hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tartalomhoz a forma?
Megújított kormányzati kommunikáció

2004. 07. 19.
Átalakult a kormányzati kommunikáció, adták hírül minden létező fórumon az illetékesek, az újonnan felállított struktúra azonban első tesztje alkalmával – a Heteknél legalábbis – elégtelenre vizsgázott. 



Gál J. Zoltán kormányszóvivő. Már mindent elmondott Fotó: MTI

Az MSZP akár kimondva, akár kimondatlanul, pártelnökét és a silány kommunikációt tette felelőssé az uniós választáson elszenvedett kudarcért. A fiaskó értékelését követő lépések közül az előrehozott tisztújító kongresszus előbbinek, a kormányzati kommunikáció átalakítása pedig utóbbinak szól. Joggal feltételezhetjük a Kovács Lászlótól is sokszor idézett mondatok alapján, hogy a nagyobbik kormányzópártot és a kormányt egyaránt formai problémák foglalkoztatják támogatottságuk csökkenése láttán, vagyis megítélésük szerint az amúgy megfelelő üzeneteket, döntéseket, terveket kell más csomagolásban megjeleníteni a társadalomban. Erre a jelenlegi kabinet mindent egybevetve, hozzávetőlegesen négy milliárd forintot költött – beleértve természetesen az uniós csatlakozás és választás körüli kampányokat is –, illetve szándékozik költeni a jövőben. 

Lapunk kormányközeli körökből úgy tudja, hogy az új struktúra vezetői mindent egy lapra tettek fel, és ez a lap Medgyessy Péter. Céljuk a miniszterelnök "felpumpálása" az őszi MSZP-kongresszusig hátralévő időszakban, mely elsősorban a belső elfogadottság javítására koncentrálna, majd ebből a biztos háttérből kiindulva 2005 tavaszáig legyűrni a Fidesz előnyét és visszaszerezni a vezetést, egészen a választások megnyeréséig. E nagy ív? terv sikertelensége esetére "B" tervről is hallani, mely szerint tartós hátrány beálltával jövő tavasztól a jelenleg mosolyszünetet tartó Gyurcsány Ferenc sportminiszter és Kiss Péter kancelláriaminiszter kerülhetnek szóba lehetséges utódként, míg Medgyessy Mádl Ferenc köztársasági elnök "trónját" tartaná melegen. 

A kormányzati kommunikáció átalakításának külön érdekessége, hogy bizonyos szempontból éppen a sportminisztert hozza "tudathasadásos" helyzetbe, hiszen jobbára az ő emberein múlik majd, hogy sikerül-e a nagy elhatározás, és akin segíteni próbálnak, nem érdekelt Gyurcsány tündöklésében. Ezek a szakemberek egyébiránt már korábban is megkockáztattak nem félreérthető kijelentéseket az éppen zajló kommunikációs módszerekkel kapcsolatban, és azt is jelezték, hogy kellő hatalom és mozgástér birtokában jelentős javulást tudnának elérni e téren. Most megkapták mindkettőt. 



Újhelyi István médiapolitikus. Nem engedte az idő Fotó: S. L.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!