Bogi és Márió élete sok mindenben hasonlított egymáshoz: miközben egymásról mit sem tudtak, sorsuk egy irányba haladt, keresték a jót, a szebbet, az izgalmasabbat. A kíváncsiság tizenévesekre oly’ jellemző olthatatlan szomja hamar a kábítószerek vonzásába sodorta őket. – Kislányként is mindig anya szerettem volna lenni, erről álmodtam, családról, meleg otthonról meg egy nagy kutyáról. A lakótelepi nihil azonban felülírta álmaimat, amiket az indiai kenderrel próbáltam újraéleszteni – vallja magáról Bogi.
– Tizenévesként már az agyat bomlasztó füstön szárítottuk magunkat, de a fű egy idő után már nem adta meg ezeket az álmokat, keményebb drogra volt szükségünk, így hamar a heroin rabjai lettünk – folytatja a sztorit Márió. – A heroin olyan álmokat adott, amiket szinte fizikailag is átéltünk: boldogságot, elégedettséget, lazaságot, sőt még hálát is vetített az agyunkba a morfin.
Rövid idő után azonban jöttek az elvonás tünetei, amik a csontig ható fájdalmon át szinte minden kínnal párosultak. Márió kénytelen volt bevallani magának és környezetének is, hogy függő lett. Senki sem lepődött meg, mivel rajta kívül ezzel már mindenki tisztában volt.
– Anyám, apám tudták, szó szerint kiraboltam őket érzelmileg és fizikailag is, de már nem érdekelt, szétszurkált vénával csak az anyagnak éltem. Bogi hamar rájött, hogy a kábítószer-kereskedelemből meg lehet élni, csak vevőket kell beszervezni, és nekem máris ingyen van a cucc. A büntetőjogi felelősség nem számított, nem vettem tudomást róla, töltött fegyverrel a párnám alatt aludtam, mert lenyúltunk egy török szállítmányt. Hazudik az, aki azt mondja, ez élvezet: ez a legkegyetlenebb börtön, mert önmagad vagy önmagad fegyőre, szinte tudathasadásban éli az ember a mindennapjait – tárja fel a földi poklot a fiú.
– Öt év heroinfüggőség után már nem tudtam, ki vagyok, de valaki, talán egy angyal, vagy csak egyszerűen a túlélési ösztön akkor is tartotta bennem a lelket, a reményt, hogy egyszer szabad leszek – meséli Bogi, aki pontosan látta, hogy bűncselekményeik miatt lassan, de biztosan haladnak a börtön felé. Aztán egy nap, mint a hollywoodi filmekben, kommandósok jöttek a lépcsőházba, miközben a lány éppen heroint akart eladni. Hamar kijózanították, mikor röhögve mutatta vásárlóinak, hogy filmet forgatnak a házukban. – Értem jöttek, az én filmemet forgatták, csak éppen élőben – eszmélt rá a valóságra Bogi. Nyolcévi kábítószerezés, tudathasadásos élet után már nem is bánta, hogy lebukott, sőt ma már úgy látja, hogy tulajdonképpen a rendőrök vetettek véget a szenvedésének.
Időközben Márió is lebukott, így aztán egymást váltották az előzetesben, immár mint férj és feleség. A heroin már rég elvesztette a varázsát, az elvonás, a szer nélkül töltött órák alatt magát a pokol kínjait élték át mindketten. A törvény végül a srácnak kedvezett: hat hónap előzetes után a bíró hazaküldte, míg feleségét hosszú időre a rács mögé utalta. Szabadulásuk azonban itt kezdődik csak el igazán. Külön-külön vették kézbe a Bibliát, keresték a természetfölöttit, mert érezték, az emberi segítség kevés, nincs erejük a változásra. Ma, nyolc év tiszta és boldog élet után egyszerre mondják: Jézus Krisztus mentette meg őket. Márió boldogan öleli magához két fiát, és csillogó tekintetüket látva nagy sóhajjal mondja: hála az Istennek, egészségesek, mint a makk.
– Aki nem volt a kábítószer rabja, az nem tudhatja, milyen kín egy apának az az állandó rettegés, hogy vajon az én óriási hibám miatt és a rengeteg anyag miatt egészséges baba születik-e majd, vagy egy torzó. A rettegés még a hitünkön is áttört, szinte égetett, pedig emberileg mindent megtettünk, amit lehetett. Egy éve voltunk tiszták, mikor a drogtesztem THC-t és amfetamint mutatott ki magas koncentrátumban. Később rájöttünk az okra: a fizikai munka miatt sokat fogytam, és a szervezetem a zsírban tárolt mérgeket újra a vérembe juttatta. Nagyon akartuk már a gyerekeket, de a teljes kémiai tisztaságot tűztük ki célul magunk elé, ezért padlóra kerültünk az eredmény láttán. A reménytelenség ellen csak ahhoz tudtunk fordulni, aki még a legrosszabb állapotunkban is figyelt ránk. Isten keresése már nemcsak a kétségeink között tört ránk, hanem szinte olyanná vált, mint a levegővétel – fogalmaz Márió. Nem csalódtak: előbb Enzó, majd Leon érkeztek meg teljesen egészségesen és épen.
Mivel a család mindennél fontosabb volt számukra, korábbi lezüllésük helyszínét hátrahagyva falura költöztek, hogy huszonéves fejjel kezdjék el megtanulni az igazi éle-tet. Mára egzisztenciát teremtettek, sőt nyolc év után mindketten arra az elhatározásra jutottak, hogy nyíltan felvállalva múltjukat, középiskolákba járnak drogprevenciós előadásokat tartani. A korábbi díler és párja személyes sorsuk bemutatásával igyekeznek elrettenteni a srácokat a drogoktól. Még ma is azon tűnődnek, hogy miért pont ők kaptak ekkora lehetőséget az élettől az újrakezdésre, hiszen nem egy barátjukat látták végleg elsüllyedni a mocsokban. Ha a választ nem is tudják, egyet igen: élni jó.
2009. 12. 22. (XIII/52)
