A fukusimai atomerőmű balese­téből származó radioaktív jód – rendkívül kis mértében ugyan, de – kimutathatóvá vált Európában és Magyarországon is, ám ennek sugárvédelmi, egészségügyi következménye egyáltalán nincsen – jelentette be a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Nukleáris Technikai Intézetének igazgatója az elmúlt hét végén. Összeállításunkban azt vizsgáljuk, hogy vajon hazánk szomszédai is ennyire bizakodóak-e.

A Kati néven elhíresült drogot ugyan januártól betiltották, de az utóbbi időben soha nem látott mennyiségű új, legális pszichoaktív szer bukkant fel Európában és Magyarországon is. Februárban tizenkilenc olyan magyar webboltot találtak, amelyek növényvédőnek, füstölőnek vagy oldószernek álcázva kínálnak tudatmódosítókat - minél többet vesz valaki, annál olcsóbb alapon. Ezek a szerek nincsenek tiltólistán, ezért a fogyasztásuk nem számít bűncselekménynek. Eközben a Kati, vagyis a mefedron sem tűnt el az utcáról, a dílerektől ugyanúgy be lehet szerezni, mint korábban. A kábítószerek használata a mindennapok részévé vált, a drogok terjedésének szinte lehetetlen gátat szabni - vélik a szakemberek.

A hétvégén tartotta a romániai magyar pártok legnagyobbika tisztújító köz­gyűlését, amelyen Markó Béla utódját választotta meg a szövetség. Papírforma eredmény született, a lemondott elnök favoritja, Kelemen Hunor nyerte a választást több mint kétharmados aránnyal. Azonban a kulisszák mögötti küzdelem már nem volt ilyen sima, hiszen Romániában a kormányválság réme fenyeget hónapok óta, ezért a román pártok a legmagasabb szinten képviseltették magukat. A magyarországi pártok szintén nagy hangsúlyt fektettek a kong­resszusra, mert Semjén Zsolt, a KDNP elnöke mellett a Fidesz alelnöke, Pelczné Gáll Ildikó európai képviselő is felszólalt, aki Orbán Viktor ultimátumát adta át a döntéshozóknak, alaposan felkavarva a tisztújítási protokoll légkörét.

A piaci hírek szerint a hazai búza lassan elfogy, és ha importból őrölünk, akkor a mostani 106 forintos liszt ára akár 145 is lehet. A termelők mossák kezüket, ők mindent megtettek – mondják –, a malomipar tehetetlen az energiaárak miatt, a pékek pedig kész tényekkel szembesülnek, sőt, szerintük mindig ők húzzák a rövidebbet. Szakemberek szerint a négyszáz forintos kenyér a hazai élelmiszerár-robbanás nyitányának számít, a sorban hamarosan a baromfi következik.

Erdélyben folyamatos az érdeklődés a kettős állampolgárság iránt, hetente átlagosan négyezren igénylik a honosítást, vagyis annyian, mint korábban egy egész évben. Eddig tizenhatezren nyújtottak be kérelmet, de a kormány mintegy 250-400 ezer kérelmezővel számol csak idén. A kettős állampolgárság megadása sokféle érzelmi reakciót váltott ki a határon túli magyarokból. Volt, aki könnyezve indult a konzulátusra, és volt, aki csak politikai játszmának titulálta a törvényt, vagy éppen Orbán Viktor számadásának nevezte a jogszabály megalkotását.

Mennyiben érzi most, három hónappal elrablása után más embernek magát, mint korábban?– Látszólag semmiben, mégis mindenben. Sokkal jobban megbecsülöm az életet. Nyugodtabb vagyok: korábban öt percnél tovább egy irodában nem tudtam megülni, itt azonban kilencven napig egy lánc végén igencsak bezártnak éreztem magamat. Megfontoltabb lettem, noha a szakmámból kifolyólag mindig törekednem kellett a biztonságra. Élesebb a határ a lényeges és a lényegtelen között. És nagyobb lett az életszeretetem, tudom értékelni a leg­ap­róbb örömöket is. Volt egy-egy pillanat, amikor átfutott rajtam, hogy itt a vég, és kicsit rövidnek tartottam azt az ötvenöt évet, amit eddig éltem. Ilyenkor a családomra gondoltam, az tartotta bennem a lelket.Afrikában más értékkel bír az élet. Megértette, hogy mi történik önnel? Számolt a legrosszabbal is? – Egy-két nap után evidens volt, mi történik velem, és biztos voltam abban, hogy nem rám utaztak, hiszen elrablóim végig amerikainak tartottak. Lassacskán kiderült számukra, hogy a magyar az Európában van, és ez rejtett magában némi kockázatot. Utólag könnyű ezt mondani, de egyszerű a történetem: rossz helyen, rossz időben voltam. Azzal nyugtattam magam, hogy nem lehet még vége, nekem még feladatom van, kötelességem, amit el kell látnom. Végső soron el kellett fogadni azt a helyzetet, és valahogy túl kellett élni úgy, hogy épen, egészségesen kerüljek ki, miközben mások döntenek rólam. Egy árucikk lettem, nem volt mit tenni.Hogy érzi, sikerült minden tekintetben épen és egészségesen kikerülni ebből a nem mindennapi helyzetből? – Most már úgy érzem, hogy igen. Nincs törés az életemben, ahogyan az ilyen esetekben történik. Ezt már akkor éreztem, amikor visszafelé jövet tisztáztam magamban, hogy egészséges vagyok mind testileg mind mentálisan. Megmaradt a reményem, a munkám szeretete, a segíteni akarás ezeken az embereken. Fogvatartóim „jóindulatának” egyik kritériuma az volt, hogy adnak nekem enni, inni, és figyelnek az egészségemre, mert csak úgy érek valamit. Alkut kötöttek velem, magamról.Az elrablóim emberrablásból élnek, vigyázniuk kellett az áru minőségére. Nem tudtam, kiből mennyi pénzt tudnak realizálni, ki mennyit ér a piacon, de sejtettem, hogy én a prémium kategóriába estem, vagyis nem akartak minőségromlást látni rajtam. Egy ember voltam egy lánc végén, aki nekik valahol pénzt jelenthetett. A másik oldalon pedig ott voltak a tárgyalók, akik viszont az én feltétel nélküli szabadon engedésemet próbálták meg kicsikarni. A részletekről és az  alku végeredményéről semmit sem tudok. Talán jobb is így. Mit lehet csinálni három hónapig egy lánc végén? Voltak kapaszkodók, amivel el lehetett ütni az időt, pótcselekvés, ami eltereli az ember figyelmét?– Az első héten hallottam magyar hangokat, az nagyon jól esett, azt jelentette, hogy a hazám nem feledkezett meg rólam, bár azt álmomban sem gondoltam, hogy valaki kijön Magyarországról tárgyalni. Nem az állam képviselőjeként voltam kint, hanem ENSZ-alkalmazottként, tehát a magyar hivatalos szerveknek semmi indítéka nem volt az ügyemben eljárni. Újra leforgattam a fejemben és átéltem a családommal kapcsolatos emlékeimet, apró élményeket. Közben folyamatosan elemeztem elrablóim hangulatát, és bogárversenyt is rendeztem. A kicsi dolgok váltak nagyon fontossá hirtelen. A reménység mindig meg tud újulni, ha akarja az ember, hihetetlen életösztöne van, csak mozgósítani kell magában a tartalékokat. Voltak persze hullámvölgyek is. Éjszaka, mikor a tábortűz körül ültek a rablók, próbáltam kihámozni a beszédükből, mi lesz a sorsom, de nem tudok úgy arabul, így csak a testbeszéd és a számok alapján ötletelhettem, hogy áll éppen a szénám. Tétlenül nézni a sorsom kívülről borzasztó élmény. Biztonsági okokból folyton mozgásban voltunk, az elején szinte mindennap máshová vittek. Aztán mikor már biztonságban érezték magukat, akár egy hetet is eltöltöttünk ugyanazon a táborhelyen. Vittek mint egy kecskét, legyalogoltam nagyon sok kilométert a fogva tartásom alatt.Egy telefonhívást intézett a helyi rádiónak, amelyben az egyik mondata úgy szólt, hogy aggódik, nehogy elkapja a maláriát. Valóban veszélyben volt?– Nem, ez a mondat az otthoniak megnyugtatását célzó kódolt üzenet volt. A hozzám legközelebb állók ugyanis tudják, immunis vagyok a maláriára. Majd egy hónap telt el, míg kezdtem érezni, hogy igazából nem megölni akarnak, hanem pénzt. Három hónap együtt egy ilyen bandával elég ahhoz, hogy ráérezz a hangulatukra, megismerd a lelküket. Nem szövődnek barátságok, de van, aki egy kicsit szimpatikusabb vagy másképp áll az emberhez. Ők is emberek valahol, nem olyan marcona banditákra kell gondolni, akik nem mosakszanak, és hosszú szakálluk van. Ha az utcán látnánk őket rendesen felöltözve, senki sem mondaná meg, hogy banditák.Tervezi, hogy visszamegy Afrikába? Kötődik még érzelmi szálakkal a térséghez, vagy egy életre elege van a kalandokból?– Alapvetően Afrika szerelmese vagyok. Három évet lehúztam az ENSZ New York-i parancsnokságán mint az afrikai irányító tiszt. Talán túlzásnak tűnik, de a családomon kívül majdnem minden szál Afrikához köt. Édesapám diplomata volt, úgyhogy sok helyen megfordultam már a világban, de Afrikához vonzódom, ebbe a kontinensbe lettem szerelmes, nekik próbálok segíteni. Ez már az én szerencsétlenségem, hogy pont itt történt velem ez az eset. Szeretnék visszamenni, de a végső döntést nem én mondom ki, hanem a szakmai elöljáróim, illetve az ENSZ biztonsági részlege, hiszen azok, akik engem elraboltak, továbbra is szabadlábon vannak. Folytatni szeretném a munkát, amit elkezdtem ott, van még mit csinálni bőven. Ha lehet, akkor újra Szudánt választom természetesen.

Óriási csarnokok, eredeti zsibvásárhangulat, magyar, szerb-horvát és a már nemzetközi nyelvnek számító kínai szavak, mon­da­tok egyvelege. Valóságos bábeli zűrzavar, Budapesttől mintegy kétszáz kilométerre, a szerb–magyar határtól nem messze, Szabadkán. A józsefvárosi kínai piac nagy testvére ez, liberális kiadásban, hiszen itt az összes világmárka koppintása kapható, akár nagy tételben is, ráadásul olcsón. A szabadkai piacon mindenki beszél magyarul, még a kínaiak is „kicit”, ennek ellenére inkább kalandtúra ez, mint szerda reggeli békés piacozás.

A gombák királya, a természet arisztokratája, a gasztronómia lényege és csúcsa, minden magára adó szakács álma. Ezek a felsőfokú – és még fokozható – jelzők egy rücskös barna-fekete, földben élő gombát illetnek. A szarvasgomba luxuscikk, melynek ára – fajtától függően – a hatvan-hetvenezer forintot is elérheti kilónként, de az olasz konyha által használt francia szarvasgomba értéke szezontól függően akár a csillagos égig is emelkedhet. Szarvasgomba nálunk is tenyészik, de a szedéséhez nem elég egy kellemes séta erdőn-mezőn. Orr kell hozzá, mégpedig igencsak finom szaglással, ezért ki a kutyákra, ki pedig a malacokra esküszik. Ráadásul a lelőhelyet, mint a gyémántbányát, úgy titkolják azok, akik egyszer felfedezték. Szarvasgombát kerestünk közel a magyar határhoz, Romániában, mert ott még szabadon lehet szedni.

Kalandor, de nem a céltalan fajtából: nagyon is tudatos lépések jellemzik az egykori arisztokrata Jeanne–Marie Weinckheim Dickens életét. Igazi világpolgárként élt Algériában, Párizsban, Kanadában, Argentínában, hosszú évekig Angliában, majd tizenkét éve újra itthon. A grófnő ma is aktív, lovagol, amikor teheti, utazásai mellett igazi lokálpatriótaként éli, szervezi mindennapjait Dobozon, az egykori kastély mellett, ahol meglátta a napvilágot, közel nyolc évtizeddel ezelőtt. Soha nem adott a külsőségekre, nem érdekelték a származásával járó elvárások és kritikák, az életfelfogása egyszerű: „Céltalanul nem élhet az ember, mert az pocséklás, az élet, kérem, arravaló, hogy szolgáljunk” – állítja mosolyogva, miközben a történelemről és az életéről faggatom.

A klasszikus székely mondás szerint az asszony nem ember, a sör nem alkohol, a medve pedig nem játék. Nos, az állításnak természetesen csak az utolsó része igazolható, ám azt az élet bizonyította: a pár évvel ezelőtti statisztikák még háromezer medvéről számoltak be Romániában, mára számuk csaknem a duplájára növekedett. Ezzel párhuzamosan a nyár folyamán elterjedtek a falvakat, majorságokat érő medve­támadások. A hatóságok elismerik a létszámszaporulat növekedésével járó problémákat, de az intézkedések egyelőre még az elméleti viták szintjén tartanak. Az érintett települések lakói azt mondják, addig itt nem lesz semmilyen intézkedés, amíg tragédiát nem okoznak a mackók.

Az elmúlt évtized legrosszabb búzatermését takarították be idén a gazdák. A mennyiséggel és a minőséggel is gondok vannak a sok eső miatt, a búzaszemeket ráadásul megtámadta a fuzárium. A fertőzött terményt a legtöbb felvásárló át sem veszi, a malmok pedig már jelezték, hogy a liszt árát emelni fogják. A pékek viszont nem engednek, ha kell, külföldről szerzik be a jó minőségű, olcsóbb lisztet. Erre az utóbbi évtizedben nem volt példa. A gazdák egyelőre csak legyintenek, szerintük az egész vita az árfelhajtásról szól, miközben nekik továbbra is ugyanolyan keveset fizetnek, mint eddig, mivel kevesen tudják hosszú távon tárolni a gabonájukat.

A termőföld talán az agrárgazdaság leginkább átpolitizált területe. Ennek elsődleges oka, hogy a föld nem csupán termelőeszköz, hanem vagyontárgy is, hiszen amellett, hogy jelentős áremelkedés előtt áll, rövid távon is kiváló befektetésnek számít. Egy hektár szántó átlagos ára ma Magyarországon 500-600 ezer forint, ennek éves hozama – ha csak bérleti díjat számolunk – mintegy 40 ezer forint. Ez 7-8 százalékos reálhozamot jelent, mert a föld ára is folyamatosan emelkedik. 2011-ben lejár a földtulajdonszerzéssel kapcsolatos uniós derogáció, amelynek meg­hosszabbí­tására nincs sok esély, így jövő tavasztól megszűnik a társas gazdaságok és a külföldiek földtulajdon­szerzésének tiltása, illetve korlátozása. Erre a váltásra fel kell készülni, ezért talán a közeljövő egyik legfontosabb kérdéséről dönt a napokban a parlament.

Arini – Magyarfalu. Közel ezerfős színmagyar település Bákóban, a Szeret folyó túlpartján, magas hegyek és fennsíkok közzé bújtatva. Csángók lakják, akik magyarul szólnak, értenek, álmodnak, mesélnek, énekelnek. Komáromi Rebeka tős-gyökeres budai lány, tíz hónapja jött ide tanítani, a boldogság és a megelégedés az arcára van írva. Az ő története következik most.

Vegyes visszhangot váltott ki Orbán Viktor otthoni pálinkafőzésre vonatkozó bejelentése. A miniszterelnök szerint kilencvenéves tartozást egyenlít ki ezzel a kormány. A szeszfőzdék tulajdonosai a törvénytervezet konk­rétumait várják – mondván: az ördög a részletekben bújik meg –, a zugfőző gazdák pedig csak legyintenek.

Jó szándékban nincs hiány a kormány részéről, a lehetőségek viszont szűkösek – nyilatkozta lapunknak a mezőgazdaságot ért károk enyhítése kapcsán Gráf József korábbi mezőgazdasági miniszter. Mint elmondta, a honi mezőgazdaságot a természeti csapáson túl az is sújtja, hogy a gazdáknak nincsen egységes érdekképviseletük. Márpedig az uniós verseny csak erősödni fog: 2013-tól minimálisra csökken a nemzeti agrártámogatások aránya, vagyis jobban kell igazodnunk a Brüsszelben megszabott irányvonalhoz – amelyen azonban mi is alakíthatunk.

Ha az új magyar kormány keresztülviszi a kettős állampolgárság ügyét a parla­men­ten, akkor édesapám száz cigánnyal húzatja el Orbán Viktor ablaka alatt a mi­nisz­terelnök nótáját – mondta el a Heteknek egy vajdasági magyar fiatalember, aki a mai napig fájó sebként éli meg, hogy az anyaország lakói hat évvel ezelőtt nem hagytak egyesíteni minden magyar lelket a Kárpát-medencében.

Bár a Fidesz kétharmados többséggel „bivalyerős” kormányzásra képes, a hatalmas támogatottságnak köszönhetően a korábban a különféle pártokhoz köthető lobbicsoportok is a párton belülre kerültek. A kormányalakítás „titka” éppen az, hogy miként tud Orbán Viktor egyensúlyt teremteni a különféle, olykor ellentétes érdekek között. A mező­gazdasági és vidékfejlesztési miniszter éppen ezért lett állítólag a kompromisszumok embere.

A Királyhágót friss hó  borítja, csendes minden, nyoma sincs a nyári nyüzsgésnek, forgatagnak, hiába van március közepe, alszik még a hágó, és vele együtt talán Erdély is a hó alatt. Budapesttől majd’ ezer kilométerre járunk: a Hites Adakozók Hálózata és a marosvásárhelyi Hit Gyülekezete közös segélyakciójakeretében húsz tonna élelmiszert, iskolai felszerelést, tankönyveket, illetve filmeket viszünk a csángó községekbe.

A szombat reggeli fagyban a gulyáságyúból felszálló pára pontosan útbaigazít bennünket. „Az Aréna mellett – mondja egy helybeli. – Ott, ahonnan a gulyás finom illata jön” – mutat az egyik szűk sikátor mélye felé. Hódmezővásárhelyen szorgoskodik éppen a HAH segélyszervezet, de ennek az akciónak van egy különlegessége is: a helybeli romák által működtetett egyesület szervezte a városban élő elesettek, rászorulók számára. Ruhaosztás, meleg étel, péksütemény, déligyümölcs, gyerekprogram – közel 4 millió forint értékű adományt osztottak szét estig a vásárhelyi romák.A főzéshez már hajnalban hozzákezdtek, úgyhogy kilenckor a gulyás már félig elkészült, de a rendezvény csak tízre volt hirdetve. Ennek ellenére a kezdés előtt már egy órával nyolcvanan várakoznak az épület előtt. Benn nagy a nyüzsgés, zajlik a szervezés: asztalokon várja a több tonna ruha és gyümölcs az érke­ző­ket. A főszervezők szigorú rendet követelnek, nem lehet csak úgy szertelenül „romásan” bonyolítani a dolgokat – mondja Bánfi Zoltán, az egyik szervező. Az osztással ugyanis komoly céljuk van, bizonyítani akarják ország-világ előtt, hogy a magyar társadalomban egyre erősödő romaellenesség mesterségesen szított, és közel sem olyan értéktelenek a romák, mint ahogyan azt egyes politikai szereplők állítják. A városban nemrég olyan feliratok jelentek meg, amelyek a hangulatkeltés eszközével egy bizonyos kisebbség gyűlöletét akarták kifejezni a romák iránt. A hangulatkeltésnek nem lett sajtóvisszhangja, mert az emberek békében élnek egymással, függetlenül a származásuktól – mondja a főszervezők egyike, Sándor. Bánfi Zoltán büszkén emlegeti az adakozókat, akik segítségével immár második alkalommal rendeznek ruhaosztást, közülük sok járt a bűnözés útján, de mára mindegyik megváltozott, megtért, és igyekszik hasznos tagja lenni a vásárhelyi polgárságnak és civil társadalomnak. Aztán rövid megnyitó, és beözönlik a nép, de a rend továbbra is marad, segítők állnak az asztalok körül, fogják a gyerekeket, a válogatásban, a méretkeresésben segítenek buzgón.Rendben megy minden, amikor az utca felől nagy zaj hallatszik. Hintók érkeznek, szebbnél szebb lovak vannak befogva eléjük. A gyerekeket elvisszük kicsit szórakozni – mondja a főszervező, de hangja belevész a gyerekzsivajba. A szülők csak bámulnak utánuk, miközben a ruhával tömött szatyrokkal a gulyáságyúnál várják az ételosztást. Mindszentről jött az egyik család, busszal, kilenc gyereket nevelnek, saját bevallásuk szerint nem romák. Álmélkodva nézik a tömeget, miközben gyerekeik a hintókon feszítenek, és a szervezőknek megköszönik a segítséget. Mint mondják, nekik még senki soha semmit nem adott, ezért most nagyon hálásak. „Lenézik az embert, ha sok gyereket nevel, de mi nem kértünk eddig soha senkitől semmit, most azonban olyan helyzetbe kerültünk, amikor nagyon jól jött a segítség.” „A gulyás nagyon finom” – kiáltja egy hajléktalannak látszó férfi, és kérne még, ha jut neki repeta, hetek óta nem evett főtt ételt, mondja, miközben szakállát törölgeti. „A gyűlöletre ezt a választ tudjuk adni, mert a politikai zavarkeltésre nincs értelme válaszolni, inkább tesszük azt, amit a szívünk diktál, segítünk és adakozunk, mert igazán a cselekedetek minősítik az embert” – mondja Bánfi Zoltán, és mosolyogva köszön el tőlünk, mert még estig rengeteg a dolga.