A három nagy zsidó zarándokünnep közül az utolsót, a sátoros ünnepet hét napig tartó öröm, tánc, vigalom és mulatság jellemezte – mégpedig kötelező jelleggel! A tradicionális kereszténység által uralt kultúrkörben talán meglepően hat az előírt öröm, pedig szó szerint ezt mondja Mózes törvénye: „És örvendezz az Úrnak, a te Istenednek színe előtt, te és a te fiaid, és leányod, szolgád, szolgálóleányod, és a lévita, aki a te kapuidon belül van, és a jövevény, az árva és az özvegy, akik te közötted vannak, azon a helyen, amelyet kiválasztott az Úr, a te Istened, hogy oda helyezze az ő Nevét." Az öröm és vigasság oka érthető, hiszen a sátoros ünnep üzenete két esemény köré fonódik: az egyik az évente ismétlődő aratás, illetve szüret, mikor az emberek hálát adtak a betakarított termésért; a másik pedig egy régmúlt esemény: a pusztai vándorlás időszaka, amikor az Egyiptomból csodás módon megszabadult zsidók negyven éven át bolyongtak a Sínai-félsziget kősivatagában, élvezve Isten természetfölötti ellátását. (1998. 10. 10.)