A lázadás istenei
1999. 02. 06.
"E hős erejével nem mérheti össze magát senki. Szeme mindent lát, ami a földön
történik; fülébe minden eljut, amit a népek beszélnek; minden az eszében van, amit
az emberek gondolnak; szíve befogadja minden ember örömét és bánatát; gondolatai mélyek,
akár a feneketlen óceán; hangját mindenki hallja, aki a földön él. Ő a földön a
leghatalmasabb."
A nanáj népmesében ez a hős nem más, mint Joszif Viszárjonovics Sztálin, a "népek
vezére", aki a felkelő napot is irányítja. Sőt, egy hanti mese szerint ő maga a
Nap: "Magasan áll a fák koronája felett a Nap, mert a fényes Nap sugarai hozzánk,
északra is elhatolnak. Ez a Nap: Sztálin." Vajon ezek a messianisztikus nyelven
megfogalmazott képzettársítások a szovjetkommunizmus személyi kultuszának vadhajtásai,
vagy a nép mesélő kedvének megnyilvánulásai lennének csupán, minden "mélyebb"
mondanivaló nélkül? Egyáltalán van-e, lehet-e összefüggés a kommunista vezetők
– a római és bizánci császárok kultuszának öszszes jegyeit felmutató – vallásos
imádata és a magát hivatalosan ateistának deklaráló marxizmus között?