Az 1956-os forradalom tiszavirág életűnek bizonyult. A Szovjetunió gyors katonai beavatkozása következtében bő két héttel a kitörése után véget is ért. Az elnyomással szembeni magyar szabadságharcot kegyetlen megtorlás követte: kivégzések, bebörtönzések. A brutális retorzió híre bejárta az egész világot. Az ENSZ vizsgálatot rendelt el a szovjet beavatkozás kapcsán, és felállított egy öttagű bizottságot. A testület egyik tagjává Povl Bang-Jensen dán diplomatát nevezték ki.
Povl Bang-Jensen a második világháború idején a washingtoni dán nagykövetség munkatársa volt, 1949-től pedig az ENSZ szolgálatában állt. Rendkívül nagy tudású, munkáját alaposan és pontosan végző emberként a magyar forradalommal kapcsolatosan szimpátiát érzett, és fontosnak tartotta annak valós tényeken alapuló feltárását.
Az 1957 elején kezdődő vizsgálat során összesen 111 magyar menekültet hallgattak meg tanúként. Többen azonban csak Bang-Jensen rábeszélése után voltak hajlandóak tanúvallomást tenni, mivel féltek attól, hogy a KGB a nyugati országokban is rájuk talál, illetve, hogy Magyarországon maradt rokonaik és barátaik veszélybe kerülhetnek miattuk. A vizsgálóbizottság elnöke, a szintén dán származású Alsing Andersen biztosította őket arról, hogy az ENSZ névtelenül fogja feljegyezni azok tanúvallomását, akik ezt igénylik. Az anonimitást 81-en kérvényezték.