Háttér

2010. 10. 29. (XIV/43)
Frei Tamás új regényéről, a magyar belterjességről és a kávékultúráról

Frei Tamás új regényéről, a magyar belterjességről és a kávékultúráról

2010. 10. 29.
Miniszterelnökök, oligarchák, exlégiósok, magyar modellek, párizsi kémek a főszereplői a Teherántól Budapesten át, egészen Párizsig ívelő Bourne-ultimátum jellegű akciódús pszichoregényének. Mi hogyan kerülünk A megmentő címet viselő világméretű konspirációs történetbe? –ŰMinden politikus azt mondja, hogy Magyarország szabad és független, sorsunk a saját kezünkben van. Miközben ők is tudják, hogy a lapok jórészt már le vannak osztva: Washingtonban, Moszkvában és még ki tudja hol döntenek rólunk, a gáz áráról, a frank árfolyamáról, a Világbank szerepéről. Bejárva több mint száz országot, az a benyomásom, hogy a mi kis Magyarországunk sokkal jobban beágyazódott a globális világba, mint gondolnánk vagy szeretnénk. A sorsunk újabb állomása nagyon sokszor a céghierarchiában csúcsra emelkedett valamelyik multifőnöknél, mondjuk Berlinben vagy egy nemzetközi bank elnökénél dől el. Olyan emberek, akiket nem mi választottunk meg, és semmi közünk hozzájuk, a magyarok életét is befolyásoló döntéseket hoznak. És másnap már többet fizetünk a törlesztőrészletért, a benzinért vagy egy szolgáltatásért. Az volt a célom, hogy az olvasó egy belső mozit lásson magában, mialatt megpróbálja kibogozni a cselekmény szövevényét. A megnövekedett vizuális igény miatt fontos volt részletesen leírni a helyszíneket, a szagokat, az illatokat. A regényben előforduló összes helyszínen jártam. A Hadügyminisztérium Libériában épp úgy néz ki a valóságban is, mint a könyvben, de még az ajtó nélküli kocsma is olyan. A főhős nizzai osztrigaéttermét is abból a valóságból kölcsönözte, ahová Magyarországról elköltözött?–ŰNem költöztem el. Magánéleti oka van annak, hogy ott élek, de az életem egyharmadát továbbra is Magyarországon töltöm, itt vannak a vállalkozásaim, mindennap beszélek skype-on az embereimmel. Azt tapasztalom, hogy kívülről, külföldről nézve sokkal érthetőbb, mi zajlik itthon, egy tágabb perspektívából gyengeségeink és erősségeink is jobban látszanak. Sok minden csak akkor válik világossá, ha egy skálán elhelyezve, nemzetközi szintekhez viszonyítva közelítjük meg saját magunkat. A BBC-nek van egy frappáns mondata erre: „Kötelező a széles látókör.” Lehet, hogy ez a magyar csárdásmentalitás miatt van: egyet előre, kettőt hátra?–ŰBelefeledkeztünk a 93 ezer négyzetkilométerünkbe, nem mozgunk eleget, földhözragadtak vagyunk. Minél tájékozottabb és értelmesebb egy társadalom, hosszú távon annál jobbak a perspektívái. Jót tenne Magyarországnak, ha szellemileg és kulturálisan befogadóbb lenne. Amire most büszkék vagyunk Budapesten, és a külföldieknek mutogatjuk, az abban az ötven évben épült, amikor beengedtük az európai szakembereket az építészetbe. A dualizmus után legfeljebb három évtized erejéig volt még egyfajta szellemi nyitottság és vágy a világ megértésére, de ez ma már egyáltalán nem érzékelhető össztársadalmi szinten. Ezért nincsenek szellemi óriásaink sem?–ŰAhhoz szükség volna a nyugati világban jelen lévő impulzusokra is. Franciaországban hetvennel több ötlet jut eszembe, mint itthon, mert minden irányból olyan benyomások érnek, amelyek gondolkodásra és cselekvésre ösztönöznek. Ha Amerikában valaki kitalál az eszpresszó kávé készítése kapcsán egy új csészetechnikát, az fél éven belül megjelenik Angliában, Franciaországban, Németországban. Nálunk nem. Mintha a határon megállna a progresszió. Eljátsszuk, hogy az unióban már nincsenek határok, de közben magunkba zárkózunk. Már önmagában az is, hogy kérdésként merül fel, miért élem a fél életemet Nizzában és a másik felét Budapesten – logikai zavarról árulkodik. Minimum az aktív és alkotó rétegnek jönni-menni kéne, impulzusokat gyűjteni, tanulni, megvalósítani, kitalálni itt, átvinni oda, egyszóval részévé válni az egésznek. Húsz éve kinyíltak a határok, és Magyarország még mindig inkább kiszolgáltatottja, mint alkotórésze a világnak. Tudom, hogy ennek számos történelmi és politikai oka van, de nem maradhatunk le! Nem szabad visszaváltozni! A regényem egyik üzenete is éppen ez, hogy ami velünk történik, ahhoz kilenc országban szólnak hozzá, és higgye el, ez tökéletesen így van a valóságban is. Ha már megemlítette a kávét, ezt a más levegőt érezni például az ön által alapított kávéházlánc üzlethelyiségeiben? –ŰMeghatározó élmény volt számomra, amikor a kilencvenes évek elején volt alkalmam eljutni egy kolumbiai kávéültetvényre, és ott olyan ízvilággal találkoztam, amit soha nem felejtek el. De Etiópiában más ízű kávé terem, mint Kolumbiában, sőt Etiópiában sem mindegy, melyik vidéken és melyik termelőnél vásárol az ember. A Frei kávézóban ezt a cizellált kávékultúrát kapja a vendég. Én elhoztam Magyarországra, amit külföldön láttam. Annyi van csak mögötte, hogy a riportfilmjeim alatt egy csomó tantusz leesett, mit kellene és lehetne jól csinálni, és akikkel ezt megosztottam, mindig a megvalósítás felé tereltek. Az első világbeli olasz elmegy Afrikába, a harmadik világba, és behozza a kávét, megpörköli, becsomagolja, aztán eladja nekünk, az úgymond második világbelieknek. Tehát egy szegény helyről egy közepes jólétbe úgy jut el a termék, hogy közben az első világbeli ország jár jól, mert így kényelmes. Hát miért nem megy el érte a magyar ember, miért nem mi pörköljük meg, miért nem mi csomagoljuk be? Amikor erre a felismerésre eljutottam, már meg is volt a vállalkozásom üzletpolitikája. Ezért nem 800 forintért adok egy csésze kávét, mint az amerikai multi, hanem 350 vagy 290 forintért. Mi magyarok hozzuk be, és mi magyar emberek beletesszük a magyar munkaerőnket. Kihagyjuk a viszonteladót, azaz az olasz ember Ferrariját a kávéláncból.
2010. 10. 15. (XIV/41)
Interjú Efraim Zuroff-fal

Interjú Efraim Zuroff-fal

2010. 10. 15.
Egy órával ezelőtt jött ki a Képíró Sándor által indított per tárgyalásáról. Volt rá példa korábban, hogy egy háborús bűnös visszaperelte Önt?–ŰTörtént egy ehhez hasonló eset Skóciában, 1988-ban. Könyvet írtam, melyben egy litván gyilkos egység tisztjével is foglalkoztam. Az illető azért fordult bírósághoz, hogy megakadályozza a könyv megjelenését.  Milyen hatással van Önre Képíró cinizmusa? Elbizonytalanítja, netán feldühíti?  –ŰAz, hogy egy tömeggyilkosság végrehajtásában asszisztáló személy cinikus velem szemben, irreleváns. Engem leginkább az foglalkoztat, hogy kihallgatják-e a magyar hatóságok, mert a legfőbb cél, hogy a társadalom tudja meg, mi történt Újvidéken. És nyilvánvalóan azt is szeretném, hogy elnyerje a büntetését. Korábban azt nyilatkozta, hogy egyetlen olyan háborús bűnössel sem találkozott még, aki megbánta volna, amit tett. Mi lehet ennek az oka? –ŰKépesek hazudni önmaguknak, a családjuknak, mindenkinek. Én főleg Kelet-Európából származó háborús bűnösökkel foglalkoztam, litvánokkal, lettekkel, magyarokkal, horvátokkal, akik „hazafias antiszemita” légkörben nőttek fel. Ezekben a társadalmakban akkor minősültek hazafinak, ha zsidót öltek. Mi volt a benyomása Képíróról?–ŰTipikus kelet-európai antiszemita. Véleményem szerint az ilyen emberek nem feltétlenül hittek a náci faji ideológiában, miközben kollaboráltak a nácikkal. Különböző okok miatt váltak antiszemitává: például évszázadokon át a keresztény antiszemitizmuson nevelkedtek, vagy gazdasági okokból gyűlölték a zsidókat. Ami közös bennük: a zsidók gyilkolása közben meg voltak róla győződve, hogy hazafias cselekedetekben vesznek részt. És ez ennek a borzalmas történetnek a lényege. Hadd említsek egy történetet, ami jól példázza ezt a hihetetlennek tűnő állítást: néhány nappal azt követően, hogy a nácik megérkeztek Litvániába, ötvenkettő zsidó férfit halálra ítéltek. A kivégzésüket különösen kegyetlen módon hajtották végre – nagyszámú nézőközönség, köztük nők és gyermekek előtt, akik lelkesen tapsoltak. A szerencsétlen áldozatok egy része úgy halt meg, hogy szétrobbantották a gyomrukat. Amikor mindegyikükkel végeztek, valaki felment a pódiumra és elkezdte énekelni a litván nemzeti himnuszt. Az éneklésbe bekapcsolódott az összes jelenlévő. Fel kell tenni a kérdést: mi köze van a litván himnusznak zsidó litván polgárok meggyilkolásához? Meg voltak győződve arról, hogy a zsidók meggyilkolása hazafias dolog. A nácivadászat egyik célja az, hogy felhívja a fiatalabb nemzedékek figyelmét arra, mi történt a holokauszt során az érintett országokban. De nagyon sokan tisztában vannak a tényekkel, és ez igaz Magyarországra is, ennek ellenére van egy tizenhét százalékos támogatottságú szélsőjobboldali párt, amely lépten-nyomon antiszemita megnyilvánulásokat tesz.  –ŰAttól, hogy valaki tud valamit, nem biztos, hogy tudatosítja is magában, és nem biztos, hogy levonja a megfelelő tanulságokat. Egy olyan ember, aki antiszemita ideológiával, rasszizmussal terhelt időszakban nő fel, nem feltétlenül képes levonni a konklúziót, hogy a holokauszt egy borzalmas dolog. Tudja, hogy mi történt, de letagadja. Vagy ha nem is tagadná, azt mindenképpen tagadja, hogy a magyaroknak ehhez bármi közük volna. Képíró tökéletes példája ennek: amikor ma elhagyta a bíróságot, egy újságíró megkérdezte, sajnálja-e azokat az embereket, akiket az ő közreműködésével meggyilkoltak. Azt felelte, nem bánt meg semmit, mert nem követett el semmilyen törvénybe ütköző dolgot.    Ettől azonban nem keseredhetünk el, sőt még keményebben kell dolgoznunk, hogy minden lényeges információt a nyilvánosság elé tárjunk. Szeretném megragadni az alkalmat a Hetekkel kapcsolatban: példaértékű volt, ahogy a lapjuk beszámolt a Zentaiügyről. A Hetek ebből a szempontból is nagyon fontos közszolgálati tevékenységet végez.   Hallott róla, hogy Magyarországon ismét van csendőrség? A Jobbik hozta létre, és nem veteránokról van szó. –ŰEzt most hallom először. De éppen ezért mondom, a mi feladatunk az, hogy megpróbáljuk tudatosítani, milyen veszélyt jelent a szimpátia a nyilasmozgalommal, illetve támogatóikkal, hiszen Magyarországon ők hajtották végre a holokauszt bűntetteit. A csendőrség újjászervezése nagyon veszélyes jel. Hány ma is élő náci háborús bűnös van Magyarországon? –ŰEzt senki nem tudja, de nemcsak az Önök országát illetően, hanem minden ország esetében ugyanez a válasz. Jelenleg két honfitársunk szerepel a legkeresettebb háborús bűnösök listáján. Zentai Károly ügye öt éve húzódik, Képíró Sándoré négy éve. Ez átlagos a praxisában?–ŰA Zentai-ügyben a magyar kormány azt tette, amit tennie kellett. Felvette a kapcsolatot Ausztráliával, és kérte Zentai kiadatását. A döntés az ausztrálok kezében van, éppen ezért a magyar hatóságokkal szemben semmilyen kritika nem fogalmazható meg. A Képíró-ügyben más a helyzet: Képíró Sándor Magyarországon él, szerintem már régen ki kellett volna hallgatni. Képíró ügye egy nagyon különleges eset, mert nagyon sok részletes, precíz információm van vele kapcsolatban. Kérdés tehát, hogy mire várnak a hatóságok. Bent ültem a tárgyaláson, és számomra úgy tűnt, megfordult a szereposztás: bár ebben a perben Ön a vádlott, Képíró pedig a vádló, Ön részletesen kifejtette a Simon Wiesenthal Központ céljait, miközben Képíró Sándor szánalmasan védekezett. –ŰMegindító volt érezni a tárgyaláson résztvevők támogatását, ugyanis nagyon sok országban gyűlölnek az emberek, azt kívánják, bárcsak halott lennék. Sőt, az interneten indítottak egy „Öld meg Zuroffot!” című fórumot. Budapesten egészen más fogadtatásban részesültem, és ezt szeretném megköszönni Németh Sándornak és Juditnak, valamint a Hit Gyülekezetének. Én is úgy érzem, sikerült ismertetnem a bíróság előtt a munkánk célját. Ez a siker azonban nem elsősorban nekem vagy az intézetünknek fontos, hanem Önöknek, magyaroknak. Én nem itt élek. Hazamegyek Izraelbe, és az ottani problémáinkkal fogok foglalkozni. A magyaroknak viszont fontos lenne szembenézni a saját történelmüknek ezzel a borzalmas fejezetével, és ennek az a legjobb módja, ha a felelősöket az igazságszolgáltatás elé állítjuk. Számtalan náci háborús bűnöst kutattak fel, állíttattak bíróság elé. Hogyan viszonyul ezekhez az emberekhez? –ŰSemmiféle személyes kötődésem nincs ezekhez az emberekhez. Nem engedhetem meg magamnak, hogy érzelmi kapcsolatba kerüljek velük, hogy gyűlöljem őket.
Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!