Beszélgetés Földes Anitával, aki az utolsó interjúkat készítette Fejtő Ferenccel
Beszélgetés Földes Anitával, aki az utolsó interjúkat készítette Fejtő Ferenccel
2014. 07. 10.
Tanulságok és tapasztalatok, amelyek visznek tovább a saját utadon - ez a summája azoknak a beszélgetéseknek, amelyek a közel százéves Fejtő Ferenc és egy Franciaországban élő újság-író, Földes Anita között hangzottak el. Az ifjú újságíró becsületére legyen mondva, nem tar-totta meg magának, ehhez túlságosan nagy horderejű felismerésekre tett szert a két éven keresztül zajló beszélgetéseik során, hanem megírta könyvben Átéltem egy évszázadot címmel. Egy évszázadnyi gondolkodás, döntések sora, a következményekkel való szembenézés, újraértelmezés, ezernyi fontos találkozás, –ezeken kellett végigmennie Fejtő Ferencnek ahhoz, hogy ilyen méltósággal tudjon megöregedni. Földes Anitának éppen azért hisszük el, hogy hiteles, amit Fejtőről leír, mert annyira jelen van, hogy vele együtt ülünk Fejtő nappalijában, és kérdezgetjük kíváncsian a történész-újságírót, együtt éljük át vele az évszázadot, és a végére valamivel jobban értjük, ami történt és ami történik velünk.