Eörsi István: A gyávaságot elnevezték pragmatizmusnak Fotó: V. Sz.
– Ez volt az utolsó csepp a pohárban?
– Igen, de nem akármilyen csepp. Először történt meg ugyanis a párt történetében, hogy egy morális disznóságot jogi érveléssel hagytak jóvá. Ráadásul valószínűleg ki fog derülni, hogy jogilag sincs minden rendben az ügyben, hiszen a képviselők jogállásáról szóló törvény alapján a parlament alelnöke semmilyen kereső tevékenységet nem végezhet, a szerzői jogvédelem alá eső munkáit kivéve. A vissza nem térítendő, nagy összeg? kölcsön ugyan nem minősül jövedelemnek, de az abból finanszírozott vállalkozás profitja már igen. Olyan már történt az SZDSZ-ben, hogy szépen lapítottunk, sunyítottunk, ha baj volt, esetleg meghasonlottunk magunkkal. De hogy etikusnak mondjuk, amit bet? szerint jogszerűnek vélünk, ez már sok.
– Hogyan fordulhatott a kezdeti fenyegető viszonyuláshoz képest ekkorát a pártvezetés véleménye Wekler "allűrjeivel" kapcsolatban?
– Ezt csak úgy tudom értelmezni, hogy oka lehetett félni: ha Wekler bukik, akkor ők is vele buknak. Ha ez így van, ha az embereket erkölcsi döntéseikben a kölcsönös félelem igazgatja, akkor feldereng a maffia-struktúra, ami persze nem új kelet? találmány a politika porondján. Mint tudjuk, a kapitalizmusban az üzlet, a politika és a bűnügyi tevékenység soha sem tud teljesen elválni egymástól. Az SZDSZ-en belül ezek a kölcsönös függések nem a kriminalitás szintjén jelentkeznek, de attól tartok, hogy már hírt adnak magukról.
– Mikor kezdtek amortizálódni az SZDSZ-ben azok a rendszerváltó értékek, melyeket a kilépők számon kérnek rajtuk?
– Ez egy nagyon hosszú folyamat eredményeképpen alakult így. Én, aki baloldalibb vagyok még a demokratikus ellenzék legtöbb vezető személyiségénél, közeli barátaimnál is, azért csatlakoztam a szabaddemokratákhoz, mert a demokratikus ellenzék folytatójának ígérkezett, és volt egy erős szociális, illetve emberi jogi szárnya is. Ami az értékeket illeti, a szavak szintjén jelentkező antinacionalista, antiklerikális, antirasszista ideológia már hosszú ideje nem társult ezek markáns felvállalásával és képviseletével, szégyenlős és tutyimutyi módon viszonyultunk saját elveinkhez. Ezzel szemben egyre gyakrabban jelentkezett a párton belül, főleg a vezetésben, a többségi gondolkodás, a többség véleményétől, előítéleteitől való félelem. A gyávaságot elnevezték pragmatizmusnak. Ezt a magatartást én sokszor kritizáltam, de csak emiatt nem léptem volna ki.
– Kuncze Gábornak címzett elköszönő levelében "formális demokráciát" emleget a párton belüli erőviszonyokra utalva. Kifejtené, hogy ez mit takar az Ön értelmezésében?
– Az 1995 óta felgyorsult negatív folyamatok nagy részének valamilyen formában mindig köze volt Magyar Bálinthoz, így annak az újításnak is, hogy az Országos Tanács tagjainak fele ne választás útján kerüljön ebbe a grémiumba, hanem delegált pártfunkcionárius legyen. Ezek az emberek egzisztenciálisan is függtek a pártvezetéstől. Amióta tagjai az Országos Tanácsnak, Magyar Bálintot és Kuncze Gábort még egyetlenegyszer sem szavazták le. Volt egy vicces ülés, ahol Bauer Tamással és Fodor Gáborral meg akartuk akadályozni, hogy az SZDSZ támogassa a jelenlegi államelnök megválasztását. Hősiesen szónokoltunk, legfeljebb, ha egy ellenvélemény akadt, gondoltam, ezt a szavazást meg is nyerjük, ám a szavazás során az addig hallgató tömeg csak Magyar Bálint kezének magasba lendülése után emelte fel a sajátját. Azóta tudom, hogy a dolog reménytelen, és éppen ezért tartom Kuncze megjegyzését rosszhiszeműnek, amikor az eddig kilépett TGM-ről, Kis Jánosról, Hack Péterről és rólam úgy beszél, mintha reális eséllyel indulhattunk volna elnökjelöltként, hogy a magunk elképzeléseit megvalósíthassuk a párton belül. Kuncze pontosan tudja: az általuk megteremtett többségi viszonyok és a felszámolt pártdemokrácia erre semmilyen lehetőséget nem adnak.
A kezdeti értékek feladásának harmadik eleme a Tocsik-ügy volt, ahol összerázódtak azok, akik ebben valamilyen módon felelősek voltak, és sorsuk akaratlanul is összeforrt. Ez a momentum is nagyban meghatározta az SZDSZ további útját.
– Mit üzen a magyar választóknak, hogy a parlament alelnöke ekkora merítést enged meg magának a közpénzekből, és a kisebbik kormányzó párt vezetése védelmébe veszi?
– Azt üzeni, hogy az az ember, politikus vagy párt, amelyik egy bizonyos legalitás látszatát fenn tudja tartani, minden galádságot büntetlenül elkövethet. Ez az üzenet életveszélyes a szabaddemokraták számára, és engem, aki már nem vagyok a párt tagja, nagy szomorúsággal tölt el, hogy nem pusztán ürügyet, hanem támadási okot szolgáltattak ellenfeleiknek. És kiért tették meg? Egy olyan emberért, aki valószínűleg kiváló szervező, de ezen kívül már csak azzal a jelzővel illethető, hogy elsőrend? bulista. Magyar Bálint legalább politikus, aki kiemelkedő munkát végzett a demokratikus ellenzék működése során, és abból kopott bele a mai politikai elit köznapi gyakorlatába. Weklernél azonban ilyesmiről szó sincs.
– Vannak még olyan regnáló politikusok az SZDSZ-ben, akik a moralitást az érvényesülés elé helyezik?
– Fodor Gábor és Béki Gabriella mindenképpen ilyenek, de nem folytatnám a felsorolást, nehogy megsértődjenek rám azok, akiket esetleg kifelejtek. Én mindenesetre az országgyűlési választások alkalmával újra a liberálisokra fogok szavazni, már csak azért is, mert ha nem is sokkal jobbak, de még mindig legalább egy picivel kevésbé vacakok, mint a többiek. Ha viszont olyan helyzetbe hozzák magukat, hogy már nem tudom őket támogatni, akkor beveszek néhány idegcsillapítót, hányás elleni gyógyszert, és arra a másik pártra voksolok, amelyről szintén tudom, hogy nem hozza nyakunkra a mai Európába nem illő, lidércnyomásos ideológiájú, gátlástalan jobboldal iszonyatát.
2004. 08. 19. (VIII/34)
