hetilap

Tavaly áprilisban még nagyon borúlátóak voltak az IMF képviselői, és a világgazdaság növekedésére mindössze 1,9 százalékot jósoltak, a fejlett országok számára pedig inkább csak stagnálást. Ezzel szemben most 4,5, illetve 2,5 százalékot mutatnak az előrejelzéseik. Tény, hogy akadnak statisztikák, amelyek várakozáson felüli képet mutatnak, az FT egyik újságírója mégis egy olyan beteghez hasonlította a világgazdaságot, akiről még nem lehet teljes bizonyossággal megállapítani, hogy teljesen fel fog-e épülni. Jim O’Neill, a Goldman Sachs elemzője szerint a növekedés a vártnál határozottan erősebb volt az év első felében, de a második félévben vitathatatlan lassulás várható.
Holland elemzők – akik a termelés és a kereskedelem helyreállását vizsgálták – megállapították, hogy a globális ipari termelés már túllépte a 2008-as csúcsot, tehát úgy látszik, ez a krízis nem eredményezett olyan visszaesést és protekcionizmust, mint az 1933-as nagy világgazdasági válság. Véleményük szerint más területeken is enyhébbek a következmények, mint várták. Példaként említik Németországot, ahol a munkanélküliség szintje már csökken. Közben a fejlődő országok lakosai is újra kedvet kaptak a vásárláshoz, bemutatva, hogy nemcsak a nyugati fogyasztókkal érdemes kalkulálni a közeljövőben. (Lásd táblázatunkat.) Ilyen és ehhez hasonló jelenségekre alapozza például Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke és más európai pénzügyi vezetők a véleményüket, miszerint „a mostani hangulat túlzottan negatív”.
Ez azonban csak az érem egyik oldala. Két éve már, hogy minden idők legnagyobb bankmentő csomagját alkotta meg az amerikai kormány, az USA teljesítménye azonban az elmúlt két évben is gyenge maradt. A vállalkozások hitelezése még lábadozik, de legalább a bankrendszer már működik. Úgy tűnik, az állam pénz- és keresletteremtő képessége (államkötvény-visszavásárlások és államosítások útján) most nem elég: a munkanélküliség kitartóan 10 százalék körüli, és nem csökken úgy, mint az eddigi recessziók után. Félő, hogy a huzamos munkanélküliség degenerálja a munkaerőpiac képességeit, és akik ma épp nem alkalmazottak, holnapra már alkalmazhatatlanná is válnak. Egyes jelentések szerint a fejlett országoknak 2015-ig kell várniuk, hogy helyreálljon a foglalkoztatottság. Ez a késés viszont jelentősen felerősíti a társadalmi feszültségeket. Az International Labour Organization (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet) arra figyelmeztet, hogy az általuk vizsgált 35 országban a munkakeresők 40 százaléka már közel egy éve nem talál munkát, és ez könnyen erkölcsi elzülléshez és mentális problémákhoz vezethet. Ez pedig halmozottan igaz néhány európai országra, ahol ráadásul a hiányos nyelvtudás miatt az országhatárok közé vannak szorítva az álláskeresők.
A politikusoknak fel kell készülniük arra – írja az FT –, hogy a helyreállás akadozni fog, hiszen mind a monetáris, mind a fiskális eszközök sorra kudarcot vallanak. Hiába a sorozatos alapkamat-csökkentés, a gazdaság mégsem élénkül. Nem hiába, hogy Ben Bernanke, az amerikai jegybank elnöke még mindig úgy látja, hogy „a világgazdaság helyreállítási munkálatai még messze nem értek véget”.
Számos európai gazdaságban állt elő az a helyzet, hogy bár a kormány próbálná élénkíteni a piacot, a külföldi befektetők stoptáblát mutatnak, mert nem bíznak a pénzük megtérülésében. A görög, spanyol, portugál és ír példák láttán a fejlett országokban már abszolút nem bíznak az állami beavatkozás sikerében.
Az FT még egy jelenségre hívta fel az olvasók figyelmét. Vegyük észre – írják –, hogy amíg nagy volt a baj, mind a G7-ek, mind a G20-ak konstruktív munkát végeztek, vállvetve küzdöttek a krízis ellen, mára azonban kiújultak a parttalan vitatkozások, és mindenki egyéni stratégiákban gondolkozik. Ahogy Samuel Johnson brit író mondta egykor: „egy ember, ha tudja, hogy másnap akasztják, briliáns módon tudja összeszedni a gondolatait”. Két éve az IMF és a Világbank találkozóin ezek a szavak túlságosan is igazak voltak. A hangulatváltozás oka – az FT újságírója szerint – egyrészt az, hogy úgy érzik, a nehezén már túl vannak: a kulcsfontosságú gazdasági szereplők már nincsenek recesszióban, másrészről az egyes országok helyzete mára igen eltérő lett. Van, ahol a hazai kereslet esett vissza, máshol a termelés. Politikai válaszfalat jelentő vita szól arról, hogy vajon míg a deficites országok (USA, Egyesült Királyság) leszorítják a hiányt, addig a szufficiteseknek (Németország, Kína) nem kellene-e többet költeniük, fogyasztaniuk. A németek bírálják az amerikaiakat, mert most sem spórolnak, az USA válasza pedig az, hogy ha „abbahagynák a fogyasztást, jönne az újabb válság”.
Az FT konklúziója szerint a világ megváltozott, és – helyreállás ide vagy oda – sosem lesz már olyan a gazdaság működése, mint két évvel ezelőtt. A nemzeti bankok nem engedhetnek még ki a készenléti állapotból, és sok-sok befektető még mindig csak a partvonalról figyeli az eseményeket, ami tovább szűkíti a kitörési lehetőségeket. A dupla mélypontú recessziót pedig egyáltalán nem tartják kizártnak.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek