Freskó Szaddámról és Nabukodonozorról az Umm-Kaszr-i nemzetközi kikötő VIP várójában. Fordulat után Fotó: Reuters
Az Eufrátesz és Tigris folyók vidéke már a Teremtés könyvének legelején feltűnik, a hajdani Édenkert részeként. Josephus Flavius, az első században élt zsidó történetíró az Édent megöntöző négy folyót nyugatról a Nílussal, középen az Eufrátesszel és a Tigrissel, kelet felől pedig a Gangesszel azonosítja, ami megfelel az emberiség "termékeny félhold" névnek.
A mezopotámiai eredetmítoszok szerint az élet fája a későbbi Babilon helyén állt a paradicsomban, és innen ered a város neve: "istenek kapuja". A Teremtés könyve szerint az élet fája (a "jó és a rossz tudásának" fájával együtt) a "kertnek közepén" volt. Josephus földrajzi meghatározása szerint az Éden közepe az Eufrátesz vidéke.
Ezért nem lehetetlen, hogy az édenbeli aranykor éppen a későbbi Babilon helyszínén szakadt meg, miután az "ősemberek" – Éva és Ádám – elfogadták a kígyón keresztül őket megszólító Gonosz ajánlatát ("olyanok lesztek, mint Isten"). Az emberiség első – de nem utolsó – lázadásának a következménye az Éden elvesztése lett. Ennek a bukásnak az emlékét a sumer mondák is megőrizték. Jeremiás próféta pedig később mint a "romlásnak hegyéről" beszél Babilonról, amely az "egész földet megrontotta".
Bár a Föld – legalábbis a korábbi paradicsomi állapotához képest – az Édenből történt kiutasítást követően kietlenné vált, az emberek továbbra is ebben a térségben maradtak. Az őscivilizáció tudáskincsét Josephus Flavius szerint két oszlop őrizte meg az özönvíz utáni kor számára. Ezt az "adatbázist" – amely a teremtésről és az emberiség jövőjéről is tartalmazott információkat – a történész szerint Sziriád földjén állították fel őseink. Sziriád valószínűleg a mai Egyiptom területét jelenti. Az utóbbi években számos olyan könyv jelent meg magyarul is, amelyek szerzői azt feltételezik, hogy az ősi, Mezopotámiából származó titkokat a Nagy Piramis, vagy éppen a szfinx, illetve az alattuk elrejtett termek őrzik. E misztikus teóriák szerint ezeket az információkat az özönvíz előtt az emberiséggel kapcsolatot létesítő földönkívüliek hagyták itt a Földön, akiket a Teremtés könyve "nefilim"-nek (bukott angyalok, "istenek fiai"), a görög mondák titánoknak neveznek. Ma számos ezoterikus szervezet állítja magáról azt, hogy birtokában van ennek, a csak beavatottak számára megismerhető mágikus tudásnak. A Biblia ugyanakkor éppen Babilonnal hozza összefüggésbe a nemzeteket "megrészegítő" titkos tudást. Josephus szerint az "igaz és erényes" Sét (Ádám fia) állította a Sziriád földjén az oszlopokat. Az
ellentmondás magyarázata talán az lehet, hogy egykor két – különböző forrásból származó – ősi "könyvtár" is létezett a Közel-Keleten.
Nimród, az első diktátor
A Tigris és az Eufrátesz vidéke az özönvíz után ismét fontos események színtere lett. Noé egyik dédunokája, Nimród "a Sineár földjén" megalapította az első városokat, köztük Ninivét, Akkádot és Bábelt (Babilont). "Merész és hatalmas erej? ember volt – írja Josephus Nimródról –, aki meggyőzte az embereket arról, hogy ne Istennek tulajdonítsák a boldogulásukat, hanem saját erejüknek és bátorságuknak. Annak érdekében, hogy az embereket Isten félelmétől elfordítsa, fokozatosan zsarnokságot épített ki, amelyben az ő hatalmára biztosította mindenki számára a védelmet. Megígérte kortársainak, hogy bosszút áll Istenen azért, hogy őseiket az özönvíz során elpusztította, és azt állította, hogy az emberiséget újra vízözön fenyegeti. Ezért olyan tornyot fog építeni, mondta Nimród, amelyet a vizek nem boríthatnak el."
Nimród forradalma a Teremtő "trónfosztását" hirdette meg, és ezzel a vakmerő programmal sikerült szinte az egész emberiséget fellázítania és alattvalójává tennie. Hatalma önmaga istenítésén és az általa megalkotott, többistenhitet hirdető misztériumvalláson, illetve a fegyveres elnyomáson alapult. Ez a diktatúra megakadályozta – nincs új a nap alatt –, hogy az emberek a Noénak adott isteni rendelkezésnek megfelelően "disszidáljanak", vagyis nemzetségenként szétszóródva "betöltsék a Földet". (A bibliai generációs táblázatokból kiderül, hogy Noé és fia, Sém végigélte a nimródi szuperhatalom felemelkedését és bukását, és mindketten kortársai voltak Ábrahámnak is. Noé "az igazság hirdetője" volt, aki hűséges maradt a dédunokája által nyíltan megtagadott szövetség elveihez. A nimródi propagandagépezet ezért alighanem az első számú közellenségnek és a letűnt kor bukott képviselőjének állította be a pátriárkát.
Nimród babiloni kísérlete azóta is a törvénytelen hatalomgyakorlás és vallási csalás jelképe, amely kis híján újra az emberiség pusztulását eredményezte. Csak Isten időben történt beavatkozásának és jóakaratának volt köszönhető, hogy a Bábel elleni természetfeletti támadás nem járt civil áldozatokkal. Modern katonai terminológiával szólva Isten egy pillanat alatt szétzúzta az ellenséges hatalom kommunikációs hálózatát, amikor a birodalmi tornyot építők addig egységes nyelvét összezavarta. (Érdekes kérdés, hogyan "törlődött" az ősnyelv Nimród alattvalóinak elméjéből, miközben ki-ki egy új, de a társától különböző nyelvet kezdett el beszélni. A diktátor parancsait mindenesetre többé senki nem értette meg, így a nimródi birodalom napok alatt széthullott. Az emberek a nemzetségeik szerint elindultak, hogy megkeressék a nekik kijelölt hazát. Talán erre a korra utal az, hogy sok nép mondavilága őriz ebből a korból a magyarok őseit vezető csodaszarvashoz hasonló történeteket.)
Mérleghinta
A Jerusalem Post nemzetközi kiadásának március 28-i száma idézi Menachem Mendel Schneerson rabbit, aki az első öbölháború idején azt mondta, hogy Babilon a történelemben "Jeruzsálem antitézise: amikor az egyik erős, a másik szükségszerűen gyenge".
A közelmúltban elhunyt, nagytekintély? lubavicsi haszid rabbi megállapításával a Biblia és a történelmi események is egybecsengenek. Miután Nimród megbukott, megjelent – először az írott történelemben – Jeruzsálem neve. A Sineár földjéről indult útnak Ábrahám, aki hosszú vándorlása közben talán nemzetségének véneivel, a hosszú élete végéhez közeledő Noéval és fiával, Sémmel is találkozott. Ábrahám Kánaánba érve Sálem (Jeruzsálem) pap-királyától, Melkizédektől kapott áldást, akiről felismerte, hogy az "ég és a föld teremtőjének" képviselője. Erre a találkozásra azt követően került sor, hogy a történelem első közel-keleti háborújában Ábrahám legyőzte a Sineár királya által vezetett mezopotámiai koalíciót. (Teremtés könyve 14. fejezet)
2003. 04. 04. (VII/14)
