A nemzet búzaégetőjeként alapozta meg politikai karrierjét még a „boldog” torgyáni időkben. A Fidesz három választási ciklusban sem találta meg az agrárgerilla legyőzőjét a békési választókerületben, így maguk közt csak selyemzsinóros vidékként emlegetik Battonya térségét. A saját háza táján példás szorgalommal dolgozó Karsai többek között malac- és mosópor-osztogatással, ingyenes tűzifaosztással, nyugdíjasokat segítő akcióival és a gátlástalan kamat- és dinnyemaffiával veszi fel a harcot, rendre eredménnyel.
A mára már sztárrá nőtt szocialista képviselő ellenfeleit annyira nem veszi komolyan, hogy az ősszel üzent a Fidesznek, átül ő maga a padsoraikba, csak hogy megnyerjék végre a körzetet a narancsosok. „Jóskát mifelénk annyira szeretik, ha tucatnyian indulnának ellene a választásokon, akkor is simán nyerne” – mondja Battonya főterének egyik boltjában Karsairól egyik választója. A Fidesz Békés megyében simán verte az MSZP-t a tavaszi EP-választásokon, fölénye egyértelmű, és Karsai háza táján még sincs semmi nyoma a pániknak. Az MSZP talán ezért sem merte ejteni az óriási népszerűséggel bíró, szókimondó polgármestert, aki a Fidesznek már a jelölési időszakban komoly fejfájást okozott, talán egyedül az alföldi régióban. „Karsai előtt nincs tekintély se jobbról, se balról, a maga útján jár, de igazi balos, aki mindig segít a bajba jutottakon” – ezt már a bolt előtt artikulálja egy másik vehemens választó.
A „mi Józsink” titka egyszerű: ha kell, pénzt ad, ha kell, fát, sőt karácsonykor ajándékcsomagot visz a település legszegényebb családjainak. Híres akciója volt, amikor az egyik szegény kisnyugdíjas villanyszámla-tartozását egyforintosokkal törlesztette a szegedi Démász-központ előtt vagy száz nyugdíjassal tüntetve az áramszolgáltató sarcolása ellen. De az is előfordult már, hogy felvásárolta egy vállalkozó összes malacát, majd ezeket takarmánnyal együtt szétosztotta a nehéz sorsú Battonyaiaknak. „Valóságos »pátriárkaként« intézi a választókerület ügyeit, hol itt, hol ott bukkanva fel” – meséli Irén Battonya piacterén, hozzátéve, hogy az ő favoritja ismeri választóit, és nem csak négyévente látják néhány napra.
Karsai a mezőkovácsházi kistérség elnökeként főleg fideszes polgármesterekkel működik együtt. A tizennyolc településből tizennégy fideszes polgármester vele szavaz – állította egy interjúban nemrég. „Nálam béke van, itt nem fogok háborúzni” – fogalmazott, majd közölte: ő a kampány során sem akar a Fideszes vagy más jelölt hátterével foglalkozni. „Én nem pártok ellen kampányolok, én offshore cégek meg csődre szakosodott szemét vállalkozók ellen kampányolok majd” – mondogatja.
Ilyen képviselő ellen nehéz bárkit is indítani, így már a jelöltállítás sem volt egyszerű – állítja egy Fidesz-közeli forrásunk, aki az események sodrában úgy érzi, mellőzték a helybeli párttagok többségi akaratát. A Fidesz megyei vezére, Domokos László állítólag külön foglalkozott a képviselőjelölt személyével, mert Karsai körzetében nem tudtak potens jelöltet állítani, mivel mindenkit maga mögé utasított az elmúlt évtized során. Az előző fideszes jelölt, dr. Spiák Ibolya hiába bírta a térség tizenhárom Fidesz-szervezetének támogatását, végül a párt regionális, a kerületért felelős vezetője nem az ő javára döntött. A volt kisgazda Hanó Miklós után Spiák doktornő is eltűnt a narancs süllyesztőjében.
A párt merészet húzott: Karsai doktor régi ellenlábasát, kvázi haragosát, a pusztaottlakai polgármestert, Simonka Györgyöt állította a politikai ring jobb oldalára. A két politikus személyeskedéstől és tettlegességtől sem mentes háborúja a dél-békési „valuta”, a dinnye miatt robbant ki még két éve. A battonyai polgármester előbb a multicégeket kényszerítette térdre a dinnye parkolóban való borogatásával, majd a környék dinnyefelvásárlói „maffiájával” szemben indított offenzívát, az alacsony felvásárlási árak miatt. Karsai kombájnokkal és talpasaival blokád alá vette Simonka telepét, se ki, se be nem mehet senki, mire az kemény legényekkel erősített. A patthelyzetben csak a szavak durrantak nagyot a sajtóban, de benne volt a keményebb menet is a balhéban – emlékszik vissza az egyik medgyesegyházi termelő az eseményekre. Szó szót követett, és a csatának vége lett, de a harag a felszín alatt tovább fortyogott, és már a kampány első pillanataiban a felszínre tört.
A Fidesz-jelölt szórólapjai Karsait és Gyurcsányt mint a nemzet árulóit mutatják be együtt, mire válaszként egy szórólap érkezik a postaládákba, melyben Karsai nem éppen kíméletesen teregeti ki az ellenfél piszkosnak titulált ügyeit. A polgármesterek dühödt vitája éppen itt tartott, mikor a ringbe szállt a medgyesi polgármester is, dr. Nagy Béla, a megyei SZDSZ volt elnöke, immár az MDF támogatásával. Színre lépésének talán senki sem örült, hiszen az elmúlt választásokon is rendre tíz százalék fölött szerepelt, így ezúttal is bárkitől vihet el szavazókat.