Hosszú út vezetett a parlamenti mandátumig az egyik legjelentősebb radikális/szélsőjobboldali politikai személyiség, Toroczkai László számára. A 44 éves, a Jobbikból kivált Mi Hazánk Mozgalom élén országgyűlési mandátumot szerző politikus annak idején még a MIÉP ifjúsági tagozatában kezdte a pályafutását, ő alapította a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat, volt parlamenti tudósító, főszerkesztő, „forradalmár” az MTV-székház 2006-os ostrománál, Jobbik-alelnök – és máig Ásotthalom polgármestere, bár erről a posztjáról le kell majd mondania parlamenti mandátuma miatt.
Az irredenta, antiszemita, rasszista ideológiákkal terhelt magyar szélsőjobboldalról érkező Toroczkai az utóbbi években ugyan nem igazán állt bele ezekbe a témákba, ám korábban éppen a Hetek munkatársai szereztek igencsak erőteljes benyomásokat, hogy az általa alapított Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom milyen szellemiséget képvisel.
Igaz, akkor Toroczkai már nem volt a szervezet elnöke, de 2010-ben a Magyar Sziget rendezvényen kollégáink még olyan előadásokat hallgathattak, mint a „Zsidó médiapolitika Magyarországon”, „A zsidó a megrontás klasszikus démona” vagy „A zsidó akkor a legveszélyesebb, ha kereszténynek mondja magát”. Mi több, Zagyva György Gyula, a Jobbik-frakció akkori tagja ostorral fenyegette őket, heves zsidózás közepette (a politikust zaklatás miatt 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélték).