2002. 12. 20. (VI/51)
Tasnádi verőfényes napja

Tasnádi verőfényes napja

2002. 12. 23.
1999. szeptember 6-án a feleségével külföldről hazaérkező Tasnádi Pétert a rokonság helyett a rendőrség fogadta a repülőtéren. Az ellene felhozott vád – sok egyéb mellett legfőképp – "bűnszervezet létrehozása és működtetése" volt. Perét már előzetes letartóztatása első napjaiban az "első magyar maffiaperként" harangozták be a közvélemény számára. 2002. december 12-én megszületett a jogerős ítélet. A Tasnádi Péter ellen felhozott tizenöt vádpontból négyet látott bizonyítottnak a bíróság – a bűnszervezet létrehozása és működtetése nem volt közöttük. A négy és fél éves börtönbüntetést önbíráskodás, felbujtás és adócsalás miatt szabta ki rá a Legfelsőbb Bíróság. Ügyvédje, Szikinger István tájékoztatása szerint védencének még tíz hónapot kell összesen börtönben töltenie: ennyi marad a mostani és egy korábban kiszabott felfüggesztett börtönbüntetésből az előzetesben töltött idő levonása után. A börtönbüntetést kiegészíti négy évi közügyek gyakorlásától való eltiltás, valamint másfél millió forint vagyonelkobzás, ami megegyezik az adócsalásban "nyert" összeggel.
Földvári Katalin / Háttér /Olvasási idő: 8 percElőfizetőknek
2002. 12. 06. (VI/49)
Nehogy még egyszer meghaljanak

Nehogy még egyszer meghaljanak

2002. 12. 09.
Törékeny, elegáns, életvidám hetvenegy éves hölgy ül velem szemben a hotel halljában, és élénken magyaráz. Irit Amiel izraeli írónő novelláskötetének magyarországi bemutatójára érkezett Budapestre. "Ez a könyv a jövetelem oka – mutat az asztalon heverő kötetre. – Több nyelven megjelent már, ez a legújabb, a magyar kiadás" – büszkélkedik. Irit Amiel nemcsak él, hanem túlél. "Tizenegy évesen meg kellett volna halnom Treblinkában, az elmúlt hatvan évet tehát ajándékba kaptam" – mondja. A Megperzseltek cím? novelláskötet egyszerű, tényszerű, "szemmagasságból" megírt történeteket tartalmaz emberi sorsokról, azokról, akiket megperzselt a huszadik század világégése, a holokauszt, és akik nemcsak a karjukra égetett jelet hordozzák visszavonhatatlanul, hanem egy elégett világ emlékeit is. Írásai alapján úgy tűnik, mintha egész életében ezzel foglalkozott volna, pedig Irit hatvanéves korában kezdett el írni. Ráébredt, hogy ha tovább hallgat, meghalhat vele azoknak az emléke, akik odavesztek. A köteteit lánya, Dita grafikái díszítik.
Földvári Katalin / Háttér /Olvasási idő: 6 percElőfizetőknek
2002. 11. 29. (VI/48)
A párizsi vagány ma másképp beszél

A párizsi vagány ma másképp beszél

2002. 12. 02.
Daniel Cohn-Bendit, az 1968-as párizsi diáklázadás emblematikus figurája Budapesten járt a Közép-Európai Egyetem (CEU) Zöld Akadémiájának meghívására. A sűr? program több személyes találkozást, sajtótájékoztatót és nyilvános előadást foglalt magában. A francia születésű, Németországban élő egykori újságíró a nyolcvanas évek elejétől a Zöld Párt tagja, Joschka Fi-scher támogatója, jelenleg az Európai Parlament képviselője. (Útközben egy tekintélyelvet elutasító bölcsődében volt nevelő, dolgozott könyvtárban, alapított folyóiratot, és több könyvben is megjelentek írásai francia és német nyelven.) Cohn-Bendit előadása nagy érdeklődés mellett, a magyar rendszerváltás értelmiségi körének részvételével zajlott, köztük volt Demszky Gábor főpolgármester, Halmai Gábor ismert alkotmányjogász, Tamás Gáspár Miklós, és még sokan mások. A Hetek az egykori lázadó és a mai politikus énje között feszülő esetleges ellentmondásokról kérdezte.
Földvári Katalin / Háttér /Olvasási idő: 6 percElőfizetőknek
2002. 10. 11. (VI/41)
Visszaminősítve

Visszaminősítve

2002. 10. 14.
Az Európai Unió "kormányának" számító Európai Bizottság által a héten nyilvánosságra hozott éves országjelentés Magyarországot kilenc másik eddigi jelölt, mostantól csatlakozónak nevezett országgal együtt felkészültnek nyilvánítja arra, hogy 2004-ben belépjen az unióba. Magyarország megfelel a csatlakozás politikai kritériumainak, de a jelentés fenntartásokat fogalmaz meg a korrupcióval, a romák társadalmi integrációjával és az intézményrendszer fejlesztésével, a mezőgazdasággal kapcsolatban. Ugyanakkor nekünk, magyaroknak is lehetnek kifogásaink, hiszen a jelek szerint az unió nem akar bőkezűen bánni a támogatásokkal. Szent-Iványi István, az Országgyűlés Integrációs Bizottságának elnöke egyenesen "megalázónak" tartja Magyarországra nézve az unió felajánlott támogatási rendszerét. "A jobboldal ezt már rég hangoztatja, érdekes, hogy Szent-Iványi István erre csak most jött rá" – kommentálta Tőkéczki László politológus lapunknak a szabaddemokrata politikus véleményét.
Eperjesi Ildikó, Földvári Katalin / Háttér /Olvasási idő: 10 percElőfizetőknek
2002. 06. 28. (VI/26)
Legyen világosság?

Legyen világosság?

2002. 06. 30.
"A rendszerváltást lényegében lezárná az egyházi vezetők átvilágítását célzó törvény" – fogalmazott a Heteknek Tordai Péter, a zsidó hitközség képviselője. Hozzátette, hogy a zsidó felekezet vállalja az átvilágítást, tehát amennyiben törvény születik erről, ebben a kérdésben is törvénytisztelő magatartás várható a felekezet részéről. "Mind a világi, mind a vallási vezetőink erről többször megnyilatkoztak, munkájukat, hozzáállásukat értékeljük, ilyen jelleg? problémáink tehát házon belül nincsenek" – mondta Tordai. Hasonlóan nyilatkoztak a többi történelmi egyház részéről is. Az átvilágítás egyházi személyekre történő kiterjesztéséről a lelkiismereti aspektuson túlmenően azonban egyikük sem szívesen nyilatkozott. Mind a katolikus, mind a református egyházi képviselő a közös zsinati állásfoglalás kivárására hivatkozott. Igaz, maga a parlament sem döntött még végérvényesen. Donáth László szocialista képviselőtől – aki evangélikus lelkészként is szolgál – megtudtuk, hogy kétféle változat került a döntéshozók elé, és még nem dőlt el, hogy a megengedőbb vagy a szigorúbb irány lesz-e mérvadó. 
Földvári Katalin / Belföld /Olvasási idő: 4 percElőfizetőknek
Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!