Hanukka. Gyermekek között különösen népszerű
A Szeleukida dinasztia, amely Nagy Sándor macedon birodalmának egyik, Szíriában és
Kisázsiában uralkodó örököse volt, miután i. e. 198-ban megszerezte a Szentföldet,
eleinte nem látszott veszélyesnek. Csak annyi történt, hogy néhány hellenizálódott
zsidó nagy összeg fejében magas hivatalokat vásárolt meg. A Tóra maradt az ország
hivatalos törvénykönyve, a macedon és görög lakosság beáramlása azonban – már
korábban is, Nagy Sándor óta – a hellén kultúra széles kör? elterjedését is
magával hozta. Egymás után épültek Júdában a görög gyarmatvárosok, és bennük a
templomok, oltárok, színházak, tornacsarnokok.
Jósua főpap is, aki miután nagy összegért megvette a szeleukida uralkodótól, IV.
Antiokhosz Epifanésztől a főpapi rangot, a divatnak hódolva görög névvel
Jászónnak hívatta magát. A tehetős rétegek és az ifjúság lelkesen vette át a
görögöt, mint köznyelvet, vett részt sportjátékokon a gümnaszionokban, vagyis a
görög testkultuszt megjelenítő sportcsarnokokban, mi több, lassacskán
divatjelenséggé vált az ifjak körében a görög kalap viselete, amit a birkózás
védnökeként hirdetett Hermész isten tisztelői hordtak.
A zsidó társadalom ekkor két markánsan elkülönülő részre oszlott – amely a mai
napig érezteti a hatását. Egyfelől a hagyományos vallási értékek követői, a
Tórához h? emberek, másfelől a görög kultúra értékrendjéhez asszimilálódott,
főként a társadalom elitjéhez tartozó hellén zsidók alkottak élesen szembenálló
réteget. A vallási helyzetre jellemző volt, hogy éppen a hagyományos értékeket
képviselni hivatott papi és főpapi családok voltak az asszimiláció zászlóvivői,
akik ellátták ugyan a templomi szolgálatot, ugyanakkor rendszeresen látogatták a
színházat és választották a többi görög szórakozási formát.
IV. Antiokhosz egy sikertelen hadjárata után i. e. 167-ben frusztráltan tért vissza
Szíriába Jeruzsálemen keresztül, és meghallva az általa pénzért kinevezett másik
főpap – Menelaosz (többet ígért Jászónnál) – elűzését, bosszúból
kivégeztetett ezer embert és leromboltatta a város falait. Kifosztotta a Szentély
kincstárát. De rájött arra is, hogy ameddig a zsidó nép ősei hitét követi, soha
nem fog teljesen behódolni neki. Ezért törvényben, halálbüntetés terhe mellett
tiltotta meg az országban a Tóra parancsolatainak követését, különösen a szombat
megtartását és a körülmetélést. A legnagyobb felháborodást az váltotta ki, hogy
a Szentély oltárára, amelyen az égőáldozatot volt szokás bemutatni a láthatatlan,
mindenható, örökkévaló Istennek, egy Zeusz-szobrot állíttatott fel, amely a saját
arcvonásait viselte. Meg volt ugyanis győződve, hogy ő e görög főisten
megtestesülése, ezért is viselte az Epifanész, azaz "Megjelenés" melléknevet
(bár megszállottsága miatt kortársai nevét gúnyosan csak Epimanésznek,
"Őrült"-nek ferdítették). Néhány nappal később a szent oltáron disznót is
áldozott Zeusz – azaz önmaga? – tiszteletére, szentségtelenné téve így a zsidó
Szentélyt.
Jaj volt azoknak, akiket rajtakaptak vallásuk gyakorlásán. Sokan bujdostak
családostól a hegyekben, a sivatagban. Tilos volt Mózes könyveit olvasni, sőt el is
égették a tóratekercseket. Immár kötelező volt minden fiatalembernek a gümnaszionba
vonulni, és görög módra ruhátlanul részt venni a sportrendezvényeken. A parancs
megszegőire halál várt. Sokan inkább vállalták a mártíromságot, mintsem
megtagadják hitüket. A vértanúság héber neve, a kiddus ha-Sém, szó szerint a Név
– Isten neve – megszentelését jelenti.
Egy zsidó pap, Matitjáhu lakhelyén, Modiin faluban kezdődött a nemzeti ellenállás,
amikor ő és öt fia megtagadta a kötelező pogány áldozat bemutatását. Matitjáhu
fia, aki a Makkábi azaz "Kalapács" melléknevet viselte, idős apja nyomába lépve
hamarosan átvette a vezetést. Kis seregével folyamatosan gerillaháborút folytatott,
nemcsak a szír megszállók, hanem hellénista zsidó ellenségeivel szemben is. Az
elfoglalt városokban szétrombolták a pogány oltárokat, és a tiltás ellenére
körülmetélték a zsidó kisfiúkat. A szabadságharcosokat a kitűnő hadvezérnek
bizonyuló Júda Makkábi nevéről makkabeusoknak nevezték el. A legjobb szír hadvezér
vonult fel a felkelés elfojtására. A zsidó sereg azonban meglepetésszer? támadást
intézett a görög sereg táborhelye ellen, s azok megfutamodtak. Lassan minden helység
felszabadult, és Júda Makkábi, atyja végakaratának megfelelően, hamarosan
Jeruzsálem meghódítása, a felkelés legfontosabb célja felé fordult, ezúttal is
sikeresen.
A Szentély helyreállításához megszaggatott ruhában kezdtek hozzá a férfiak. A
megszentségtelenített oltár helyébe újat építettek, a hiányzó felszereléseket
pótolták. I. e. 164. kiszlév hó 25-én, pontosan három évvel
megszentségtelenítése után, újra megkezdődött a templomi szolgálat. Csupán
egyetlen korsócska meg nem szentségtelenített olajat sikerült felkutatni, amely a
főpap pecsétjével volt ellátva. Ez pedig legfeljebb egy napra lett volna elegendő.
Ám a talmudi hagyomány szerint az a csoda történt, hogy az olaj nyolc napig égett. A
következő évben ünneppé tették ezeket a napokat, hogy hálát mondjanak Istennek –
ez a Hanukka, a felszentelés.
A fény ünnepe ezért örömünnep. Sem böjtölni, sem gyászolni nem szabad. A zsidó
otthonokban ennek emlékére esténként színes hanukkagyertyát gyújtanak. Az első nap
egyet, a második nap kettőt, és így tovább a nyolcadik este nyolc gyertyájáig.
"Áldott vagy Örökkévaló Istenünk, a világ királya, aki csodát tettél
őseinkkel annak idején, akárcsak manapság" – hangzik fel az áldás az ünnepen.
Hanukka szombatján Zakariás prófétát olvassák a zsinagógában, aki az Isten hét
Szellemét jelképező hétágú gyertatartót látva látomásában, így szólt: "Nem
erővel, nem hatalommal, hanem az én Szellememmel – így szól az Úr." A
vallásszabadságért vívott küzdelmek e korszakáról a nem kanonikus Makkabeusok első
és második könyve tudósít, és közöl megrázó történeteket, akikre, a hitükért
számos próbát, kínzást, bujdosást kiállt makkabeusi hászidokra, az
Újszövetségben a Zsidókhoz írt levél is hivatkozik később a hit hősei között:
"Akik hit által (...) kardélre hányattak, juhoknak és kecskéknek bőrében
bujdostak, nélkülözve, nyomorgattatva, gyötörtetve; akikre nem volt méltó e világ,
bujdosva pusztákon és hegyeken, meg barlangokban és a földnek hasadékaiban" (Zsid
11,37). Neopogány uralmak jöttek és jöhetnek, de a Hanukka gyertyái azt hirdetik,
hogy kis fény is legyőzi a sötétséget.