hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nemek tisztázása
Középkori KDNP avagy szodomai SZDSZ?

2004. 08. 16.
A Vatikán legújabb körlevele ősszel talán nem gerjesztett volna ekkora feszültséget, mint most, a nyár alkonyán, arra azonban mindenképpen jó volt, hogy Magyarországon a szemben álló felek kölcsönösen elküldjék egymást – kulturált vagy kevésbé kulturált formában – melegebb éghajlatra. 

A Hittani Kongregáció friss terméke a nők egyenjogúságáról és a feminizmus szerepéről értekezik, és amit a több száz oldalas anyagból hivatalos honlapjukon hozzáférhetővé tettek belőle, elégnek bizonyult néhány nyugat-európai ország kánikulában kisimult hangulatának felfodrozására. A dokumentum éles határt húz a férfi és a női szerepek között, és a nemi hovatartozás természetellenes befolyásolásával szemben foglal állást. 

A liberális SZDSZ azonnal nyilatkozatban fejezte ki aggodalmát, amiért a Vatikán "szembeszállt a nemek közötti különbségeket csökkentő törekvésekkel". Finoman utalnak rá, hogy örömmel vennék, ha a magyar püspökök és a tőlük ideológiát kölcsönző konzervatív pártok elhatárolódnának a szerintük "mélyen antidemokratikus, több száz évvel ezelőtti kort idéző nézetektől". A Kereszténydemokrata Néppárt és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség együttes erővel szállt szembe a liberálisok "támadásával", és sajtótájékoztató formájában adtak hangot nemtetszésüknek. Semjén Zsolt és Harrach Péter többek között így fogalmaztak: "bizonyos SZDSZ-es körök bizonytalan nemi identitásukból próbálnak ideológiát csinálni, és ezt akarják ráerőltetni a társadalomra", valamint a kisebbik kormánypárt szavazói "szexuális furcsaságokat produkálnak, narkósok és extrém szekták tagjai", továbbá "nem a Vatikán ragadt le a középkor és az újkor határán, hanem az SZDSZ Szodománál". 

A nyílt inzultus nyílt levél megfogalmazására ösztönözte Horn Gábor szabaddemokrata ügyvivőt, méghozzá egyenesen Orbán Viktornak címezve, gondolván, hogy a kesztyűt felvevő jobboldali politikusok amúgy is a Fidesz-MPSZ társszervezeteinek vezetői. Világossá tette, hogy ha esetleg a volt miniszterelnöknek nem sikerülne odahatni beosztottjaira egy bocsánatkérés kicsikarása erejéig, az ügyvivő nem tartja elképzelhetetlennek, hogy jogi úton vesznek elégtételt "több százezer liberális szavazó nevében". 

Hornnak a Fidesz-szóvivő Révész Máriusz fejtette ki válaszlevelében, hogy a stílust illetően nincs miért csodálkozniuk a liberális érzelműeknek, hiszen ők maguk "számtalan alkalommal minősítették itthon és külföldön minden alap nélkül a nemzeti-polgári érzelm? embereket tolvajbandának, rasszistának, antiszemitának, sőt még fasisztának is".

Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője:



Horn Gábor Fotó: MTI

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!