"Babilon a történelemben Jeruzsálem antitézise: amikor az egyik erős, a másik szükségszerűen gyenge." (Mena-chem Mendel Schneerson lubavicsi rabbi, 1991) Nem meglepő, hogy az iraki háború megindulása óta a hírügynökségek a napi haditudósítások mellett rendszeresen kitérnek a térség gazdag történelmi múltjára is. Az sem váratlan, hogy a konfliktust kultúrák közötti összecsapásként értelmező kommentátorok vallási szempontból is szimbolikusnak tekintik a Tigris és az Eufrátesz folyók környékén zajló eseményeket. Történelmi szempontból a termékeny mezopotámiai síkság a civilizációk őshazája, és a térséget – elsősorban az ősi Babilonból eredeztethető kultuszok miatt – a különböző vallások forrásaként is számon tartják. Ahogy azt legutóbb a Columbia űrsikló tragédiája kapcsán láthattuk, a szinte élő adásban közvetített balesetben sokan megpróbáltak a konkrét eseményen túlmutató szimbólumokat keresni. (Babonás káröröm. Hetek, 2003. február 7.) Még inkább így van ez az iraki háború kapcsán. Az arab nyelv? hírtelevíziókban a szövetséges hadsereg előrenyomulását lassító sivatagi homokvihart "Allah támogatásának" tulajdonították, aki – úgymond – most így áll bosszút az első öbölháború tizenkét évvel ezelőtti Sivatagi Vihar nev? hadjáratáért. A Jerusalem Postnak nyilatkozó haszid rabbi szerint a purim ünnepének idején megkezdődött hadművelet azt vetíti előre, hogy Szaddám Huszein a bibliai történetben szereplő anticionista zsarnokhoz, Hámánhoz hasonlóan fog elbukni. Keresztény apokaliptikus kommentárok Babilonnak a Jelenések könyvében megjövendölt végső megbüntetésével hozzák kapcsolatba a mostani eseményeket. A termékeny félhold északi szarvának múltja, amely egészen a teremtés pillanatáig visszanyúlik, mindenki számára gazdag szimbólumvilágot kínál.

Kétszáznyolcvanmillió amerikai ízlelgeti mostanában, milyen is zsidónak lenni.  A USA Today, Amerika legolvasottabb napilapja nemrégiben címoldalon számolt be arról, hogy az amerikai turistákat az Óvilágban sorozatos atrocitások érik európai vendéglátóik részéről. Párizsban, Münchenben, Rómában, Amszterdamban az amerikaiakat járókelők köpdösik meg és ordítoznak velük. A beszámoló szerint egy amerikai úrhoz odasétált egy csinos fiatal európai hölgy, és tüzet kért tőle. Az úriember kötelességtudóan elővette az öngyújtóját, de amikor az ifjú hölgy észrevette az oldalán díszelgő amerikai zászlót, elfordult tőle, és szó nélkül otthagyta. Egy anya és a lánya elmondta, mennyire felháborította őket, amikor megpillantottak egy "Busht lődd le, ne Szaddámot" feliratú táblát.

Az ókori Közel-Kelet, vagyis a Tigris és Eufrátesz folyó köze az emberi történelem kezdete óta birodalmi vetélkedés tárgya. A Dániel könyvében feljegyzett négy birodalom közül kettő (a babilóni és a méd-perzsa) itt jött létre, de hiába próbált Nyugat felé terjeszkedni, Egyiptomnál és Kis-Ázsiánál tovább nem jutott. Nagy Sándor birodalmának kezdeménye ugyan a Balkán-félszigeten jött létre, mégis Keleten vitte véghez legnagyobb hódításait. A legutolsó világbirodalom, Róma viszont hiába próbálta tartósan megvetni lábát az Eufrátesz mentén, törekvése kudarcot vallott. Napjainkban sokan találgatják hogy vajon az Egyesült Államok lesz-e az első birodalom az emberiség történetében, amely mind a Nyugatot, mind a Keletet képes lesz tartósan befolyása alá vonni.

"Barátim, népem fáradt, menhelyet kér. Tán a kereszténység fővárosában nem kér hiába" – kiált oda "Az ember tragédiája" konstantinápolyi színében Ádám a várfalról rá és keresztes hadára lenéző bizánciaknak. "Kérdés, nem vagy-e eretnekségben, rosszabb a pogánynál"– válaszolják az eretnekkérdés végleges megoldásán – az eretnekek fizikai kiirtásán – fáradozó, teológiailag kifinomult ízlés? bizánciak a megfáradt vándornak, Ádámnak, aki a kereszténységen kívül lévő pogányok gyilkolásából tér vissza.Madách érzékenyen ragadja meg azt a nagy vitát, amely a kereszténység irányzatai között az egész egyháztörténet során szüntelenül zajlik. E nagy, üdvösségről folytatott vitáknak – amelyekbe előszeretettel vonták be a világi hatalmat – hangneme kérlelhetetlen. A középkor és kora újkor során a perlekedő vallások (a római katolicizmus, a keleti ortodoxia és a protestantizmus) némelyike időről időre a csatatereken is megpróbált ellenfelének fölébe kerekedni. Szigorúbb értelmezések szerint viszont a spirituális vita csak az emberek, társadalmak nyers leuralását volt hivatott elleplezni. Magyarországon a 20. századi diktatúrák hatékonyan zárták el társadalmunkat attól, hogy a világról és benne a modern kereszténységről hiteles képet alkosson. A kereszténység különböző irányzatait gyakran a véleményformálók is ellenőrizetlen információk alapján, és nem ritkán felekezeti elfogultságtól sem mentesen közelítették meg. Ráadásul a század folyamán felgyorsuló vallási és hitmozgalmi folyamatok átrendezték világunk vallási térképét. 

Amerikát nem szívelni tulajdonképpen eurokonform. Sőt, mostanra mindkét politikai oldal szélének aktivistái – retorika szintjén legalábbis – egymásra találtak a közös ellenség megfogalmazásában. Főbb vádpontjaik: liberalizmus, kapitalizmus, zsidó tőke és befolyás, katonai agreszszió, tömegkultúra és szektainvázió. Miközben a háborúellenes Németország egyik vezető hetilapja, a Der Spiegel Bush elnök és az amerikai nép egy részének elkötelezett bibliai hitét, illetve az ebből fakadó elhivatottság-tudatot erőteljes szkepticizmussal mutatja be, addig az európai nyilvánosság előtt tabutémának számít például az ugyancsak békepárti francia elnök boszorkányokkal és varázslókkal fenntartott kapcsolata.

A Horthy-rendszer mindennapi életre is kiterjedő állami kontrollja nemcsak a "vörös rémet" próbálta meg felkutatni és elfojtani a pórnép soraiban, hanem – és ez talán kevésbé közismert – az általa "szektának" bélyegzett vallási közösségeket is.  A kizárólag pejoratív tartalommal bíró szó a 19. század második felére váltotta fel az "eretnekmozgalmak" megjelölést a modernizálódó államokban, végső kikristályosodásában pedig egyet jelentett a nem történelmi, azaz az állam által el nem ismert egyházakkal. A Szekf? Gyula által "neobarokknak" nevezett, két világháború közötti Magyarország egyházpolitikájában a történelmi egyházak pozitív diszkriminációja együtt járt a kisegyházak általános marginalizálásával: a hatóságok a kisegyházak tevékenységét rendőrségi ügyként kezelték, a hatalom világi avagy egyházi képviselőinek nem tetsző felekezeteket és ezek vallásgyakorlatát sajtó- és hecckampányokkal igyekeztek lejáratni a társadalom előtt. A rendszer számára e csoportok funkcionálisan idegenek voltak, működésükkel nagymértékben zavarták, sértették a történelmi egyházak és a hatalom együttműködését. Kifejezetten virágzó, szoros összefogás alakult ki "szektakérdésben" az államigazgatás szervei és a történelmi egyházak vezetői között, a belügyi tárca illetékes hivatalnokai és az egyházi méltóságok sűr? levélváltása pedig nagyban hozzájárult ahhoz, hogy mindkét fél kölcsönösen magáévá tegye a másik szektaellenes terminológiáját és érvrendszerét. A markáns gondolatok később természetesen napvilágot láttak a sajtó hasábjain, megkönnyítve ezzel a szövetségesek dezinformálási, megbélyegzési és elrettentési szándékait. "A vallási másság, az Istenhez vezető utak nem bevett módon történő keresése egyértelm? elutasításra talált náluk. De ehhez a hatalom által szankcionálható rend megsértését párosították: a társadalmi béke megzavarását, a törvényes rend felforgatásának vádját. Már önmagában a másság devianciának minősült, s a devianciától a bűnig és a büntetőjogi felelősségre vonás alkalmazásáig igencsak rövid volt az út" – írja Gergely Jenő, a 19–20. századi katolikus egyháztörténet szaktekintélye. 

A Columbia űrsikló tragédiájából az elmúlt napokban többen igyekeztek valamilyen természetfeletti, "isteni" üzenetet kiolvasni, a baljós előjel értelmét megfejteni. Egyesek Isten bosszúját, míg mások az ördög kezét látják az események mögött.  A katasztrófák ilyenfajta magyarázata többnyire akkor szokott előtérbe kerülni, amikor az emberiség valamilyen sorsdöntő válsághelyzet előtt áll. Napjainkban ilyen válsághelyzet a háborúval fenyegető amerikai–iraki és a palesztin–izraeli konfliktus is. Mivel a katasztrófa egy amerikai űrjárművel történt, az asztronauták között volt egy izraeli állampolgár is, és a Columbia sajtóhírek szerint a Palestine nev? kelet-texasi település felett hullott darabokra, ezért nem meglepő, hogy leginkább amerikaiak, egyes arab nemzetek és az izraeliek körében bukkantak fel spirituális értelmezések – sokszor egymásnak teljesen ellentmondó tartalommal. 

Európa arculata változóban – és ez nem csak politikai szempontból igaz az egyre jobban egységesülő kontinensre. Mind komolyabb spirituális kihívást jelent az öreg földrész számára az a mára húszmilliósra tehető tömeg, amely Észak-Afrikából, a Közel-Keletről és Ázsiából érkezve hódítja meg a nyugatot: az iszlám hívők. 

Ezen a héten talán minden eddiginél több szó esett arról, hogy rövid időn belül háború indulhat Irak ellen. Egy ilyen támadás következményei és az általa okozott emberi szenvedés mértéke – ebben a támogatók és az ellenzők egyetértenek – nem becsülhető fel előre. Azonban már a háború megindulása előtt vagy annak bizonytalan időre történő elhalasztása esetén is jelentkezik a konfliktus pszichológiai hatása az általános félelemszint növekedésében. 

Morvay Péter

Hétfőn a Haarec cím? izraeli napilap címoldalon közölte annak az óhéber feliratnak a fényképét, amely állítólag Jóás király korából származik. Ha a lelet valódi, egyértelm? bizonyítékul szolgál arra, hogy az i. e. 10. században Salamon által épített jeruzsálemi Templom nagyon is valóságos épület volt: Jóás ugyanis arról számol be a kövön, hogy az akkor már csaknem kétszáz éves épületet felújíttatta. A tudósítás egyébként megfelel a Biblia közléseinek, s így hitelesítő erej? történeti bizonyítékként lehet a Szentírás szövege mellé állítani. A történelmi múlt iránt oly érzékeny országban, Izraelben, máris nagy vihart kavart a felirat közlése.

A legújabb föld alatti érzékelési technikát felhasználva szeretné átkutatni egy skóciai szervezet az Edinburgh közelében fekvő Rosslyn-kápolnát. Az új vizsgálatról beszámoló londoni The Independent szerint az ősi helyszín több középkori rejtély megoldásához segíthet hozzá – legalábbis a kutatást kezdeményező Templomos Lovagrend szóvivője ebben bízik. A kutatók abban bíznak, hogy Indiana Jones nyomdokaiba eredve talán magát a Szent Grált is sikerül megtalálniuk.

A szókimondásáról elhíresült anglikán püspök, Keith Sutton az elmúlt napokban különös értelmezéssel rukkolt elő a Jézus születése körüli eseményekkel kapcsolatban. Legmeglepőbb állítása az, hogy a három napkeleti bölcs valójában Heródes által fizetett bérgyilkosok voltak, akiknek az lett volna a feladatuk, hogy felkutassák és megöljék a csecsemő Jézust. 

Az elmúlt időben számos írás jelent meg – többek között lapunkban is – arról, hogyan értelmezik zsidó és keresztény teológusok a Biblia jövővel kapcsolatos próféciáit. Kevesebb figyelmet kapott azonban az, hogy a harmadik nagy monoteista vallásban, az iszlámban is az elmúlt évtizedekben megnőtt az érdeklődés az apokaliptikus szövegértelmezések iránt, amelyek a Koránnak a profetikus utalásaival foglalkoznak. Randall Price amerikai történész hamarosan magyarul is megjelenő Dzsihád cím? könyvében bemutatja az iszlám jövőre vonatkozó tanításait, és összehasonlítja azokat a zsidó és keresztény hit eszkatologikus magyarázataival. Az alábbiakban részleteket közlünk Randall Price könyvéből.

A napokban egy házasságkötésen gondolkodó fiatallal beszélgetve felmerült a kérdés: miről tudja az ember azonosítani a szerelem érzését, megkülönböztetni a felszínesebb vonzalomtól. Három lényeges dolog merült fel ezt illetően: akkor szerelmes, ha 1. úgy érzi, a másikkal akarja leélni az egész életét; 2. ha úgy érzi, más valakivel soha nem akar ilyen jelleg? kapcsolatba kerülni; 3. ha úgy érzi, képes a másik embert annak egész személyiségével – hibáival! – együtt szeretni és egész életére "bevállalni". Ezt az érzést nem egy vallási dogma vagy külső törvény kényszere írja elő a szerelmesnek, hanem a szívéből, szabadon tör elő.

A Tízparancsolat alapja az emberi élet védelme. A "Ne ölj!" parancsa ellenére azonban az emberiség története sajnálatos módon háborúk és népirtások sorozatából áll. A Canadian Army Journal kimutatása szerint i. e. 3600 óta több mint 14 ezer 500 háború vagy komolyabb fegyveres konfliktus zajlott le a világon, melyek során 3,9 milliárd embert öltek meg, és csak 2002 folyamán nyolc új konfliktus robbant ki a világ különböző pontjain, miközben a már korábban indult több tucat háború sem ért véget. A közel hat évezred alatt a háborúk nyomán keletkezett anyagi kár becsült értéke pedig megfelel annak az aranymennyiségnek, amelyből egy 150 kilométer széles, 10 méter vastag színarany gyűrűt lehetne készíteni földünk köré.