Belföld

1998. 05. 09. (II/19)
Elvörösödik-e a Fidesz?

Elvörösödik-e a Fidesz?

2021. 10. 22.
Horn Gyula miniszterelnök nélkül zajlott az Accurcius Jogászegylet által szervezett Horn–Orbán "párbaj." Az a száz levélíró sem ment el, aki nyílt levélben fordult a nyilvánossághoz, hogy ezen a nyílt vitán vegyen részt a kormányfő. A százötven főnyi hallgatóság túlnyomó része az egyetemisták közül került ki. Orbán Viktor rövid bevezetőjében elmondta: az idősek úgy gondolják, hogy a fiatal generáció nem kész az általuk még a kommunista rendszer alatt elkezdett munka folytatására. Attól tartanak, hogy életük munkája – az ami az előző rendszerben értéket teremtett – elporlik. Orbán szerint a fiataloknak ezért máshogy, a jót megbecsülve kell beszélni az elmúlt negyven évről. A Fidesz elnöke kérdésre válaszolva kizártnak tartotta, hogy pártja az MSZP-vel kössön szövetséget. "A miniszterelnök olyan messzire ment el a Fidesz lejáratásában, hogy ez kizárja az együttműködés lehetőségét" – mondta, hozzátéve: "A két párt szavazótábora is kizárja ezt." A Független Kisgazdapárttal való választási együttműködés lehetőségeit firtató kérdésre Orbán így felelt: "A Fidesz nem tervez ilyen együttműködést, de a koalíció megkötése alapjában véve hatalmi kérdés... Május 11-én hajnalban, az eredmények ismeretében majd elgondolkozunk." "Kívülről látva nem érthető a Fidesz eltávolodása a liberális oldalról" – jegyezte meg egy fiatal egyetemista, aki szerint a Fidesz arculatát az is meghatározza, hogy milyen a viszonya a magyar múlt kritikus időszakaihoz, például a Horthy-korszakhoz. "Nem vagyok liberális – mondta erre Orbán Viktor, aki egyébként még a mai napig a Liberális Internacionálé alelnöke –, de konzervatív sem vagyok" – tette hozzá. "Ember vagyok, akihez a szabadelvűség áll közel." A két világháború közötti rendszer meghatározására nézve megjegyezte: szerinte nem pontosak a használt kifejezések, mint például az "úri rendszer". Szerinte "több mérlegelést igényelnek ezek a szavak". Az egyik hozzászóló idézte a Fidesz – MPP "Polgári Magyarországért" cím? vitairatában az SZDSZ-re használt kifejezéseket: "A nemzet hagyományos alapjai ellen harcot indító kis, agresszív csoport, amelyik hatalmában tartja a sajtót, gazdasági kulcspozíciókat, a nagytőke pártja." "Ez tökéletesen egyezik a közismert Csurka-dolgozat állításaival, és igazából kódolt antiszemitizmus" – hangzott a megjegyzés. "Az elemzésben megfogalmazott állításokat tartom – jelentette ki a Fidesz miniszterelnök-jelöltje – és igazolni is tudom... És gondolja ki-ki, ahogy akarja" – tette hozzá. Ő ezeket a kérdéseket jogi-szociológiai problémaként kezeli, és így kívánja megoldani is. Mint hangsúlyozta: bizonyítani tudja, hogy 1990–97 között a gazdasági döntéseket tudatosan a nagyvállalatok javára és a kisvállalkozások rovására hozták. A államháztartási hiányt pedig szándékosan magasabb kamatokkal finanszírozták, hogy ezzel a pénzzel bizonyos csoportokat gazdagítsanak.
1998. 02. 28. (II/9)
Szoci a lista

Szoci a lista

2021. 10. 22.
Nincs és nem is várható meglepetés a szocialista párt országos választási listájára került politikusok személyét és sorrendjét illetően. Első helyen Horn Gyula miniszterelnök, őt követi Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke, majd Szekeres Imre frakcióvezető és Kósáné Kovács Magda ügyvezető alelnök – amely az MSZP újabb kormányra kerülése esetén az eddigi politika folytatását ígéri. A lista előkelő 6. helyére futott be Baja Ferenc környezetvédelmi miniszter, megelőzve a nála népszerűbb Keleti György honvédelmi minisztert, akit még Sándor László (MSZOSZ) is megelőz – demonstrálva a szakszervezeti lobby erejét. Ami viszont sokaknak meglepetés: Szöllősi Istvánné, a pedagógus szakszervezet főtitkára az országos listán csak a 97. Igaz, jó választási eredmény esetén ez a hely is biztos befutónak ígérkezik. Az első száz közé négy MSZOSZ-tag és nyolc BIT-es vezető – a 38. Tóbiás József elnök – mellett az Agrárszövetség, a Nyugdíjasok Országos Szövetsége és az Ifjúszocialisták is felkerültek, ami azt mutatja: nem lanyhul a "tradicionális kötelékek" ápolása iránti igény a szocialistáknál. Az elmúlt évek nagy száműzöttjeként számon tartott Csintalan Sándor, volt MSZP-alelnök csak a 45. helyig jutott, viszont Nemcsók János államtitkár már arathatja m?építő munkája gyümölcsét: az országos lista élmezőnyében, a 24. helyen található.
Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!