak, és szinte kultikus jelentéstartalommal bírnak” – mondja Zsolt, akit a szabadság iránti olthatatlan szomj hozott a gátőrök közé. A víz, a természet, az állatok szeretete, a csendes magány iránti sóvárgás mind benne van ebben a szakmában – állítja a Körös-melléki gátőr.

Tizennégyből csupán három romániai magyar vezető tanfelügyelő maradt állásában, a napokban, miután a román kormány tömegesen leváltotta – az ellenzék szerint politikai szempontok alapján – az alárendeltségébe tartozó megyei intézményvezetőket. Az eset példátlan, a magyarázat egyszerű: politikai-etnikai tisztogatás, állítja az RMDSZ.  A román kormány átszervezésről beszél, az eset miatt Brüsszelhez fordul a magyar politikai tömörülés. Időutazás Erdélyben.

Magyarországnak számos globalizációs mellékhatással kell szembenéznie: ahogy növekszik az életszínvonal és a bérszint, úgy húzzák le a redőnyöket az olcsó bérmunkáért idetelepült multik. Ők most keletre tartanak. Ez azonban nem csak a gazdasági monstrumokra jellemző: a már- már elviselhetetlen adóterhek miatt egyre több hazai kis- és középvállalkozás jön létre Romániában. Eddig a kedvező költségek, a viszonylag alacsonynak számító adók, és a gyors egyablakos rendszerű ügyintézés vonzotta a vállalkozókat Erdélybe. A határmenti települések munkanélküli lakói is rendre átjártak alkalmi munkára, később a fejlődő ipari régiók – Temesvár, Arad, Nagyvárad – már alkalmazottként is vonzották a dolgozókat. A trend a világgazdasági válság hatására gyengülni látszik, az eddig szárnyaló román gazdaság most az IMF mentőkötelére vár.

A kötélgyártók lassan kihalnak, pedig korábban majd minden faluban fésülték, csűrték-csavarták nehéz kötéllé a kendert. Az elkészült árut aztán vásárokon, kocsmaasztalokon adták vagy cserélték akár egy hízott disznóra is. A kötelesek mindig bohémak voltak, tudományuk apáról fiúra szállt, a nehéz napszám helyett vígan fütyülték nótáikat az udvaron. A kenderkötél ideje azonban mára lejárt, műanyaggá lett a kötélvilág. A dalolászó kötélgyártók helyett gépek surrogása hallatszik a még működő műhelyekben. Sárréten Domokos Sándor (képünkön) kötelei a legkelendőbbek, a mester sikeresen vette fel a versenyt az olcsó kínai műanyag áruval.

Kányádi Sándor idén nyolcvanéves. Nemzeti ünnepünkön, március 15-én a legrangosabb kitüntetést, a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét vehette át. Sólyom László a nemzet egységének példájaként beszélt az élő klasszikusról, aki a hivatalos formula szerint „a magyar irodalom közösségi elvű hagyományainak folytatásáért, az erdélyi kisebbségi lét mindennapjait az anyanyelv megtartó erejével ábrázoló irodalmi munkássága elismeréseként érdemelte ki a kitüntetést”. Sokadszor hallgatom, sokadszor veszek részt az általa csak találkozóknak nevezett irodalmi esteken, de mindig elcsodálkozom. Az ajtón egy hajlott hátú, idős ember jön be szerényen, aki a tapsot kéri a végére tartogatni. Aztán amikor a mikrofon mögé lép, szinte negyven évet fiatalodik, és mesél, emlékezik, míg a szervezők zavarba nem esnek, mert bizony be kellene fejezni a rendezvényt, de nem lehet. Mert a verselő nem figyel rájuk, hanem együtt nevet és sír hallgatóságával. Átváltozás ez mindig, aminek a végén hosszan beszélgettünk – talán nem hasztalanul.