Orbán Viktor hétfőn a parlamentben napirend előtti felszólalásában bejelentette, hogy őrizetbe vették Bakonyi Zoltánt, a Magyar Alumínium Zrt. vezérigazgatóját. A momentum szimbolikusnak is tekinthető: a miniszterelnök nyilvánvalóan jelezni kívánta, hogy a kilenc halálos áldozatot követelő vörösiszap-katasztrófa feltételezhető – a népharag szempontjából nem mellesleg: milliárdos – felelősei nem fogják megúszni. Bakonyit több ember halálát okozó közveszélyokozással és környezetkárosítással gyanúsítják, mivel katasztrófa esetére nem dolgozta ki a szükséges intézkedéseket, nem gondoskodott a védművek és a riasztórendszerek kialakításáról. A vezérigazgató előzetes letartóztatását azonban a bíróság már nem tartotta szükségesnek, ezért szabadlábra helyezték. Ügyvédje, Bánáti János szerint a döntés fő oka az volt, hogy védencével szemben a bűncselekmény alapos gyanúja nem állapítható meg. Az ügyvéd egyébként korábban azt is elmondta, hogy Bakonyi a katasztrófa után sokkot kapott, kihallgatásán pedig rosszul lett.
Tolnay Lajos, a MAL Zrt. elnöke és többségi tulajdonosa a Figyelőnek nyilatkozva azonban visszautasította, hogy ők lennének a felelősek a katasztrófáért. „Álláspontunk szerint alapvetően egy elháríthatatlan külső erő, vagyis a természeti viszonyok alakulása okozta a katasztrófát, a munkatársaim mindent a szabályok szerint tettek” – fogalmazott Tolnay. Hozzátette: ha nem folytathatják a termelést, akkor 1100 alkalmazottnak és a beszállítók 1500 dolgozójának nem lesz munkája. 2014-ig az állam 7,3 milliárd forint bruttó adóbevételtől esik el, a segélyezések 2 milliárd forintba kerülnek, és a segélyezett családok becsült banki hitelállománya 1,5–2 milliárd forint. (Lapzártánk idején úgy volt, hogy a hétvégén újraindul a gyár.)
Az 1992 és 1998 között zajló privatizációs folyamat során létrejött MAL Zrt. másik két tulajdonosa Petrusz Béla és Bakonyi Árpád (az ő fia Bakonyi Zoltán vezérigazgató). A tulajdonosok közül Tolnay 23 milliárd forintos vagyonával a 21. leggazdagabb magyar, a MAL-ban 40 százalékos tulajdonrésze van, társai, illetve azok családtagjai kezében 30-30 százalék. Bakonyi és Petrusz a leggazdagabb magyarok százfős mezőnyében a 28. helyen osztozkodik, mindketten 16,5 milliárd forintos vagyonra tettek szert az alumíniumból. Megítélésüknek nem kedvezett, hogy a katasztrófa után a vörösiszapot ártalmatlannak titulálták. Ezért később elnézést kértek, Tolnay pedig az idézett interjúban azzal magyarázkodott, hogy nem értenek a válságkommunikációhoz. A sajtó a katasztrófa utáni első napokban a mosonmagyaróvári timföldgyárban, a MOTIM-ban tulajdonrésszel bíró Gyurcsány Ferenccel is összefüggésbe hozta a cégvezetőket. A volt miniszterelnöknek ugyanis volt közös érdekeltsége Bakonyival és Tolnayval is.
Azt nem tudni, hogy a kormányzati válságkezelésben mennyire játszott szerepet, hogy az ajkai timföldgyár tulajdonosait a baloldalhoz kötik, mindenesetre Orbán Viktor nemcsak a vezérigazgató előzetes letartóztatását, hanem a cég állami irányítását is bejelentette. Az ehhez szükséges törvénymódosítást egy nap alatt „nyomták át”, kormánybiztosnak pedig Bakondi György országos katasztrófavédelmi főigazgatót nevezték ki: a menedzsment megtartása mellett ő felügyeli a gyár működését.
Róna András ügyvéd – aki több károsult érdekeit is képviseli – több más jogászhoz hasonlóan úgy véli, hogy a törvénymódosítással a kormány szándéka egyértelműen az volt, hogy a tulajdonosok ne tudják a vagyonukat kimenteni, mielőtt a kártérítésekre kerülne a sor. Szerinte azonban kérdéses, hogy a különösebb előkészítés nélkül átnyomott jogszabály jó megoldás-e. Ezzel ugyanis a kormány már eleve bűnösnek mondta ki a tulajdonosokat, miközben az ügy még az igazságszolgáltatás elé sem került. „A törvényhozó és a végrehajtó hatalom ezzel a bírói szerepkörbe helyezkedett, ami nagyon távol áll az eddigi joggyakorlattól” – fogalmazott az ügyvéd, hangsúlyozva, hogy a törvénymódosítás az alkotmány kereteit is feszegeti, amely kimondja a magántulajdon szentségét.
Róna András szerint ellentmondásos annak a megítélése is, hogy ki tárgyalhat a kártérítésről a cég nevében: a kormánybiztos vagy maguk a tulajdonosok. Abszurd helyzet adódhat abból, ha a kormánybiztos dönt a kifizetésekről, viszont később az alkotmánybíróság érvénytelennek mondja ki az állami irányítást, vagy a bíróság nem állapítja meg a cég felelősségét. Ebben az esetben – a törvénymódosítás értelmében is – az állam köteles lenne kártalanítani a gazdasági társaságot, amely akár a károsultaktól is visszakövetelhetné a nekik kifizetett pénzt.
Arra a felvetésre, hogy a politikusok nyilvánvalóan az emberek igazságérzetét akarták kielégíteni azzal, hogy példát statuálva megbüntetik a „gaz milliárdos” tulajdonosokat, a jogász azt mondta: milliárdosokra nem lehet jogszabályt alkotni. Mint ahogy konkrét esetre sem célszerű általános szabályokat hozni. „Az igazságszolgáltatás nem gyors, és az emberek sokszor érezhetik úgy, hogy az igazi felelősöket nem büntetik meg, de ez még nem ok arra, hogy a politikusok átvegyék a bírói hatalmat” – jegyezte meg az ügyvéd. Hangsúlyozta: más eszközök is rendelkezésre állnak annak megakadályozására, hogy az esetleges kártalanítás fedezetét a tulajdonosok kimentsék. Például bűncselekmény gyanúja esetén zár alá lehet venni a cég vagyonát, illetve meg lehet támadni az úgynevezett „fedezetelvonással járó” szerződések megkötését.
Eközben az is egyre inkább egyértelművé válik, hogy a probléma kódolva volt az ajkai timföldgyár zagytározóinál. Winkler Gusztáv, a Budapesti Műszaki Egyetem adjunktusa például évek óta elrettentő példaként beszélt a létesítményről hallgatóinak. Az egyetemi tananyagban is szerepelt, hogy a most átszakadt 10-es tározó északi gátja olyan területre épült, ahol kétfajta talaj találkozik: egy mocsaras részbe ékelődik be egy agyagos terület. A szakértő szerint a sok eső hatására ezek a rétegek különböző módon kezdtek el mozogni, ez okozhatta a gátszakadást. Az egyetem munkatársai – mondta el Winkler – 1980 és 1986 között környezetállapot-vizsgálatot végeztek a térségben, és már akkor megállapították, hogy eresztenek a tározók (a 10-es akkor még nem épült meg). Erről azonban állítólag a rendszerváltás után privatizált gyár új tulajdonosai nem tudtak, sőt egy 1995-ben készült műszaki szakvélemény szerint a 10-es tárolókazetta töltései megfelelő módon épültek.
Nyáron azonban már a környezetvédelmi és tájökológiai légi felvételeket készítő Interspect Kft. is észlelt szivárgást a 10-es tározónál. Mint Bakó Gábor cégvezető lapunknak elmondta, mivel észlelésük nem minősült tudományos megalapozottságúnak, ezért – a jogi következményektől tartva – nem jelezték hivatalos szervek felé. Ugyanakkor környezetvédelmi szervezeteknél folyamatosan azért lobbiztak, hogy anyagi forrást szerezzenek azoknak az ipari létesítményeknek a légi elemzéséhez, amelyek elvileg ökológiai veszélyeket rejthetnek. Hogy melyek voltak ezek, arról a cégvezető nem árult el részleteket, csak annyit közölt, hogy a MAL Zrt. zagytározói is szerepeltek a listán. Bakó Gábor elmondása szerint még a katasztrófa napjának délelőttjén is ebben az ügyben tárgyaltak.
Ha korábbi szakértői jelentések mindent rendben találtak is, a MAL Zrt. vezetői tudhatták, hogy vannak problémák a zagytározóval. Legalábbis erre utalnak azok a rendőrségi tanúvallomások, amelyeket Bakonyi Zoltán vezérigazgató büntetőügyében vettek fel. A Népszabadság információi szerint a dolgozók – köztük közép- és felső vezetők is – arról beszéltek a nyomozóknak, hogy hetekkel a katasztrófa előtt tájékoztatták főnöküket, hogy szivárog a gát. A cégvezető azonban – bár tett intézkedéseket a szivárgások megszüntetésére – a tanúk szerint lényegesen több gondot fordított a gátszivárgás miatt aggódó dolgozók megfélemlítésére.
Mindezek fényében több mint érdekes, hogy szeptember végén a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vizsgálata azt állapította meg, hogy a MAL minden előírást betartott, vagyis nem mulasztott el semmit. Az igazgatóság vezetőjét, Zay Andreát a környezetvédelmi államtitkár nyáron nevezte ki a posztra. Illés Zoltán akkor több vízügyi igazgatóság, köztük a főfelügyelőség vezetőjét is menesztette. Utóbbit azért, mert állítólag közreműködött abban, hogy Felsőzsolca és Miskolc között bevásárlóközpontok épülhessenek a Sajó árterébe. Illés a mostani eset kapcsán igyekezett a bizalmasaként ismert Zay Andreáról áthárítani a felelősséget az önkormányzatokra, azzal, hogy a gátak ellenőrzése a helyi építési hatóságok feladata lett volna.
Az iszapkatasztrófa kapcsán nem csak emiatt emlegethető fel az állami felelősség. 2008-ban a NATO és az EU létrehozott egy védelmi rendszert, ami az úgynevezett kritikus infrastruktúrákat óvja, illetve esetleges sérülésük esetén minimalizálja a károkat. Magyarország szintén átemelte a szabályozást: a 2008 júniusában aláírt kormányhatározat a Kritikus Infrastruktúra Védelem Nemzeti Programjáról szól.
A jogszabály első helyen persze a terrorizmus által leginkább veszélyeztetett célpontokkal foglalkozik (kőolajipar, földgázipar és villamosenergia-termelés, informatikai hálózatok), de a felsorolás – és nem rangsorolás – kritikus infrastruktúrának nyilvánítja a vegyi anyagok előállításával, tárolásával és feldolgozásával foglalkozó vállalatokat is. Így e körbe tartozik a MAL Zrt. ajkai üzeme is. A kormányhatározat értelmében annak érdekében, hogy e vegyipari cégek működése minél kisebb kockázatot jelentsen, három szereplőnek kell érdemben fellépnie: a kormánynak, a tulajdonosnak, illetve az üzemeltetőnek. A létesítményvédelem alapvetően a tulajdonos-üzemeltető feladata, akinek bármilyen „kilengésről” azonnal tájékoztatnia kell a megfelelő szerveket. A kormányszervek kötelessége viszont az, hogy ágazatspecifikus programokat dolgozzanak ki, együttműködjenek a tulajdonosokkal, egy adott üzem működésének elemzése után biztonsági intézkedéseket javasoljanak, létrehozzanak egy szervezetet, ami a veszélyes infrastruktúrák működését koordinálja, és hatékony riasztási rendszert építsenek ki. Továbbá szintén a kabinet feladata, hogy ha szükséges, finanszírozási forrást teremtsen a biztonsági intézkedések megvalósítására (erre egyébként az unió 2007–2013-as költségvetése is elkülönített egy keretet). A kormányhatározat azonban leginkább csak írott malaszt maradt – betartatását sem az előző, sem a jelenlegi kabinet nem forszírozta.
Profitálni is lehetne a vörösiszapból
Herédy Sándor nyugdíjas mérnök évtizedeken keresztül foglalkozott hulladéktárolók, vegyipari és nehézfémtartalmú szennyvíz tisztítására alkalmas telepek tervezésével. Állítása szerint a timföldgyártás melléktermékeként kapott iszapot már eddig is számtalan módon fel lehetett volna használni, azonban ezt az üzemek létrehozásakor előre meg kellett volna tervezni. „A gyártástechnológia szorosan kapcsolódik a hulladékkezelési technológiához, ezért a kettőt sohasem szabad egymástól elválasztani. A timföldgyártás melléktermékeként kapott vörös- és szürkeiszapot sem lett volna szabad fémionkezelés és semlegesítés nélkül a zagytározóba vezetni.
A tisztítástechnológia által az iszapban maradt nehézfémek vissza-nyerhetőek, s a tisztítótelepek a jelenlegi zagytározók területének csak az egytized-egyhuszad részét tették volna ki” – mondta lapunknak a szakember. Mint részleteiben is kifejtette, az iszapot az eljárás során fizikai és kémiai kezelésnek kell alávetni. A kémiai kezelés során vegyszerrel fokozatosan csökkentik az iszap lúgtartalmát, miközben kinyerik a különböző fémeket. Ily módon szilícium, vas, króm, ólom, réz, nikkel stb. fémekhez jutottunk volna, s járulékos hatásként megszűnt volna a zagy környezetszennyező tulajdonsága. A fémek kivonását követő lépés az iszap víztelenítése, amely több módon is elvégezhető: iszappréssel, centrifugával, vákuumszűrővel vagy akár természetes módon, szikkasztóágyakon történő szikkasztással.
Arra a kérdésre, hogy az ország többi tározójával mi a helyzet, Herédy úr nem tudott pontos információval szolgálni, de a hozzá eljutott hírek alapján úgy véli, minden tároló „kifogásolható” állapotban van. S még ha a gátak tökéletesek lennének, akkor is gondolni kell arra, hogy egy természeti katasztrófa (pl. földrengés) vagy terrorcselekmény esetén mi történne a felhalmozott melléktermékekkel. Az almásfüzítői timföldgyár Duna melletti zagytározói egy katasztrófa esetén még a Fekete-tengerre is veszélyt jelenthetnek.
„Az elmúlt évtizedek alatt több millió köbméter vörös- és szürkeiszap gyűlt össze az országban, ezeket elszállítani igen nehéz volna. Ilyen mennyiségű zagy feldolgozásához már nem egy üzemet, hanem egy gyárat kellene létesíteni” – felelte a Hetek kérdésére Herédy Sándor. A melléktermékek utólagos feldolgozása persze jóval többe kerül, mintha a gyártástechnológiába beépítették volna ezt a fázist is.
A timföldgyártás melléktermékét egyébként más célokra is fel lehetne használni. Egy MTA-kutatás eredményei szerint az anyag magas szilíciumtartalma miatt alkalmas arra, hogy üveget gyártsanak belőle. Herédy úr évekkel korábbi javaslata szerint pedig úgynevezett beágyazással lehetne hasznosítani az iszapot. Ez azt jelenti, hogy pernyével, kaviccsal stb. történő összekeverés után betonkeménységű anyagot kapnánk, amely alkalmas volna különböző építészeti idomok, téglák, létesítmények gyártására. (Somorjai László)
2010. 10. 15. (XIV/41)
