"Nem vagyok az Ön ellensége, sem ennek az országnak az ellensége, de hiszem, hogy az a folyamat, amelybe Ön vezeti a nemzetet, sok ellenséget fog támasztani Önnek és a nemzetnek itthon és külföldön egyaránt – írja Amerika első számú iszlám vezetője. – Legutóbbi levelemben [ezt 2001 decemberében írta Bushnak] tisztelettel felhívtam a figyelmét az USA elnökeinek az iszlám nemzetekhez és vezetőkhöz való viszonyára az utóbbi években, és figyelmeztettem Önt, hogy amennyiben azt az utat követi, amelyről tudom, hogy a szívében és elméjében van Szaddám Huszeint és Irakot illetően, akkor el fogja veszíteni azt az előnyt, amelyet szerzett 2001. szeptember 11. után, a koalíciója szét fog esni, és kénytelen lesz egyedül haladni tovább. Azt is említettem, hogy olyasmibe fog belefutni, amiről tanácsadóinak fogalma sem volt, és nem is érzékeltek. Ezek történnek most meg" – értelmezi korábbi "próféciáját" az önmagát több ízben "az igazi Jézus Krisztusnak" is nevező Farrakhan (életéről és vallási mozgalmának történetéről, hitelveiről lentebb olvashatnak).
Az iszlám vezető, aki egyébként rendre hangsúlyozza, hogy a szeretet és a béke érdekében lép fel, e második, októberi levelében azzal fenyegeti Bush elnököt, hogy a nemzetek annyira meg fognak rémülni az Egyesült Államok hatalmas erejétől és Bush háborús eltökéltségétől, hogy nem fogják megakadályozni a tömegpusztító fegyverek bevetését Amerika ellen, valamint hogy Bush mindezzel világméretű krízist indukál.
Ha az USA ebben a helyzetben nem figyel a világ közvéleményére, akkor a világ nemzetei mind ellene fognak fordulni – állítja Farrakhan.
"Az ősi Babilon egy olyan város volt, amely megerősítette mindazokat az országokat, amelyek kereskedtek vele, ám egy bizonyos ponton a szomszéd nemzetek ellene fordultak, lerombolták Babilont, és jelként hagyták hátra. A Jelenések könyve beszél egy titokzatos Babilonról, amelynek az ősi Babilon a jele volt. A Tiszteletreméltó Elijah Muhammad, tanítóm és vezetőm azt mondta, hogy Amerika a titokzatos Babilon beteljesedése"
HírdetésHírdetéshetilapMit kell tudni a Black Lives Matter mozgalomról?Az elmúlt napok rasszizmusellenes tüntetés- és zavargássorozata nyomán ismét előtérbe került az ellentmondásos fekete emberi jogi mozgalom, mely hét éve egy Twitter-hashtagből született, mára azonban megkerülhetetlen, óriási társadalmi, politikai befolyású nemzetközi szervezetté vált.hetilapMartin Luther King munkatársa: Aki képtelen a kommunikációra, az hajlamos az erőszakra„Az erőszak azoknak a nyelve, akik nem tudják kifejezni magukat” - állítja Bernard LaFayette professzor,aki szerint a magyarországi kisebbségellenesség gyökere is hasonló az amerikaihoz, így a megoldások is közösek lehetnek. (2009. 02. 27.)HírdetésHírdetés