Mint annyi más ünnep, ez is a természet évszakos változásaira épült, majd telítődött
a természetfelettiből előhívott sötét rítusokkal. Az ősi keltáknál a november
elseje a két részre osztott év fordulópontja volt, az újév kezdete. E napot, Samhain
napját, szellemiségénél fogva is a normálistól különböző, a mitikus ősidőket,
az "őskáosz"-t megidéző kísérteties napként tartották számon. A Kelta mitológia
cím? kiadvány szerint "
más időnek tartották, olyannak, amely különös, természetfeletti
energiával van töltve, s erre az időre gyűjtötték egybe a nagy mitikus cselekmények
jó részét. Ebben az időszakban a világegyetem megszokott rendje felborul,
ideiglenesen eltűnnek a természetes és a természetfeletti dolgok közötti határok (
)
az összes isteni lény, valamint a halottak szellemei szabadon járnak-kelnek az emberi lények
között, és néha erőszakosan beleavatkoznak dolgaikba."
A halottakkal való foglalkozás később szerves része lett a középkori vallásos életnek.
Ehhez az egyik fő lépést a Mindszentek ünnepének elterjedése jelentette, ami az élő
és a már meghalt hívek titokzatos közösségének, egymásért való közbenjárásának
hitére alapult.
A X. századtól kezdve aztán a nevezetes Cluny apátság (mely a bencés szerzetesrendet
indította útjára) szorgalmazta a halott szentek – Mindenszentek – tiszteletét. A
magyar bencések is korán kivették részüket a kultusz szolgálatából. Mindenszentek
ünnepének a felfutása az ellenreformáció időszakára tehető, a tridenti zsinat után
a barokk kor jellegzetes hangulatához illeszkedve. Közismert ábrázolások e korszakból
a hatalmas oltárképeken megnyílt ég, előtérben a díszmagyarban pompázó "nemzeti"
szentek sorával. Az Ünnepi Kalendárium cím? kiadvány megjegyzése szerint a
Mindenszentek ünnepének az "európai közösségtudat kialakításában jelentős része
volt." Bár a Mindenszentek utáni nap, november másodika volt eredetileg a "hivatalos"
Halottak napja, az idők során mindkét nap – egymáshoz amúgy is közelálló –
tartalma összemosódott. Annál is inkább, mivel a falu temetője általában a falu
temploma körül helyezkedett el. A két helyi "intézmény" között szoros,
mondhatni természetszer? kapcsolat szövődött, olyannyira, hogy mára a halottakra való
emlékezés kap egyértelműen főszerepet ezen a hétvégén.
A fellelhető források a hangsúlyt a halottak napi népi szokásokra helyezik. A néprajzkutatók
a kultikus alamizsnaosztás és halottidézés variációira épülő misztikus babonák
rendkívül sokféle változatát gyűjtötték össze. Egyes helyeken például a sírnál
meggyújtott első gyertya körül az egész tágabb családnak meg kellett jelennie, úgymond
azért, hogy az alantról feljövő lélek seregszemlét tarthasson élő rokonai felett.
Máshol szabályosan vendégségbe hívták ezen a napon halottaikat, megterítettek nekik
éjszakára, sőt a délszláv eredet? Bátyán egykor a halottak koporsójába is raktak
ételt. Sokfelé gondolták úgy, hogy ezekben a napokban szerencsésebb elkerülni
bizonyos munkálatokat (nagymosás, földmunka), ami a fent idézett kelta hiedelemre utal
a természetes dolgok átmeneti –"túlvilági"– felkavarodásáról.
Általánosnak mondható az emlékeztető gyertya meggyújtása, amit sokhelyütt az
ablakba tesznek – talán ez a mai napig a legelterjedtebb –, de a sírok körüli ünnepélyes
foglalatosságok is nagyszámban fellelhetők. Idén az országos médiában is kampány
indult azért, hogy az 56-os mártírok emlékére az ablakokban gyertyát gyújtsanak. Az
Ünnepi Kalendárium szerint a sírok megkoszorúzása, virágokkal ékesítése ezen a
napon olyan másfél százados, katolikus eredet? gyakorlat, amely a református lelkipásztorok
egyértelm? tiltása ellenére, felekezettől függetlenül terjedt el országszerte.
1998. 11. 07. (II/45)
