hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mégiscsak a Fidesz!

2010. 10. 08.
Miközben a Fidesz vasárnap megduplázta polgármesterei számát, Orbán Viktor ifjúságának színhelyén, Felcsúton és Alcsútdobozon alulmaradtak a kormánypárti jelöltek. Ezt meg kell nézni!

Alcsútdobozon a független Oláh Gyárfás nyert. Az új polgármester 325 szavazattal, 52 százalékos eredménnyel végzett az élen. Vetélytársa, a Fidesz–KDNP színeiben induló Tóth Erika eddigi alpolgármester 297 szavazattal 48 százalékos támogatottságot könyvelhetett el, ami a tisztes második helyet jelenti. Mondhatjuk persze azt is, hogy az utolsót, mivel összesen ketten aspiráltak.
„Még semmi nem biztos, jövő keddig bárki megtámadhatja az eredményt” – felelte első lendületből a Heteknek Oláh Gyárfás, majd udvariasan elzárkózott az interjúadástól. A beszélgetéstől viszont nem, így aztán sok érdekeset megtudtunk az alcsútdobozi győzőről. Mindenekelőtt azt, hogy megkeresésünkkor éppen Jakab apostol leveléből próbálta megtudni, vajon áldás avagy átok lesz számára a vasárnapi eredmény.
Oláh 65 éves, élete javát a fővárosban töltötte, 15 évvel ezelőtt költözött Alcsútdobozra. Ügyviteli tanácsadó cége egészen a gazdasági válság begyűrűzéséig „nagyon jól dübörgött”. Amikor a dübörgés elcsitult, Oláh nyugdíjba ment. De nem nyugállományba, mivel ma is tele van ötletekkel, energiával.
Az újdonsült polgármester édesapja 1957-ben a „kommunista rendszer áldozatává vált”, politikai természetű meghurcolása következtében öngyilkos lett. Oláh Gyárfás nem lehetett úttörő, és érthető módon KISZ-tag és párttag soha nem is akart lenni. A pártoktól tartott távolságát akkor is megtartotta, amikor már nem csak az MSZMP-ből lehetett választani.
Oláh Gyárfás vasárnapi győzelme azért hírértékű, mert Orbán Viktor gyermekéveinek színhelyén nyert Orbán Viktor pártjának jelöltjével szemben. Dacára annak, hogy a Fidesz a kampány során többször is egyértelműen értésre adta, hogy azon települések tudnak hatékony részesei lenni a Nemzeti Együttműködés Rendszerének, melyek „egy nyelvet beszélnek a kormánnyal”. Más megfogalmazásban – konkrétan Orbán Viktortól – mindez úgy hangzott, hogy nem szerencsés „ellenzéki tűzfészkeket” létrehozni. Magyarul: az ellenzéki vezetésű települések nem sok jóra, és annál is kevesebb pénzre számíthatnak. Oláh azonban Fideszen kívüliként sem áll távol a miniszterelnöktől. Sőt. „Nálam fanatikusabb híve Orbán Viktornak nincs” – szögezi le a polgármester, majd feleleveníti, hogy már akkor felfigyelt az ifjú Orbánra, amikor Nagy Imre újratemetésén mondta emlékezetes beszédét. Később többször személyesen is találkoztak Alcsútdobozon, ahol a miniszterelnök az első négy osztályt végezte. Oláh szerint megszokott, hogy Orbán részt vesz különböző alcsútdobozi társadalmi eseményeken – például óvodaavatáson –, ezzel erkölcsi támogatást nyújtva a falunak. Pénzt azonban nem hozott. Oláh megfogalmazásában „Orbán Viktorhoz köthető elvtelen segítség” nem érkezett a településre. Amit az is bizonyít, hogy az iskola ugyanúgy bajban van, mint más települések iskolái.
Kényes ponthoz érkezünk: üzentek-e a Fideszből, hogy nem szerencsés a párt ellenében indulni a választáson? Oláh Gyárfás megnyugtat: „Orbán Viktor van annyira korrekt, hogy ilyen módon nem avatkozna bele szülőfaluja életébe.” Az viszont igaz, hogy a kampány során hallani lehetett kósza hangokat, amelyek szerint előnyös lenne fideszes falunak maradni. Alcsútdoboz többsége mégis a független jelöltnek szavazott bizalmat. Hogy miért, arra Oláh Gyárfás nem tudja a választ. Abban viszont biztos, hogy nem fog segítséget kérni a miniszterelnöktől, elképzeléseit saját erejéből próbálja megvalósítani.
Felcsút és Alcsútdoboz között háromszáz méter a hivatalos távolság, a két település gyakorlatilag összeér. – Apám ismeri közelebbről a Viktort – mondja egy fiatalasszony a kertkapu előtt –, mi csak köszönünk, ha látjuk egymást: Szevasz, szevasz.
Az országút megsínylette a sűrű kamionforgalmat, az autóból látható házak átlagosak, a járda töredezett: senki nem mondhatja, hogy a település híres szülötte révén átlag feletti támogatás érkezett a községbe. Feltűnő, hogy mind Alcsútdobozon, mind Felcsúton nagyon sok az eladásra kínált ház. Az Otthon Centrum szakembere szerint országos jelenségről van szó. Tömegek próbálnak megszabadulni ingatlanaiktól: egyik részük azért, mert bedőlt a lakáshitele, a többiek azért, mert nem kívánják megvárni, míg bedől. Átutazóban csak becslésre vállalkozhatunk: tízből három ház falát színesíti az „eladó” tábla.
Az Orbán család háza éppen a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiával szemben áll. Ha a miniszterelnök – mondjuk – az ablakból akarna szakmai tanácsot adni a műfüvön edző focistáknak – kényelmesen megtehetné.
– Őt mindenki szereti itt – mondja egy középkorú férfi –, mert benne megvan az, ami Gyurcsány Ferencben sosem lesz: hogy segíteni akar a népen. A férfi az akadémia bővítés alatt álló épületén dolgozik, és büszkén ismerteti, hogy a labdarúgó-iskolát az UEFA is támogatja.
A vasárnapi választásnak nyoma sincs, egyetlen plakát nem látható. A férfi szerint meglepetés, hogy Felcsúton sem a Fidesz–KDNP jelöltje lett a polgármester, hanem egy független induló. Varga György alig egy százalék előnnyel, 13 szavazat különbséggel előzte meg a kormánypárti Flier Jánosnét. – Nem tudom, a választókat kellene megkérdezni – feleli Varga a mindenkit érdeklő kérdésre: hogyan tudott győzni a miniszterelnök lakóhelyén a kormánypárti jelölttel szemben. Varga egy kicsit már unja a sajtót, állítása szerint a sokadik interjút adja. Nem igaz, hogy szerdán Orbán Viktorral egyeztetett, győzelme óta még nem találkoztak. Néhány mondat után Felcsút új polgármesteréről is kiderül, hogy Orbán Viktor elkötelezett híve. Büszke rá, hogy „ilyen nagy formátumú személyiség” származik a környékről. Kezd gyanús lenni: csak nem arról van szó, hogy a Fidesz két-két jelölttel – egy-egy párttaggal és egy-egy pártonkívüli Fidesz-szimpatizánssal – versenyzett itt is, és Alcsútondobozon is. A felvetés nem saját, az egyik alcsútdobozi asszonytól kölcsönözzük. Varga György azonban egyértelműen cáfol: igaz, hogy Fidesz-szimpatizáns, igaz, hogy tavasszal a Fideszre szavazott, „házibajnokságról” azonban nem beszélhetünk. Neki és az alcsútdobozi független jelöltnek is más elképzelései voltak, mint a Fidesz jelöltjeinek. – Komoly eredmény, hogy saját pénzemből kampányolva sikerült nyerni egy ekkora párt ellen – mondja Varga, a „bundavád” cáfolatául pedig közli: a Fidesz megtámadta az eredményt, a csekély különbség miatt újraszámolást akar.
De akkor sincs gond, ha Varga marad a nyertes. Felcsúton 5 fideszes és két független képviselő alkotja a testületet. Úgyhogy a két nevezetes falu is része a Nemzeti Együttműködés Rendszerének.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!