hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Visszaminősítve
Brüsszeli döntés: Magyarország holtversenyben Litvániával és Szlovákiával

2002. 10. 14.
Az Európai Unió "kormányának" számító Európai Bizottság által a héten nyilvánosságra hozott éves országjelentés Magyarországot kilenc másik eddigi jelölt, mostantól csatlakozónak nevezett országgal együtt felkészültnek nyilvánítja arra, hogy 2004-ben belépjen az unióba. Magyarország megfelel a csatlakozás politikai kritériumainak, de a jelentés fenntartásokat fogalmaz meg a korrupcióval, a romák társadalmi integrációjával és az intézményrendszer fejlesztésével, a mezőgazdasággal kapcsolatban. Ugyanakkor nekünk, magyaroknak is lehetnek kifogásaink, hiszen a jelek szerint az unió nem akar bőkezűen bánni a támogatásokkal. Szent-Iványi István, az Országgyűlés Integrációs Bizottságának elnöke egyenesen "megalázónak" tartja Magyarországra nézve az unió felajánlott támogatási rendszerét. "A jobboldal ezt már rég hangoztatja, érdekes, hogy Szent-Iványi István erre csak most jött rá" – kommentálta Tőkéczki László politológus lapunknak a szabaddemokrata politikus véleményét.



Piros lapot mutatnak a görög farmerek az unió agrárpolitikájának. Nem erre számítottak Fotó: Reuters

A 2004-es belépésig azonban az unió elvárja, hogy gyors iramban felálljanak az uniós nemzeti intézmények, megoldják a pénzügyi ellenőrzést. Az EU jövő ősszel ismét szigorúan megvizsgálja, hogy felté-

telei teljesültek-e. Amenynyiben az unió által diktált iramot tartják a csatlakozásra várók – Magyarország mellett Észtország, Lettország, Litvánia, Csehország, Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia, Ciprus és Mál-

ta –, s lezajlik a ratifikációs folyamat a tagországokban és a belépő országokban, valamint ha a nizzai szerződésre várhatóan ismét nemmel szavazó írek voksolására is sikerül valami áthidaló megoldást találni, 2004 folyamán teljes jogú tagjaivá válnak az EU-nak, és részt vehetnek az európai parlamenti választásokon. A tízes csoport az Európa Tanács decemberi, koppenhágai csúcstalálkozóján kapja meg meghívóját, s jövő áprilisban Görögországban írják alá a csatlakozási szerződést.



Az Európai Unió-ellenes plakát Dublinban a nizzai szerződés elutasítását szorgalmazza. Semleges Írországot szeretnének Fotó: Reuters

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!