Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)
A sátor a Bibliában kétféle dolgot is jelképez egyszerre: egyrészt a családi élet színterét, az „intimszférát" jelenti, ahol a család legbelső, külvilág elől elrejtett élete zajlik; másrészt a sátor az Istennel való közösség színhelye is, az Isten és a zsidó nép között fennálló különleges viszony jelképe, a „frigysátor". Érthető tehát, ha a sátoros ünnep is egyszerre tesz hangsúlyt mindkettőre: az Istennel való viszony ápolására a Szentélyben, és a családi körben történő megemlékezésre az otthon épített sátrakban.
A jeruzsálemi Szentély fennállása idején a sátoros ünnep központi jelentőségű eseményei itt, a Templomban zajlottak. Szukkót ünnepén – csakúgy, mint a másik két zarándokünnepen – Mózes törvénye szerint áldozni kellett az Úrnak "tűzáldozattal, egészen égő áldozattal, ételáldozattal, véres- és italáldozattal, minden napét a maga napján".
A Biblia külön is megemlíti, hogy Salamon korában megünnepelték mind a három főünnepet, köztük a sátorok ünnepét is. A babiloni fogság után, de még a második Szentély felépítése előtt szintén sor került az ünnepi áldozatokra – ahogyan arról Ezsdrás könyve beszámol.
Valószínűleg ekkoriban járulhatott a Bibliában említett áldozatok sorához hozzá az a vízáldozati ünnep, amelyről a Misna azt írja: