hetilap

Hetek hetilap vásárlás
„Sarkozy az elitet védi, a népet sarcolja”
Nyugdíjpánik

2010. 10. 22.
Nicolas Sarkozy nem mert hozzányúlni az elit és a multik jövedelmeihez, és a munkavállalók kárára módosította a nyugdíjtörvényt. Az eredmény: példátlan sztrájkhullám, felvásárlási pánik, megbénult ország. A tiltakozóknak az országos demonstrációk jelenthetik az utolsó esélyt: a héten a Szenátus is megszavazhatja az új nyugdíjtörvényt.

Kommandósokat és terrorellenes egységeket vetett be a francia kormány az olajfinomítókat és raktárakat blokád alatt tartó sztrájkolók ellen. Az országban a felvásárlási pánik miatt több mint kétszer annyi benzin fogy, mint általában, annak ellenére, hogy a kutak 20 százaléka a készletek kimerülése miatt már bezárt. Lapzártánk idején Nicolas Sarkozy elnök kitart a nyugdíjreform mellett, és a sztrájkolók sem engednek követeléseikből, hogy a kormány ne csak az emberekkel akarja megfizettetni a válság okozta veszteségeket.

Helyszíni jelentések szerint a sztrájkhullám és a benzinpánik Párizsban, de számos más környező városban is erőszakos formát öltött. A főváros nyugati részén, Nanterre-ben a rendőrség heves összecsapásokba került csuklyás fiatalok gyújtogató és fosztogató tömegeivel. A másik jelentős gócpont az a Saint-Denis, amely a 2005. októberi és novemberi zavargások kiindulópontjaként is ismert. A rendőrség könnygáz és gumilövedékek alkalmazásával válaszolt, és eddig már csaknem kétszáz randalírozót állított elő az ország számos pontján kibontakozó erőszakos cselekményeket követően.

Hétfô reggel óta folytatódik a hat francia olajfinomító sztrájkja, egyes helyeken immár negyedik hete. A Marseille-hez közeli földközi-tengeri kikötőben negyvenhét kőolajszállító hajót nem engedtek kikötni. Az országban működő tizenkét­-ezer-ötszáz benzinkút közül pénteken ezernél valamivel kevesebb, szerda reggel azonban már négyezer zárt be üzemanyaghiány miatt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!