hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Alkalmazott politika: mi a közös Macronban és Orbánban?
A két politikus kapcsolata szakértői szemmel
Alkalmazott politika: mi a közös Macronban és Orbánban?

Fotó: AP / Michel Euler

2022. 04. 28.
Emmanuel Macron francia államfőt és – áttételes módon – Orbán Viktor miniszter­elnököt is megerősítette hivatalában az áprilisi választások időszaka. Arról, hogy ezután milyen jövő várhat a két állam közti kapcsolatokra, egy francia és egy magyar szakértőt kérdeztünk.

Thibaud Gibelin francia politikai elemző, az MCC vendégoktatója 2020-ban publikálta Miért játszik és nyer Orbán Viktor? (Pourquoi Viktor Orbán joue et gagne) című kötetét. A szakértő a Heteknek nyilatkozva mindenekelőtt kiemelte, hogy a francia elnökválasztás eredménye logikusan követi Franciaország harminc éve, vagyis a maastrichti szerződés aláírása óta tartó politikai pályáját. A különbség szerinte csupán annyi, hogy a második forduló vesztese ezúttal egy alternatív politikai irányvonalat képvisel, és éppen ebből fakadóan úgy tűnik, a nemzetek feletti európai projekt alacsonyabb legitimitást élvez a francia polgárok körében.

„Franciaország folytatja tovább eddigi pályáját, különösen Emmanuel Macron győzelme után, mely újabb lendületet ad a francia EU-elnökségnek a hátralévő két hónapban. A francia államfő figyelmét ugyanakkor a törvényhozási választások (június 12. és 19.) is lekötik majd, s neki kell ellátnia az EU vezetését is, miközben az ukrajnai háború minden más ügyet háttérbe szorít” – magyarázta Gibelin.

Kritikus hízelgés

Ami Macron és Orbán kapcsolatát illeti, az elemző leszögezte, hogy az a pragmatizmuson alapul, a kettejük közti megállapodás pedig lehetővé teszi az ideológiák valós súlyának lemérését. A francia államfő által a magyar demokráciára tett megjegyzésre kitérve (ti. Emmanuel Macron kijelentette, hogy Franciaországban a magyarországi helyzettől eltérően kritizálhatják, sőt ki is fütyülhetik az elnököt), Gibelin elmondta, hogy az egy alaptalan állítás volt. „A célja pedig az volt, hogy hízelegjen a franciáknak, hogy ők a legszabadabb emberek.”

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!