hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Antiszemita hangok: drámai irányt vett a Demokrata Párt
Tabudöntögetés a Kongresszusban

2019. 06. 14.
A szeptember 11-ei merényletektől kezdve a holokauszton át Jézusig semmi sem szent egyes demokrata törvényhozóknak, amivel Új mélységekbe taszítják az amerikai politikai kommunikációt.

Asokszínűség jegyében számos „új kaliberű” képviselő jelent meg a Demokrata Párt soraiban, mintegy mellvédként a Donald Trump-féle „neo­fasiszta rémuralommal” szemben. Nyilatkozataik nem csupán botrányosak és tömegek számára felháborítóak, hanem kiemelendő, hogy nem egy ezek közül a Kongresszus falain belül hangzik el. Ahogy korábban, úgy ezúttal is a régi recept érvényesül: addig sulykolni valami sokkolót, amíg előbb-utóbb elfogadottá válik.

„Néhány ember csinált valamit”

Ilhan Omar, aki egyike az amerikai törvényhozás két muszlim képviselőjének, a demokraták új aduásza (lévén muszlim és fekete), valahogy képes egyszerre toleranciát hirdetni és uszítani. A címlapokra is kikerült, ahogy a fenti szavakkal illette Amerika történelmének egyik legtraumatikusabb epizódját, a szeptember 11-ei terrortámadásokat. Mindezt az Amerikai–Iszlám Kapcsolatok Tanácsa (CAIR) rendezvényén; fő üzenete pedig az volt: a 9/11-es események után az amerikai muszlim közösségnek olyan rettegésben kellett élnie (mindinkább megfosztva polgári jogaitól), hogy azonnali szükség volt a Tanács létrehozására. Nem csupán tárgyilag tévedett (hiszen a Tanács már több éve létezett a merényletek előtt), de igencsak fordított logikáról tesz tanúbizonyságot a majd’ há­rom­ezer civil áldozatot követelő tömegmészárlás kontextusában. Az iszlamofóbia ellen szólalt fel, mondván „felszítjuk még a poklot is (»raise hell«), hogy az emberek kellemetlenül érezzék magukat. (…) Túl hosszú ideje élünk másodrangú polgárokként – majd hozzátette: – a sze­re­tet legyőzi (angolban: trump) a gyűlöletet.”

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!