Tisztelt Szerkesztőség! A Hetek 10. számában olvastam a Kelta láncszem cím? vallástörténeti írást, amely röviden említést tett egy XII. századi ír püspökről, Szt. Malakiásról és a neki tulajdonított próféciákról. Érdekelne, hogy miként maradt fenn a pápák listája, és az is, hogy mennyire tekintik a kutatók pontosnak a benne szereplő jellemzéseket? Elképzelhető lenne valóban, hogy a katolikus püspök egyházának jövőbeli megszűnéséről jövendölt? Hogyan vélekedik erről a Vatikán? Üdvözlettel: Major Gábor Budapest

"Hogyan mentették meg az írek a civilizációt?" – teszi fel a kérdést Thomas Cahill nemrég megjelent nagysiker? könyvének címében. A szerző azt állítja, hogy az összeomló Római Birodalom romjai alól ír segítséggel sikerült kimenteni, és a barbár hódítás nyomán a kontinensen végigsöprő évszázados anarchia során megőrizni a klasszikus civilizáció és a korai kereszténység értékeit. Ha túlzás is azt állítani, hogy az ókori műveltség kizárólag ír közvetítéssel maradt fenn – hiszen hasonló konzerváló szerepet töltött be ezer évvel ezelőtt az arab civilizáció is –, mégis tagadhatatlan a mai napig tartó kelta hatás az európai kultúrában. Vallástörténeti sorozatunkban ezúttal az antik világ és a középkori Európa közötti átmenetről gyűjtöttünk össze történelmi és mitológiai adalékokat.

Az Antikrisztusról szóló sorozatunk "istenemberekről" szóló részében sok szó esett a különböző korok uralkodóinak kultikus tiszteletéről. Az egyiptomi fáraók; a Nagy Sándort követő hellenisztikus királyok; Róma keleti provinciáinak helytartói, majd Julius Caesar és utódai, a római császárok, mind messianisztikus jegyekkel felruházott, égi szférákba emelkedő uralkodóknak tartották magukat. Alábbi cikkünkben az uralkodókultusz kialakulásának történelmi hátterét próbáljuk meg röviden bemutatni.

A purim a zsidó ünnepek között a kisebb, történeti ünnepek közé sorolt ünnep, amely az i.e. V. században a perzsa birodalomban élő zsidóság megmenekülésének emléknapja. A purim ünnepét – amely úgy tűnik, az európai farsangi mulatságból is átvett elemeket – a karneváli hangulat, az önfeledt mókázás, mulatás jellemzi. A gyermekek, sőt gyakran a felnőttek is jelmezt öltenek ezen a télvégi ünnepen, hogy hagyományosan megünnepeljék a népük kiirtására tett kísérlet meghiúsulását. Nagy hagyományra tekint vissza a purimspíl, vagyis a purimi színjátszás, amelynek során a jelmezbe bújt ifjú színészek burleszkjelenetek eljátszásával szórakoztatják az ünneplő társaságot. Az ünnep idején kifejezetten ünneprontásnak számít a vízivás.

Az ószövetségi kánonban aligha találhatunk a Dániel könyvénél többet támadott, kritizált írást. Nemcsak a benne foglalt próféciák hitelességét kérdőjelezik meg évszázadok óta, hanem Dániel személyét is pusztán mitikus hősnek tekintik. Ha bármely forgalomban levő, Bibliával foglalkozó szakkönyvet, tudós bevezetést fellapozunk, azt láthatjuk, hogy a bibliai könyvek keletkezési sorrendjében mára ezt a művet sorolta be legutolsó helyre a kutatás. Protestáns és katolikus bibliaszakértők – nem is beszélve az ateista nézeteket vallókról – egyaránt azt vallják, hogy az Ószövetség e fontos prófétai könyve csak valamikor az i.e. II. század második felében keletkezett.

A zsidó–keresztény kinyilatkoztatás alapján álló gondolkozás és a szekularizált világszemlélet között alapvető eltérések vannak. A hívők figyelme kiterjed a természetfeletti realitásra, szerintük a látható világ, a történelem, az ember élete, sorsa nincs lezárva sem az isteni, sem a szatanikus beavatkozások előtt. Az evilági világkép szerint a dolgok, események természetes mérték, okok szerint történnek zárt anyagi keretek között, ezért a szekularizált ember számára csak az létezik, amit látni, bizonyítani lehet. A modern materializmus a természetfeletti világot, a Szentlelket, az angyalokat, a Sátánt, a démonokat stb. továbbra sem tekinti valóságnak, hanem tudománytalan, hiteltelen képzeteknek, amelyek egy zárt, vallásos eszmevilág részei, és a hívő emberek gondolkodásának sajátos vonásai.

A messianizmusról és Antikrisztusról szóló sorozatunk e mostani részében a bibliai próféták apokalipszis-értelmezésének alapvonalait vázoljuk fel, hogy azután Antikrisztus-koncepciójukat is közelebbről megérthessük.

"E hős erejével nem mérheti össze magát senki. Szeme mindent lát, ami a földön történik; fülébe minden eljut, amit a népek beszélnek; minden az eszében van, amit az emberek gondolnak; szíve befogadja minden ember örömét és bánatát; gondolatai mélyek, akár a feneketlen óceán; hangját mindenki hallja, aki a földön él. Ő a földön a leghatalmasabb." A nanáj népmesében ez a hős nem más, mint Joszif Viszárjonovics Sztálin, a "népek vezére", aki a felkelő napot is irányítja. Sőt, egy hanti mese szerint ő maga a Nap: "Magasan áll a fák koronája felett a Nap, mert a fényes Nap sugarai hozzánk, északra is elhatolnak. Ez a Nap: Sztálin." Vajon ezek a messianisztikus nyelven megfogalmazott képzettársítások a szovjetkommunizmus személyi kultuszának vadhajtásai, vagy a nép mesélő kedvének megnyilvánulásai lennének csupán, minden "mélyebb" mondanivaló nélkül? Egyáltalán van-e, lehet-e összefüggés a kommunista vezetők – a római és bizánci császárok kultuszának öszszes jegyeit felmutató – vallásos imádata és a magát hivatalosan ateistának deklaráló marxizmus között?

A messiási eszme és az antikrisztusok történetével és különböző megjelenési formáival foglalkozó sorozatunk előző számában korunk népszerű neognosztikus irányzata, a New Age-eszmekör messianizmusával foglalkoztunk. E heti cikkünk e témakör egyik markáns és népszerű ágazata, az úgynevezett UFO-jelenségek körül kialakult elképzeléseket foglalja össze.

A karácsonykor egyidejűleg több mint ötven országban bemutatott "Egyiptom hercege" cím? film újra reflektorfénybe állította a zsidóság máig legnagyobb prófétájának tartott Mózes alakját. Világlapok öles cikkekben kutatták az "igazi" Mózes kilétét, megszólaltatva a bibliai régészet, a történettudomány és a teológia jeles képviselőit. Alábbi cikkünkben ott folytatjuk Mózes történetét, ahol a film abbahagyta: a Kivonulást követő negyven éves pusztai vándorlásnál. A kérdés aktualitását egy nemrégiben magyarul is megjelent – szenzációsnak reklámozott – felfedezés adta. Két amerikai kutató nem kevesebbet állít, mint hogy megtalálta a valódi Sínai-hegyet: Mózes oltárát, a tizenkét zsidó törzset jelképező oszlopokat és az aranyborjú talapzatául szolgáló kőrakást – Szaúd-Arábiában.

"Medúzák haragos–szeszélyesen tapadnak, mint kallódó eke, rozsdás horgony mered – három dimenziónk ny?gei elszakadnak, s kitárulnak körül a világtengerek."(O. Mandelstam: Az admiralitás, 1913)

1947 nyarán egy beduin pásztor a Holt-tenger északnyugati csücskének holdbéli tájain rábukkant az évszázad kétségkívül legnagyobb régészeti szenzációjára, melyeket azóta "holt-tengeri tekercsek" néven ismer a világ. Talán fel sem lehetne sorolni, hogy az azóta eltelt több mint ötven évben hány "titkot" és "rejtélyt" akartak szenzációéhes publicisták (sőt tudósok is) e valóban nem mindennapi felfedezés mögött kinyomozni. Pedig a tekercsek e "titkok" nélkül is éppen elég szenzációt rejtenek magukban: elég ha arra gondolunk, hogy a héber Biblia legkorábbi – az eddig ismerteknél mintegy ezer évvel korábban keletkezett – kéziratait sikerült közöttük megtalálni. Természetesen szép számmal akadnak még megoldatlan, vagy vitás kérdések is a tekercsek körül, mint például a qumráni közösség és a korai kereszténység kapcsolata.

Az antikrisztusi és a messiási eszme történetével, valamint irodalmi adaptációival foglalkozó sorozatunk hetedik részében a nácizmus és az okkultizmus kapcsolatáról az utóbbi években napvilágot látott elméleteket kíséreljük meg felvázolni. Egyes kutatók azt állítják, hogy Adolf Hitler és közvetlen munkatársai, elsősorban Heinrich Himmler, Joseph Goebbels és Rudolph Hess élénk érdeklődése az ezoterikus tanok iránt jelentős hatással volt a Harmadik Birodalom politikai, sőt katonai döntéseire is. A náci vezetők egy új éra, az "árja millennium" bekövetkeztét várták, amelyben a felsőbbrend? árja faj, megtisztulva a történelem során az alacsonyabb rend? népekkel történt keveredés korlátaitól, betöltheti küldetését.

"Bét Jahve", Jahve háza. E néven emlegetik a korabeli források azt az épületet, amely kisebb-nagyobb megszakításokkal csaknem ezer éven keresztül a zsidó vallás egyedüli hivatalos központját, az izraeli államiság jelképét és összetartó erejét jelentette. A jeruzsálemi Mórija-hegy csúcsán emelkedő Első és Második Szentély az ókori Közel-Kelet építészeti szempontból is egyedülálló remeke volt: valószínűleg nem túlzás a babilóni Talmud azon kijelentése, mely szerint "aki a Templomot nem látta, még semmi szépet nem látott a világon". A jeruzsálemi Szentély(ek) története a zsidó nép hányattatott sorsának példázata és előképe: rombolások, fosztogatások és újjáépítések követték egymást korszakonként; s amióta Titus római tábornok légiói 70-ben a földdel tették egyenlővé az épületet – vagyis csaknem kétezer év óta –, a vallásos zsidóság és a keresztény világ jelentős részét lázas izgalomban tartja a kérdés: vajon felépül-e, s ha igen, mikor, a Harmadik Szentély? Az izraeli hatóságok attól tartanak, hogy a ma megoldhatatlannak látszó probléma némelyeket a millenniumi láz hevében erőszakos cselekedetekre indíthat.

Hamis messiásokról és Antikrisztus-elméletekről szóló sorozatunk e hatodik írásában evangéliumi aspektusból vizsgáljuk a legbefolyásosabb világvallások messianizmusról alkotott elképzeléseit. Az elfogultság vádját vállaljuk. Álláspontunk szerint szinte lehetetlenség a témáról pártatlanul és elfogulatlanul véleményt formálni. Annak ellenére, hogy számos vallásos meggyőződést és gyakorlatot tévedésnek minősítünk, mégis szilárdan hiszünk a polgárok lelkiismereti és vallási szabadságában, és abban is, hogy az államhatalomnak, és nem az embereknek kell a kérdésben semleges magatartást tanúsítaniuk.

Ötödik folytatásához érkezett sorozatunk, amelyben először az európai és észak-amerikai irodalomban követtük nyomon a messiási eszme és az Antikrisztus témájának a feldolgozását, majd a Bibliában vizsgáltuk a "Messiás-kód", azaz a Messiásra vonatkozó ószövetségi utalások megfejtéséhez rendelkezésre álló információkat. Előző számunkban a zsidó történelemben felbukkant, legnagyobb hatású hamis próféták pályafutását tekintettük át, míg e heti írásunk a keresztény egyháztörténelem hasonló vadhajtásaiból válogattunk néhányat.

Az elmúlt hetekben vallástörténeti rovatunk írásai számos aspektusból járták körül az Antikrisztus és a hamis messiások kérdését. Mostani számunkban, folytatva e sorozatot, a zsidó történelemben eddig fellépett többszáz hamis messiás közül mutatunk be néhányat. Háborúk, pusztulás, hitehagyás, csalódás: figyelemre méltó, hogy fellépésük mennyire nagy károkat okozott a történelemben.