A „play” ugye azt jelenti, játszani, tehát gyereknek való. Zseniális ötlet
volt tehát annak idején Hugh Hefnertől a „playboy” név, ötvenöt évvel később is
pont ugyanúgy csapdába ejti a kikapcsolódásra vágyókat, mint amikor elindította
ezzel a névvel a lapját.
A Playboy alapítója csak játszani szeretett volna, kiszabadulni a szorosnak
érzett protestáns erkölcsi felfogásból, amely szerinte olyan szigorúvá és
szárazzá tette az életet. Első kézből tapasztalhatta, mivel konzervatív
protestáns családba született, felmenői pedig a leghíresebb puritán alapító
atyák közé tartoztak, akik Európából Massachusettsbe érkeztek, hogy új világot
teremtsenek.
A leszármazott a felnőtté válás felelőssége helyett örök játszóteret igyekezett
teremteni az élet harcteréből férfitársai számára. Elővette a régi, poros, nem
túlzottan hízelgő jelentéssel bíró „playboy” szót a szótárból, új jelentéssel
ruházta fel, és valami olyasmit ígér, hogy meg lehet maradni örökké gondtalan
srácnak, aki számára az élet könnyű és édes – és felelősségmentes. A lányokból
nyuszit csinált, hogy velük se legyen gond, vagyis a „menny” gyakorlatilag
elérhetővé vált a földön a playboyok számára. A nyuszik további sorsa
lényegtelen ebből a szemszögből.
Nos, a füzetekre, tolltartókra, övekre és ruhadarabokra nyomott nyuszifej ezt az
életfelfogást szimbolizálja. Ha jól meggondoljuk – és a gondolkodás sosem árt –,
akár korainak is találhatnánk, hogy a gyerekeink ezt képviseljék. A divat mégis
ezt diktálja: ki tudja, miért, fontosnak tűnik, hogy minél előbb megszoktassák
velük a Playboy nyuszi figuráját.
Legalább ennyire frivol gyerekek kezében viszontlátni a halállal barátkozó
szimbólumokat. Rózsaszín kendőcske kislányoknak, elején hatalmas fehér
halálfejjel – milyen édes! Tucatnyi halálfejjel díszített oldaltáska tiniknek –
nagyon menő! A papírüzletek kínálatában a füzetborítókon koporsóból fehér
ruhában kikászálódó női kísértet, sírok közt bolyongó bőrruhás leányzó, hosszú
késsel gyilkoló horrorisztikus figura – ezek többnyire a szintén tiniknek szánt
zenék klipjeit reklámozzák. Mi még kék papírosba kötöttük a füzeteinket, a felső
harmadban kínos pontossággal felragasztott piros szélű vignettával
Az sem volt
egy leányálom, de ez valóságos rémálom.
A halál és az élet, a morál és az „alternatív” erkölcs már a boltok polcain is
választásra kényszerítenek bennünket. A divat azon fáradozik, hogy megmondja,
kik legyünk, meg akar jelölni minket a kiválasztott áruk révén, hogy könnyebb
dolga legyen. Már azt sem várja meg, hogy felnőjünk, előre kialakított pályát
készít. A társadalom elé máris olyan életképet vetít, amiről talán még a Playboy
alapítója sem álmodott: minden nő, akit a média a szobánkba hoz, valójában
nyuszi, nézegetni lehet, aztán elfelejteni, és jöhet a következő. Aki nő létére
felöltözve jelenik meg a képernyőn, az már gyanús, találgatásokra ad okot, hogy
vajon mit rejteget, miért nem akarja megmutatni magát. Nagypapák dicsekednek az
unokájukról megjelent erotikus képekkel, szülők büszkék a gyermekükre, ha egy
férfimagazin alkalmasnak találta őt arra, hogy képeket készítsen róla,
színésznőknek, műsorvezetőknek, modelleknek pedig szinte már kötelező. Az
újságosok a törvény rendelkezése ellenére egy ötéves számára is elérhető
szemmagasságban és az első sorban teszik ki az ilyen képekkel hirdetett
újságokat a standjukon, a benzinkutak DVD- és lapkínálatáról már nem is
beszélve. És nincs szülői vagy polgárjogi megmozdulás, ami érvényt akarna
szerezni a törvénynek a gyerekek védelmében, pedig a demokrácia ilyen
megmozdulásokra is lehetőséget nyújtana. Ellenkezőleg, a családok a kialakult
játékszabályoknak megfelelően készítik fel a gyermekeiket az érvényesülésre, a
divatnak megfelelően öltöztetik őket, szépségversenyekre küldik és szereplésre
ösztönzik őket olyan áron is, hogy némelyik versenyfeltétel a pedofília határát
súrolja. A világ egyik legszebb kislánya címet kiérdemlő magyar kislány fotóin
és klipjein mintha egy felnőtt nő pózolna, mozogna, nem pedig egy tízéves, a
korának megfelelően fejletlen kislány – az „ízléses erotika” tehát már tízévesen
is versenykategória
A demokrácia szerencsére millió választási lehetőséget kínál, a divatnak vannak
ugyan diktátorai, de kényszeríteni mégsem tudnak senkit arra, hogy vásároljon. A
jövő iránti felelősségtudat jól jön tehát a boltok polcai előtt is, meg amúgy is
válság van, okunk tehát bőven van a megfontolt vásárlásra.
2008. 10. 31. (XII/44)
