– Hogyan lesz valaki Orbán Viktor "magyar hangjából" a Fidesz szóvivője?– Szerintem sokkal érdekesebb kérdés, hogy hogyan lesz egy képviselőből Orbán Viktor szóvivője.– És hogyan?– Tavaly ősszel egy frakcióülés után kért meg a miniszterelnök úr, hogy maradjak még egy kicsit, és tudakolta, hogy állok idővel, volna-e kedvem vele dolgozni. Miután levegőhöz jutottam, örömmel elfogadtam a felkérést, sőt még a felajánlott gondolkodási időt sem igényeltem. Mikor pedig Orbán Viktort újra a párt elnökévé választották, és az alelnökök személye is eldőlt, értelemszerűen felmerült a párt struktúrájának átalakítása is. Nem sokkal később, nyáron egy elnökségi ülés után jelezte az elnök úr, hogy a továbbiakban nemcsak mint elnöki szóvivőre, hanem mint a párt szóvivőjére is számítana rám. 

Sekélyesnek is alig mondható vita zajlik az úgynevezett gyűlöletbeszédről szóló törvényjavaslat körül, annak ellenére, hogy hazánkban volna mit tisztázni a témában. Más kérdés persze, hogy a jogi szabályozás mennyit segít a dolgon, hiszen a tervezet elfogadása a visszájára is "elsülhet", és az ismételten felmerülő alkotmányos aggályokat sem söpörhetjük egy mozdulattal a szőnyeg alá. 

Sok nagy ember kis helyen is elfér – ez lehetett jelszava Orbán Viktor stábjának, amikor két civil szervezet nevének oltalmában a Gödöllői Királyi Kastély Barokk termébe szervezték meg a jobboldali "elit" idei augusztus 20-ai megemlékezését. A Szent István és Európa címet viselő rendezvényt a Professzorok Batthyány Köre és a Szabad Európa Társaság jegyezte, és láthatóan nem akartak nagy hűhót, mert csak kilencvenöt ülőhely volt az impozáns teremben.

Semjén Zsolt jogosulatlan diplomata rendszáma ismét ráirányította a figyelmet az egyenlőknél egyenlőbbek kiváltságaira. Az elit privilégiumai két nagy táborra oszthatók: törvényesekre és törvénytelenekre.

Az ügyészség háza táján egyre több olyan "állatorvosi ló" akad, amely a szervezet működési zavarairól és nem egy esetben súlyos törvénytelenségekről árulkodik. Az alábbi történetben egy jelentősnek aligha nevezhető kutyaharapás indította el a lavinát, és a görgeteg nyomában többek között rendőri fej hullott, életveszélyes fenyegetések röpködtek hosszú hónapokig, bűncselekmények maradtak vizsgálat nélkül, ügyészi visszaélésről szóló feljelentések kerültek fiókba, ártatlanságot bizonyító bűnügyi papírok tűntek el – no meg a kutya.

– Általában nyaranta és főleg kánikulában megúszhatatlan, hogy globális felmelegedésről szóló okfejtéseket hallgassunk. Mennyire megalapozottak ezek az állítások? – A felszíni hőmérsékletekre vonatkozó átlagok szempontjából az utóbbi 20-30 évben egy felmelegedési tendenciát próbáltak megállapítani, de ennek a tényként való kezelése még ma sem elfogadott a meteorológus társadalomban. Magyarán még mindig nem nyert bizonyítást, hogy egy felmelegedési folyamat elszenvedői vagyunk, illetve hogy ez mennyire fér bele a légkör természetes ingadozásába vagy milyen mértékben függ az emberi tényezőktől. Az is igaz viszont, hogy a mérések kezdete óta a legmelegebb tíz év 1990 utánra esett. A szakemberek körében sokkal jobban megoszlanak az ezzel kapcsolatos vélemények, mint a laikusok között, akiknek legalább 90 százaléka hisz a globális felmelegedésről szóló híradásokban.

Magyarországon nincs tanszabadság. Ha ugyanis lenne, akkor nem volna lehetséges két, mondjuk nyolcéves, egy városban, esetleg egy utcában is lakó diák közötti különbségtétel az alapján, hogy az állammal szerződéses viszonyban álló tradicionális felekezet vagy az e körön kívül rekesztett valamely egyház iskolájának tanulója éppen. Különös, hogy miközben az Oktatási Minisztérium a közoktatási törvény módosításában szívhez szóló passzusokat fogalmaz meg mindenfajta nyílt vagy burkolt hátrányos megkülönböztetés tilalmáról, addig az állam bizonyos felekezetekkel évek óta diszkriminatív bánásmódot alkalmaz az oktatásügyben.

Mielőtt magával is végzett, három emberre nyitott tüzet Debrecenben egy szolgálaton kívüli rendőrtiszt. A szerelmi sokszög áldozatai: két férfi és egy nő, valamint egy túlélő, akit a szirénák mentettek meg a halálos lövéstől.

Az MDF a hazai jobboldal nagy múltú, ám az utóbbi években csak szerény támogatással rendelkező pártja. Herényi Károly frakcióvezető szerint mégsem szorul megújításra a Fórum, hiszen tizenöt éve stabilan áll a helyén, így politikai elveit és gyakorlatát sem kívánja a választók szájába rágni. Az ország jövőjével kapcsolatban a frakcióvezető borúlátó, rövid jóslata alapján "baj" lesz.

Sehogy sem akar összejönni a közszolgálati tévé feltámasztása, pedig pénz láthatóan rengeteg jut rá. Juszt László műsora leszálló ágban van, Friderikusz produkciója pedig tízszer annyiba került, mint az emiatt nélkülözött A Hét cím? hírmagazin, ráadásul a Nap-kelte stábjának segítségével is csak százezerrel több honpolgár bírta végigülni. Vásárhelyi Mária szerint pont ott kap gellert a dolog, hogy az érintettek – közszolgálatról lévén szó – nem a színvonal, hanem a nézettség felől közelítik meg a kérdést.

A legfrissebb felmérések szerint kifulladtak a magyarországi valóságshow-k, és az MTV-nél tapasztalható műsorkísérletek – például Friderikusz műsorai – sem igazán váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. A lapunknak nyilatkozó szakemberek úgy látják: nem a nézőkben van a hiba.

Komoly vita bontakozott ki azt követően, hogy az Orbán-beszédek színpadi hátterét képező művészek alternatív Kossuth-díjat adományoztak az öt éve elhunyt Wass Albert írónak. Amellett, hogy kortárs alkotói szerint érdemtelenül jutott az elismeréshez, sokkal zavaróbb körülmény, hogy elfelejtették közölni: Wass hungarista volt.

Nyugdíjba vonul Szalay István egyházügyi államtitkár. Utódjáról folyamatos totózás zajlik, befutónak pillanatnyilag egyik elődje, a Horn-kormányban e tisztséget betöltő Platthy Iván tűnik. Lapunk azonban úgy tudja: a lobbik harcában óránként változik a helyzet. 

Dunaújváros keresve sem találhatott volna jobb ingyenreklámot jelenleg is zajló szobormizériájánál. Tudniillik V. I. Lenin 1990-ben ledöntött szobrát akarják a korábbi helyétől száz méterre lévő múzeum kertjében felállítani. A helyi és országos ellenzék persze lecsapta a feldobott labdát, a szocialista városvezetés szerint azonban megint luftot rúgtak a fiúk. 

Amerikát nem szívelni tulajdonképpen eurokonform. Sőt, mostanra mindkét politikai oldal szélének aktivistái – retorika szintjén legalábbis – egymásra találtak a közös ellenség megfogalmazásában. Főbb vádpontjaik: liberalizmus, kapitalizmus, zsidó tőke és befolyás, katonai agreszszió, tömegkultúra és szektainvázió. Miközben a háborúellenes Németország egyik vezető hetilapja, a Der Spiegel Bush elnök és az amerikai nép egy részének elkötelezett bibliai hitét, illetve az ebből fakadó elhivatottság-tudatot erőteljes szkepticizmussal mutatja be, addig az európai nyilvánosság előtt tabutémának számít például az ugyancsak békepárti francia elnök boszorkányokkal és varázslókkal fenntartott kapcsolata.

A Horthy-rendszer mindennapi életre is kiterjedő állami kontrollja nemcsak a "vörös rémet" próbálta meg felkutatni és elfojtani a pórnép soraiban, hanem – és ez talán kevésbé közismert – az általa "szektának" bélyegzett vallási közösségeket is.  A kizárólag pejoratív tartalommal bíró szó a 19. század második felére váltotta fel az "eretnekmozgalmak" megjelölést a modernizálódó államokban, végső kikristályosodásában pedig egyet jelentett a nem történelmi, azaz az állam által el nem ismert egyházakkal. A Szekf? Gyula által "neobarokknak" nevezett, két világháború közötti Magyarország egyházpolitikájában a történelmi egyházak pozitív diszkriminációja együtt járt a kisegyházak általános marginalizálásával: a hatóságok a kisegyházak tevékenységét rendőrségi ügyként kezelték, a hatalom világi avagy egyházi képviselőinek nem tetsző felekezeteket és ezek vallásgyakorlatát sajtó- és hecckampányokkal igyekeztek lejáratni a társadalom előtt. A rendszer számára e csoportok funkcionálisan idegenek voltak, működésükkel nagymértékben zavarták, sértették a történelmi egyházak és a hatalom együttműködését. Kifejezetten virágzó, szoros összefogás alakult ki "szektakérdésben" az államigazgatás szervei és a történelmi egyházak vezetői között, a belügyi tárca illetékes hivatalnokai és az egyházi méltóságok sűr? levélváltása pedig nagyban hozzájárult ahhoz, hogy mindkét fél kölcsönösen magáévá tegye a másik szektaellenes terminológiáját és érvrendszerét. A markáns gondolatok később természetesen napvilágot láttak a sajtó hasábjain, megkönnyítve ezzel a szövetségesek dezinformálási, megbélyegzési és elrettentési szándékait. "A vallási másság, az Istenhez vezető utak nem bevett módon történő keresése egyértelm? elutasításra talált náluk. De ehhez a hatalom által szankcionálható rend megsértését párosították: a társadalmi béke megzavarását, a törvényes rend felforgatásának vádját. Már önmagában a másság devianciának minősült, s a devianciától a bűnig és a büntetőjogi felelősségre vonás alkalmazásáig igencsak rövid volt az út" – írja Gergely Jenő, a 19–20. századi katolikus egyháztörténet szaktekintélye. 

Magyarország kivételével minden nációban botrány kísérte a valóságshow-kat. Hogy nálunk miért nem, arra – egyebek mellett – két kézenfekvő válasz létezik. Az egyik, hogy akik botrányt tudnának csinálni, azok nem nézik az ilyen színvonalú műsorokat, a másik pedig, hogy azok a médiumok, melyeknek be kellene mutatniuk az ezzel kapcsolatos érdemi vitát, annak elhallgatásában érdekeltek.

Igaza lett azoknak, akik az átvilágítási törvénytervezet folyamatos felpuhulását jósolták a parlamenti vita során. A héten ugyanis a T. Ház eljutott odáig, hogy a szakszervezeti vezetők, a média vezetői és az egyházi tisztséget viselő személyek is "megússzák" az átvilágítást. 

A héten lezajlott nyilatkozatháborút és mesterséges hisztériakeltést figyelő gyanútlan szemlélődő csakis arra a következtetésre juthatott, hogy ma Magyarországon a nemzet jövőjét leginkább befolyásoló kérdés az egyházfinanszírozás. Pedig nem így van.