A filozófiatörténetben Nietzsche nevéhez fűződik az a korunk társadalmait kiváltképpen jellemző felismerés, hogy a felsőbb és alsóbb társadalmi rétegek eltávolodásának okai között nemcsak az anyagi különbségeket lehet és kell számba venni, hanem az erkölcsi-etikai indítékokat és azok messze ható következményeit. Fordítva gondolta, mint később Marx, aki a termelőeszközök tulajdonlásából vezette le a burzsoázia és a munkásosztály között mutatkozó érdekellentéteket, amelyek a termelőeszközök köztulajdonba vételével automatikusan szűnnek meg. Mi már azonban tudjuk, hogy nem ez történik. És korántsem csak azért, mert az orwelli tétel szerint vannak az átlagnál egyenlőbbek, hanem azért is, mert a tömegek lázadás helyett a rajtuk élősködők magatartását gyakorta követendő példának tekintik. Nem legyőzni akarják a fölöttük állókat, hanem bekerülni közéjük. Ez a törekvés kisebb kockázattal jár, mint a kétes kimenetelű küzdelem.