hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Miért drágább egy fakereszt?
Több tízmilliós kárt okoztak a tüntetők

2002. 07. 14.
Az Erzsébet híd múlt heti elfoglalásáért és a főváros közlekedésének megbénításáért összesen százezer forint büntetést szabott ki a bíróság a két főszervezőnek. Mivel az okozott anyagi kár a büntetés sokszorosa, a BKV és a közterület-fenntartó vállalat pert fontolgat az elkövetőkkel szemben. Ahhoz képest egyébként, hogy a Regnum Marianum templom helyén álló fakeresztet megrongáló diákokat felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték májusban, az Erzsébet hídi tüntetők egészen jól megúszták.



Lamperth Mónika belügyminiszter asszony. Drága tüntetők Fotó: Somorjai L.

A BKV nyilatkozata szerint a július negyedikei tüntetők súlyos "erkölcsi kárt és presztízsveszteséget" okoztak a cégnek. A közlekedési szempontból kényes területen, a Buda és Pest között kapcsot képező Erzsébet hídon történő útlezárás miatt ugyanis a közlekedési vállalat nem tudta teljesíteni szerződéses kötelezettségeit az utasokkal szemben. Az utasok – akik így természetesen éppenséggel nem utaztak – a nevezett napon tömegesen jelezték panaszukat a diszpécserszolgálatnál. A cég pert fontolgat a tüntetőkkel szemben. A BKV fődiszpécserétől megtudtuk, hogy mentesítő járatok útra készen álltak, csakhogy nem volt merre indulniuk, mivel a forgalom "állt, mint a beton". Elsőként a hídon át közlekedő járatoknál jelentkezett a fennakadás, de hamarosan városszerte állt a forgalom. 

Mivel az "esemény" hétköznap reggel következett be, munkáltatók és alkalmazottak ezreinek okozott az erkölcsi káron túl anyagi kárt is, nem beszélve az elmaradt üzleti megbeszélésekről, betegszállításról, sürgős találkozókról. Ha mondjuk átlag órabért veszünk – ötszáz forint, két órára ezer forint – majd beszorozzuk a forgalomban rekedő alkalmazottak és az őket váró munkaadók számával, több tízmillióval növekszik az a hozzávetőlegesen tízmillió forintos "többletkiadás", amelyet a rendőrség volt kénytelen áldozni a rend helyreállítására soron kívül kivezényelt állomány költségeire: a túlórára, az ellátásra. 

A Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. július negyedikével kapcsolatos költségeinek pontos számadata jelenleg vizsgálat tárgyát képezi, az eredmény alapján döntik majd el, hogy pert kezdeményeznek-e a tüntetőkkel szemben. Halász Géza kommunális igazgató a Heteknek elmondta: tíz éve nem fordult elő a fővárosban hasonló eset. "A munkatársaink tisztában vannak azzal, hogy nem lehet elmaradás, a szemét elszállításának a gyűjtési napon kell megtörténnie. Hajnali négykor kezdik a munkát, negyedikén azonban csak késő este mehettek haza" – mondta Halász. A közterület-fenntartó cég kénytelen volt több hulladékgyűjtő járatot indítani, és a hosszabb munkaidővel számolni. A polgári rendbontás által okozott sok tízmilliós kárt tehát az adófizetők forintjai fedezik. A tüntetést szervező egyének a bíróság ítélete alapján ebből kétszer ötvenezer forintot fizetnek vissza – a polgári körök segítségével – büntetésképpen az államnak. Egy két évvel ezelőtti, hasonlóan súlyos erkölcsi és presztízsveszteséget okozó tett ítéleteként öt gimnazista diák nyolc és tíz hónap közötti felfüggesztett börtönbüntetést kapott. A Regnum Marianum templom súlyos fakeresztjét fűrészelték ketté, és vörös csillagot festettek fel. Az eset anyagi kára anyag- és munkaköltséggel együtt néhány százezer forintot tett ki, amit a diákok szülei maradéktalanul megtérítettek. Ennek ellenére jogerősen tíz hónap börtönbüntetésre ítélték őket, két év felügyelet mellett felfüggesztve.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!