A tagadás és az iszlám
Az iszlám szent iratát, a Koránt, a judaizmus és a kereszténység egyaránt nem ismeri el Istentől származó kinyilatkoztatásnak. A több mint egymilliárd követővel rendelkező iszlám messiás-eszménye jelentős mértékben eltér a zsidó– keresztény felfogástól. A muzulmán világ Mohamedet tartja Isten legnagyobb prófétájának. Szerintük Jézus az iszlám vallás alapítójánál kisebb fontosságú próféta volt csupán. Úgy vélik, a Bibliát csak ők értelmezik helyesen. A kereszténységet is a Biblia meghamisításával vádolják és messiás-eszméjét is elutasítják, sőt a keresztény kultúrkörhöz tartozó bizonyos nemzetek vezetőit nem egyszer "Nagy Sátánnak", antikrisztusnak minősítették az iszlám vezető személyiségei az elmúlt években is.
A tradicionális keresztény vélemény az iszlámról hasonlóképpen kategorikusan elutasító. A keresztény egyházak többsége hamis prófétának tartja Mohamedet. A két világvallás között a legélesebb eltérés szintén a Názáreti Jézus személyének megítélése miatt áll fenn. Az iszlám ugyan elfogadja Jézus Krisztus szűztől való születését, de tagadja, hogy a Názáreti Isten Fia lenne. A Korán felfogása szerint Istennek nincs fia. A keresztény hitnek viszont alapköve az, hogy Istennek van egyszülött Fia, a Messiás, aki emberré lett a Názáreti Jézusban.
Az iszlám álláspontból a Szentháromság tagadása is következik, a keresztény trinitarianizmust istenkáromló gondolatnak tartják. Krisztológiájuk az engesztelő áldozat szükségességét, vagyis a megváltást is tagadja. A bűn következményétől, Allah ítéletétől megszabadulni jó cselekedetek, az úgynevezett "hit öt oszlopa" (a sahada hitvallás mondogatása, napi ötszöri imádkozás, alamizsnaosztogatás, böjtölés ramadankor és mekkai zarándoklat) által lehetséges. Ez a vallási program valójában az önmegváltás útja, amely a zsidó–keresztény felfogás szerint a káini istentiszteleti forma örökségéhez tartozik. A muzulmán teória szerint a kereszten Krisztus helyett Júdás halt meg, Jézus a megfeszítés előtt felvitetett a mennybe, majd visszatért a Földre, hogy anyját és szeretteit megvigasztalja.
Keresztény krisztológiai szempontból ez a vallási álláspont kimeríti az Atya és Fiú tagadásának fogalmát (János apostol szerint: az "az antikrisztus, aki tagadja az Atyát és a Fiút" – 1 Ján 2,22), ezért újra és újra megfogalmazódik keresztények között, hogy az Antikrisztus felemelkedése számára a legoptimálisabb szellemi, hatalmi közeget az iszlám világ biztosítja, amelynek meghatározó vonása egyszerre az antikrisztusi szellem és a világuralomra való törekvés mellett az anticionizmus és az antiszemitizmus is. Némely keresztény szerző feltételezése szerint az iszlám adja majd a jelen világkorszak végén az Antikrisztust a világnak, aki megsemmisíti a modern zsidó államot és be akarja teljesíteni Hitler művét.
A judaizmus és a kereszténység egységes Mohamed személyének megítélésében: álláspontjuk szerint az iszlám alapítója egyetlen egy ószövetségi messiási követelménynek sem felel meg. Ezért csak mint egy jelentős, de vitatott vallásalapítót veszik figyelembe. Az iszlám messianizmus elutasítása természetesen nem jelentheti e valláshoz tartozó emberek megvetését, a vallási különbségek, ellentétek ellenére a bibliai alapon álló hívők kötelező érvényűnek tekintik a kölcsönös felebaráti szeretetet és tiszteletet.
1999. 01. 09. (III/1)
