hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tasnádi verőfényes napja
Tíz hónap múlva szabadulhat

2002. 12. 23.
1999. szeptember 6-án a feleségével külföldről hazaérkező Tasnádi Pétert a rokonság helyett a rendőrség fogadta a repülőtéren. Az ellene felhozott vád – sok egyéb mellett legfőképp – "bűnszervezet létrehozása és működtetése" volt. Perét már előzetes letartóztatása első napjaiban az "első magyar maffiaperként" harangozták be a közvélemény számára. 2002. december 12-én megszületett a jogerős ítélet. A Tasnádi Péter ellen felhozott tizenöt vádpontból négyet látott bizonyítottnak a bíróság – a bűnszervezet létrehozása és működtetése nem volt közöttük. A négy és fél éves börtönbüntetést önbíráskodás, felbujtás és adócsalás miatt szabta ki rá a Legfelsőbb Bíróság. Ügyvédje, Szikinger István tájékoztatása szerint védencének még tíz hónapot kell összesen börtönben töltenie: ennyi marad a mostani és egy korábban kiszabott felfüggesztett börtönbüntetésből az előzetesben töltött idő levonása után. A börtönbüntetést kiegészíti négy évi közügyek gyakorlásától való eltiltás, valamint másfél millió forint vagyonelkobzás, ami megegyezik az adócsalásban "nyert" összeggel.



Tasnádi Péter. Nem felejtős típus Fotó: MTI

Az "első magyar maffiaper" vádlottjának mindennapjait, sorsának alakulását az egész ország figyelhette a médián keresztül. Közvetítette a televízió, amikor várandós felesége meglátogatja, majd amikor az alig több mint egyhetes kisbabát üvegfalon keresztül bemutatja az apukának, és mindenki tanúja lehetett annak, amikor ifjú felesége a hosszúra nyúlt előzetes alatt végül elhagyja egy másik férfiért, majd ahogy közös kislányukért harcolnak egymással. Tasnádi Péter az 1970-es évektől külföldön élt és tevékenykedett 1991-es visszatelepüléséig, saját bevallása szerint gyémánttal és műszaki cikkekkel kereskedett. Mindenesetre sikerült megalapoznia az 1991 utáni magyarországi életét. Jövedelméből huszonötmillió forintot hozott haza, amit eleinte uzsorakölcsönökből gyarapított – amint azt a budapesti VI. és VII. kerületi ügyészség ez ügyben keletkezett vádirata és ítélete is alátámasztja. Tasnádi vállalkozásokat alapított, melyekben társtulajdonos lett sógora, dr. Láposi Lőrinc mellett. Tasnádi Péter egyik cége látta el például a józsefvárosi piac védelmét, ami Tasnádi szerint a letartóztatásához vezetett. Szerinte – és néhány utóbb meg nem nevezett tanú szerint – elsősorban az akkori belügyminiszternek, Pintér Sándornak állhatott érdekében őt "kivonni a forgalomból", mivel Pintér őrző-védő cége szintén szerette volna megszerezni ezt a munkát. A per során ez nem nyert megerősítést, mivel a vádpontok kivizsgálásában ez a körülmény nem bizonyult jelentősnek. A tizenöt pontból álló vádiratban Tasnádi Péter elsőrend? vádlottként szerepelt. Feleségét, Tasnádi Juditot, született Marjai Judit Ilonát végül tizenegyedik rend? vádlottként felmentették, míg őt a tizenöt közül négy vádpontban találták bűnösnek: kétrendbeli önbíráskodásban (az egyik esetben felbujtóként, a másik esetben folytatólagos önbíráskodásban társtettesként), egyrendbeli aljas indokból elkövetett, súlyos testi sértésben felbujtóként, valamint egy rendbeli adócsalásban. A bűnszervezet, a lőfegyverrel való visszaélés és a sikkasztás vádjai alól a bíróság felmentette.



A felbujtás



Halász Zoltán és testvére, Farkas Gézáné ABC-üzletet szerettek volna nyitni Balatonőszödön, ám ehhez nem volt elég tőkéjük. Szükségük lett volna egy kétmilliós nagyságrend? kölcsönre. Egy hirdetés nyomán, közvetítő segítségével jutottak el Tasnádi Péterhez, aki hajlandó is volt kölcsönadni nekik 2,3 millió forintot. Garanciaként aláírtak egy opciós szerződést Halászék budapesti, XX. kerületi ingatlanjára, azzal a kitétellel, hogy a kölcsön visszafizetése után az ingatlan viszszakerül majd Halászék tulajdonába. Első körben a testvéreknek sikerült is 1,2 millió forintot törleszteni, később azonban nem a remélt módon alakult a forgalom az ABC-ben. Időközben idősebb Halász és felesége pert indított Tasnádi ellen a színlelt adásvételi szerződés miatt. A bíróság végül érvénytelenítette a szerződést, elismerte viszont Tasnádi Péter jogát a kölcsön fennmaradó részére. Ezt az összeget Halászék letétbe is helyezték számára az ügyvédüknél, Göllner Gusztávnál. Utóbb az ügyvéd mégsem találta jogosnak a pénz kifizetését Tasnádinak, és ifjabb Halász hallgatott rá, annak ellenére, hogy több ízben kapott telefonhívást Tasnáditól, amelyek során ennek a hiányzó öszegnek a visszafizetéséről esett szó köztük. Utoljára Halász élettársán keresztül üzent Tasnádi, hogy fel fogják keresni aznap este a kölcsön rendezése ügyében. Halász ekkor már Balatonbogláron, az Erzsébet Étteremben dolgozott, ide hozta át az élettársa az üzenetet. Aznap délután Halász "ismeretlen mennyiség?" alkoholt fogyasztott (a bírósági megfogalmazás szerint), így mire kilenc óra tájban megérkeztek Tasnádi munkatársai (a másod-, harmad-, illetve negyedrend? vádlott), már jócskán ittas volt – talán ezért is nem találta el a megfelelő hangot velük. A három férfi arra kérte Halászt, jöjjön ki a pult mögül, mert beszélni akarnak vele, mire Halász azt találta válaszolni, hogy "nem gondolom, hogy ki kellene jönnöm". Halászon kívül az étteremben tartózkodott még a szakács és az étterem tulajdonosa. A három látogató közül az egyik megállt az éppen tévét néző tulaj mögött, és maga is belenézett a műsorba, biztosítva egyszersmind a tulaj nyugton maradását, miközben két társa a pult mögött néhány percen keresztül ütötte Halászt. Ezután távoztak az étteremből. Távozásuk után a tulajdonos és a szakács, aki a jajveszékelésre futott elő, kihívták a mentőt az akkor már nem jajveszékelő, viszont eszméletlen Halászhoz. A mentősök azonban már nem tudtak segíteni: megállapították a halál beálltát, amit az ütések hatására nagymértékben elmozdult agyban fellépő vérzés, és az ennek folytán leálló légzés és a keringés összeomlása okozott. Tasnádi Pétert ebben az ügyben az önbíráskodásban betöltött felbújtó szerepe miatt ítélték el.



Folytatólagos önbíráskodás



Tasnádi Péter, akinek jelenlegi (válófélben lévő) feleségétől származó kislánya mellett két nagykorú, eltartásra nem szoruló fia is van, jó kapcsolatot ápol az előző házasságából született fiúkkal. Az egyik ifjabb Tasnádi, Edmond, baráti kapcsolatba került egy Borbás Lajos nev? vállalkozóval, akivel a bárjának építése során ismerkedett meg. Borbás Lajos kért és kapott kölcsönt Edmondtól, összesen mintegy 2,8 millió forintot. A jó kapcsolat miatt Edmond egy alkalommal megbízta Borbást egy Audi autó javíttatásával is, amiről menet közben kiderült, hogy manipulált az alvázszáma. Ezt Borbás Tasnádi Edmond tudomására is hozta, aki erre megkérte, hogy adja el az autót, és legalább 1,8 millió forintot kérjen érte. Ahogy telt az idő, Tasnádi Péter jobbnak látta átvenni fia ügyeinek intézését. Edmond felhívta Borbás Lajost, hogy tudassa vele: a kölcsön és az Audi ügyét ezután apja intézi, őt keresse fel. Borbás nem kereste fel, nem is hívta Tasnádi Pétert – talán nem volt tisztában azzal, hogy Tasnádi nem felejtős típus, nagyon is számon tartja adósait. Egy alkalommal Borbás Lajos kocsival várta a barátnőjét a Marriott szálló előtt, amikor hirtelen megjelent Tasnádi Edmond és egy másik férfi: elkapták, betuszkolták egy autóba, és akarata ellenére a józsefvárosi piac területére vitték. Itt egy elhagyott épületben verni kezdték, aminek során eltört az orra, és vérző sérüléseket szenvedett. Ezalatt telefonon hívta őt Tasnádi Péter, és felszólította, hogy fizesse vissza a tartozását. A fiúk közben odahívták egy másik hitelezőjét, bizonyos Arab Alit, aki meg is érkezett, ám Borbás állapotát látva úgy döntött, hogy majd egy másik alkalommal érvényesíti vele szemben a követeléseit. Arab Ali felhívta Borbás egyik ismerősét, Lakatos Csabát, hogy a Keleti pályaudvarnál átadják neki Borbást. Lakatos Csaba a Keletinél tudta meg, hogy mégis inkább egy V. kerületi bárba, a Galaxiába vitték a barátját. Közben Borbást átöltöztették és megmosdatták, és egy nedves kendőt is kapott, hogy törölgesse le a vért az arcáról. Borbás Lajos később több alkalommal is törlesztett adósságából, jóllehet nem jószántából. Legközelebb az Örs vezér téren, a Shell benzinkútnál kapták el, innen vitték be Tasnádi Rákóczi úti irodájába, ahol ismét átadni kényszerült a nála lévő összeget, majd a Stadion szállónál kellett újabb részletet fizetnie. Miután visszafizetett mintegy 3 millió forintot, úgy ítélte, hogy ezzel megtérült Tasnádi Edmond befektetése – ezután ismeretlen helyre távozott, és azóta ott tartózkodik. Távollété-ben, egyéb bizonyíték illetve orvosi látlelet hiányában, sérüléseit a tanúk vallomásai alapján nyolc napon belül gyógyulónak ítélték. Borbás tartozásának behajtását a bíróság "jogos vagyoni igény erőszakos érvényesítése"-ként értékelte, és mivel többször is alkalmaztak erőszakot vele szemben, bizonyítottnak ítélték a folytatólagos önbíráskodást, amelyben társtettesként találták bűnösnek Tasnádi Pétert.



Aljas indok



Tasnádi Péter nem szereti, ha sértegetik, és különösen sérelmezi, ha nyilvánosan sértik meg, ezzel mintegy megszégyenítve őt. Dr. Vass Sándor, akinek korábban tudomására jutott egyik ismerősének konfliktusa Tasnádi Péterrel, talán némi előítélettel közelítette meg az elsőrend? vádlottat, amikor megpillantotta munkatársai társaságában a március 15-i ünnepségen. 1999. március 15-én Tasnádi Péter cége biztosította az ünnepség zavartalan lefolyását a budapesti zsinagóga előtti területen, amikor dr. Vass Sándor, a fentebb említett okból kialakult előítélettől hajtva, odakiabált neki: "Tasnádi, takarodj innen a bandáddal!". Március 20-án Tasnádi Péter két barátjával betért egy étterembe ebédelni, éppen oda, ahol dr. Vass Sándor ült a barátaival. A véletlen találkozást Tasnádi szerette volna a néhány nappal korábban elhangzott sértés tisztázására felhasználni, ám dr. Vassnak nem állt szándékában tisztázni a kérdést Tasnádival. Később Tasnádi elismerte, hogy krumpliorrúnak nevezte az étteremben dr. Vasst. Amikor dr. Vass valamivel később elhagyta az éttermet, és be akart szállni az autójába, valaki leütötte hátulról, majd belerúgtak, majd az újabb ütések hatására, amelyek elől a kezével próbálta védeni a fejét, eltört a karja. Dr. Vass elmondása szerint bántalmazója egy nagydarab, kopasz ember volt, aki Tasnádi hívására érkezett oda. Mint elmondta, látta, hogy a rosszul sikerült beszélgetés után Tasnádi az étterem túlsó végében telefonál. Tasnádi Pétert dr. Vass Sándor bántalmazásának ügyében aljas indokból elkövetett, súlyos testi sértés vádjában felbujtóként marasztalta el a bíróság.



Adócsalás



Bár az eredeti vádpontok alapján súlyos mérték? sikkasztással vádolták Tasnádi Pétert, a jövedelmeiből származó bevételeket igazolni tudta, kivéve egy esetet. Egy 1997. évi ingatlanértékesítésből származó bevétele után mintegy másfél millió forinttal "csökkentette az állam adóbevételét", a bírósági vádirat megfogalmazása szerint. Mivel ebben az ügyben a bíróság elmarasztalta, büntetését kiegészítették másfél millió forint vagyonelkobzással. Tasnádi Péter 52 évesen szabadul, börtönben töltött idejéről naplót, ebből pedig könyvet írt "983 nap a Fidesz börtönében" címmel.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!