Az Európát megosztó történelmi, vallási, politikai, társadalmi és gazdasági törésvonalak közül legfontosabb a Keletet és Nyugatot elválasztó szellemi határ. Hagyományosan 1054. július 16-át tekintik az ortodox és a katolikus egyház végleges elszakadása (szkizma) időpontjának, pedig valójában egy évszázadok óta tartó folyamat tetőződött be ekkor. Kelet és Nyugat egységesítése minden európai birodalom álma volt Jusztinianosztól Adolf Hitlerig és Sztálinig. A két egyházfő: a római pápa és az ortodox pátriárka sem mondott le végleg a "nagy szkizma" felszámolásáról. Napjainkban is elsősorban ők buzgólkodnak a keresztény ökumené helyreállításán.

Palesztina, azaz Filiszteusföld. Évszázadokon át így nevezték azt a területet, amely a Bibliában – és 1948 óta a világpolitikában is – Izrael néven szerepel, legalábbis azóta, hogy Ábrahám, Izsák és Jákób utódai elfoglalták az "Ígéret Földjét". A Dunántúl méret? földdarab korábban kanaániak, amurrúk, hettiták és mások tulajdonában volt, s a zsidókkal nagyjából egyidőben a filiszteusok is megvetették rajta lábukat.

Még a legkomolyabb "értelmiségi" könyvesboltokban is kapható Badiny Jós Ferenc "Jézus király, a pártus herceg" című opusza, amely Jézus magyar (pontosabban: sumír–pártus–hun–magyar–szabír) származását bizonygatja. Az Argentínában élő Badiny mellesleg a Miskolci Bölcsész Egyesület (MBE) által fenntartott, több mint egy évtizede működő, "féllegális" Nagy Lajos Király Magánegyetem tanszékvezető professzora is. A jelenleg 954 hallgatót oktató intézményben egyebek mellett "mitológiai sumírt" is tanítanak, s az egyes szakok elvégzéséhez szükséges tudományos alapképzésnek része a Biblia-ismeret, a rovásírás és a magyarságtudomány.

Szodoma nevét máig is az erkölcsi romlás szinonimájaként szoktuk emlegetni. A Mózes első könyvében olvasható történet szerint a város lakói fényűző életük napjait szexuális kicsapongással töltötték, még az idegeneknek kijáró vendégbarátságot sem tartották tiszteletben. Isten ezért nemcsak magát a várost, hanem egész környékét is tűzesővel elpusztította. Az egykor virágzó települések helyén ma kietlen kősivatag és az élettelen Holt-tenger található. Ám a kérdés ma is izgalomban tartja a tudósokat: fellelhetők-e Szodoma és a négy másik "bűnös város" romjai, s ha igen, hol kell keresni őket?

A Péneiosz és Alpheiosz folyó völgyében, szelíd lankák között fekszik Olümpia. Zeusz szent körzete – merthogy városnak aligha nevezhető – 1170 éven keresztül adott otthont a négyévente megrendezett olimpiai játékoknak. A görög–római világ valamennyi sportolója igyekezett magának és szülővárosának dicsőséget szerezni az itteni vadolajfa-koszorú elnyerésével. A játékok idejére általános fegyverszünetet hirdettek ki, amelynek következtében az olimpia a béke jelképévé vált. Az olimpiai játékok szellemisége azonban a klasszikus görög világ hanyatlásával kezdett megváltozni: a stadionban lelkes amatőrök helyett kitenyésztett profi sportolók küzdöttek, az erkölcsi megbecsülés helyett egyre fontosabbá vált az anyagi haszon, s a játékokon való részvételből gátlástalan politikusok igyekeztek maguknak erkölcsi tőkét kovácsolni.

Az épülő "Európa kultúrház" két legfontosabb tartópillére a klasszikus antikvitás és a kereszténység. A nyugati humanizmus alapértékeit a görög filozófia, irodalom, művészetek és a római jog jelentik, melyek legfőbb letéteményese és áthagyományozója az elmúlt kétezer évben a kereszténység volt – érvelnek egyes történészek. A II. világháború kataklizmája után azonban Európában is megnőtt azoknak a kétkedőknek száma, akik nem feltétlenül fogadják el a rómaiság = humanizmus, katolicizmus = kereszténység egyenlőségeken alapuló érvelést.

Jeruzsálem neve hatszázötvenhétszer fordul elő az Ószövetségben és százötvenhétszer az Újszövetségben. A várost összesen hetven különféle néven nevezi – jobban mondva becézi – a Biblia: "választott város; Isten hajléka; kedves ünnepek városa; nyugalom hajléka; szent sátor; Sion leánya; az Úr örömének városa; az Úr királyi széke; szép és elkényeztetett asszony; tökéletes szépség; az egész föld öröme; népem kapuja; nyájnak tornya; igazság városa; Nagy Király városa" – és hosszan folytathatnánk a sort. A zsidóságot és kereszténységet – a Biblián keresztül – elszakíthatatlan szálak fűzik Jeruzsálemhez, de a városhoz való szellemi kötődés igényét más vallások, így az iszlám is régen megfogalmazta.

Az Újszövetségnek talán egyetlen alakja köré sem szerveződött az évszázadok során annyi mítosz, legenda és vallásos dogma, mint Mária, Jézus anyja köré. A babilóni Talmudban rendesen csak Sztadá, azaz "Hűtlen" néven említik; az iszlám vallás szent könyvében, a Koránban Jézus állandó jelzője a "Mária fia"; a katolikus teológiában pedig a "szeplőtelenül fogantatott örök szűz" alakja Jézussal egyenrangú "társmegváltóvá" magasztosult. Alábbi cikkünkben az újszövetségi Mária személyét, szerepét kíséreljük meg röviden bemutatni.

Az ókori történelem egy máig megoldatlan rejtélyére kaphatunk választ a következő hetekben. Két évvel ezelőtt egyiptomi geológusok egy csoportja El-Bahr El-Asszám helység közelében véletlenül bukkant rá homokba temetett bronzkardokra, nyílhegyekre, vastőrökre, pajzsokra és ezüst karperecekre. Bár az azonosítás kérdésében még nem mondták ki a végső szót, a szakértők valószínűnek tartják, hogy annak a hadseregnek a maradványait találták meg, amelyet a perzsa Kambüszész küldött a Szíva-oázisban található Ámon-jóshely ellen i. e. 524-ben.

A bábeli torony története máig is az egyik legismertebb ószövetségi példázat. Noé, fiai és unokái – miután a vízözön elvonult és a földek kiszáradtak – leereszkedtek az Ararátról és "Sineár földjén" telepedtek le. Sineár, az ókori Sumer, az Eufratész alsó folyásánál elterülő áradmányos síkság, amelyet lakói, a "feketefej?" sumerek Kengirnek, azaz "művelt/öntözött földnek" neveztek. Az emberek hamarosan felfedezték az új civilizáció építőköveit, a téglát, amellyel tervüket megvalósíthatták: "Gyertek, építsünk magunknak várost és tornyot, amelynek teteje az égig érjen; és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész föld színén."

Az egyház és a múlt tévedései (The Church and the Faults of the Past) címen ezen a héten tették közzé egy, a Vatikán által összehívott Nemzetközi Teológiai Bizottság jelentését. A dokumentum célja, hogy "elismerje a hibákat, amelyeket azok követtek el, akik a keresztény nevet viselték vagy viselik". Az írásnak azonban – ahogy azt nem katolikus elemzők előrebocsátották – már a címe is sejtetni engedi, hogy a régóta várt "Nagy Történelmi Meaculpa" ezúttal is elmaradt. A bűnöket (sins) és a tévedéseket (faults) ugyanis – teológiai értelemben – világok választják el egymástól; ráadásul a címbe ravaszul becsúsztatott és kötőszó mégcsak nem is az egyházat, hanem magát a múltat teszi felelőssé az elkövetett "tévedésekért".

Személy, vagy erő-e a Szent Lélek? Örökkévaló vagy időleges? Honnan származik? Isten-e vagy teremtmény? – Ezek és ezekhez hasonló kérdések foglalkoztatják élénken napjaink kereszténységét, bár több száz évvel ezelőtt már kidolgozott válaszok születtek rájuk.

A Német Bibliatársaság Stuttgartban közzétett adataiból az tűnik ki, hogy továbbra is a Biblia marad a világ legtöbb nyelvre lefordított könyve. A társaság szerint az elmúlt évben újabb 21 nyelvre fordították le a Könyvek Könyvét. Ezzel világszerte 2233 nyelven lehet olvasni a Bibliát. Ez persze rendszerint csupán egyes kiválasztott bibliai könyveket jelent, a teljes Ó- és Újszövetség jelenleg 371 nyelven áll rendelkezésre – ez a szám öttel több, mint 1998-ban volt. Az öt új teljes bibliafordítás a Csádban élő azumeina, a Bissau-Guineai kirjol, a szudáni nuer, a ghánai nzema és az indonéziai pakpak dairi nép nyelvén szólaltatja meg most először a Szentírás teljes szövegét. Ne gondoljuk, hogy az egzotikusan csengő nevek néhány száz vagy ezer fős törzsi közösségeket jelölnek! A pakpak dairi nyelvet 1.2 millióan, a nuert 840 ezren, az azumeinát 150 ezren beszélik. Tavaly a legtöbb fordítás Afrikában készült, ezek száma összesen 627. A fekete kontinenst követi Ázsia 553, Ausztrália és a Csendes-óceán térsége 396, Latin-Amerika és a karibi térség 384, Európa 197, Észak-Amerika pedig 73 nyelvvel – számolt be a stuttgarti intézet az angliai Readingben működő, a világ valamennyi bibliatársulatát tömörítő United Bible Societies (UBS) adatai alapján.

"Jottányit sem engedek!" – szokták mondogatni azok, akik makacsul kitartanak véleményük mellett, legtöbbször anélkül, hogy értenék, valójában mit is mondanak. Ma már kevesen tudják, hogy az emlegetett "jotta" nem más, mint a görög ábécé legkisebb betűje, az ióta. A mondás tehát "magyarra fordítva" így hangoznék: "Egy i betűt sem engedek."

A Tisztelt Ház tagjai e napokban is tanulmányozzák azt a szakmai koncepciót, amely a "Lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról" szóló 1990/IV. törvény módosítását célozza. E tervezet egyik lényeges pontja az egyházak létrehozására vonatkozó szabályok megváltoztatásáról szól, amit azért tart indokoltnak, hogy "csak ténylegesen vallási tevékenység végzésére lehessen egyházat … létrehozni". Ennek érdekében szükségesnek tartja a vallás fogalmának definiálását, amely a koncepció szövegében így hangzik: "olyan világnézet, amely természetfeletti tanokkal rendelkezik, a valóság egészére irányul, és a jó erkölcsöt nem sértő sajátos magatartás-követelményekkel az emberi személyiség egészét átfogja". Nem tekinti viszont vallási tevékenységnek többek között "az elsődlegesen pszichikai, parapszichikai és gyógyító tevékenységet", valamint a mágiát, amelyet "a természetfeletti manipulálására irányuló tevékenység"-ként határoz meg. A tervezet ugyan hozzáfűzi, hogy az előbbi, "részben kifejezetten értékes tevékenységet természetesen vallási közösségek is folytathatják, azonban ezek elsődlegessége esetén nem indokolt az egyházi státusz biztosítása" számukra.

Az európai nemzetek közösségében még fiatalkorúnak számító Izrael életében egyedülálló módon függ össze vallás, történelem és politika. A knesszetben helyet foglaló izraeli honatyák nemegyszer komoly bibliai kérdéseket vitatnak meg, ami nem is csoda, hiszen a mai Izrael Állam előtörténete a Bibliában áll leírva. Ezért is tulajdonítanak nagy jelentőséget minden, a Bibliával kapcsolatos történeti-régészeti felfedezésnek, illetve ezért is kap politikai színezetet szinte minden ezzel kapcsolatos tudományos feltevés. Nemrégiben a Tel Aviv-i Egyetem és a Jeruzsálemi Héber Egyetem tudósai vitatkoztak össze azon, hogy vajon történetileg igazolhatók-e a Biblia Izrael korai történetére vonatkozó állításai. Az ügyben az oktatási miniszter is hallatta hangját.

Az Y2K (Year2Kilo) néven elhíresült "kétezredik évi bomba" mára a millenarista várakozások posztmodern jelképévé vált. Az ezredvégváró őrület közepette azonban csak keveseket izgat, hogy ennek a keresztény időszámítás szerint eltelt kétezer évnek is egyszer el kellett kezdődnie, azaz sportnyelven szólva: "valakinek el kellett indítania a stoppert". Alábbi cikkünkben ennek a "0-dik" évnek a keresésére, vagyis az Y0Q-ra (Year0Quest) vállalkoztunk.

Kiszlév hó 25-től – amely idén december 3-ra esett –, nyolc napon át a zsidóság világszerte a Hanukkát ünnepli, amely egy történelmi eseményről: a jeruzsálemi Szentély újrafelavatásáról emlékezik meg. Júda Makkabi csapatai Kr. e. 165-ben foglalták vissza a zsidó vallás legszentebb épületét a szír hódítóktól, majd miután a pogány kultuszok nyomait is eltakarították onnan, ezen a napon újraindították az istentiszteleteket. A Hanukka-ünnep középpontjában az egykor a Szenthelyen álló hétágú mécstartó, a menóra áll. (Egy talmudi tiltás nyomán az ortodox hívők ma csak nyolcágú gyertyatartóval ünnepelnek.) A színaranyból kovácsolt kandeláber mécseseit Mózes Törvénye szerint minden este meg kellett gyújtani. Ám a hódítók elűzése után a Szentélyben mindössze egyetlen napra elegendő szent olajat találtak, így hát ezzel töltötték fel a menóra hét mécsesét – ez azonban nyolc napon keresztül égett! Alábbi cikkünkben a zsidóság állami jelképévé vált – de az Egyház számára is szimbólumérték? – menóra történelmi hányattatásait követjük végig.