hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Aggasztóan sok szakdolgozó hagyná el az egészségügyet
Beteg állami, erősödő magán
Aggasztóan sok szakdolgozó hagyná el az egészségügyet

A magánegészségügyi szektor közel 30 százalékkal nő évente, éves árbevételét 300 milliárd forint fölé becsülik.(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)

2022. 05. 05.
A járványügyi veszélyhelyzet május 31-én ér véget, miáltal megszűnik az egészségügyben dolgozók felmondási tilalma is. Egy felmérés szerint a szakdolgozók 38 százaléka távozna a közegészségügyből: pályát váltana, szétnézne külföldön vagy átigazolna az egyre terebélyesedő hazai magán­szektorba.

Most minden előfizetőnknek adunk! Fizessen elő a Hetek nyomtatott vagy online hetilapra a régi áron május 31-ig és spóroljon velünk. Részletek a hetilapban és a https://www.hetek.hu/elofizetes oldalon.

„A Covid időszakában az állami egészségügy csökkentett üzemmódban működött, ezért a járóbeteg-ellátás egyre nagyobb része hárult a magánszférára. Ez az átáramlás régóta tart, de a járvány alatt még inkább fölerősödött. Egyes nagy magánszolgáltatóknak a Covid óriási pluszbevételt hozott, annak ellenére is, hogy – többek közt az állami szféra béremelései miatt – növekedtek a bérköltségeik és az áraik is” – mondta el lapunknak egy fizikoterápiás szakasszisztens.

A kereslet akkora, hogy a magán­szférában is kezd megszokottá válni a várakozási idő, például előfordul, hogy egy kardiológiai vagy reumatológiai vizsgálatra is egy-két hónapot kell várni. „Gyakran mi is csak hetekkel később tudunk időpontot adni szakorvosi vizsgálatra vagy kezelésekre, amelyek közel másfélszer annyiba kerülnek, mint tavaly. Nálunk a cégvezető szakorvos visszament az állami szektorba, mert ott akkor is megkapja a havi kétmillióját, ha semmit sem dolgozik. A tulajdonosváltás után hónapokba telt, mire találtak helyette egy másik szakorvost, kimagasló fizetésért” – tette hozzá a hölgy, megjegyezve, hogy ő maga azért dolgozik egy magánszolgáltatónál, mert az állami rendszerben csak rengeteg túlórával juthatna ugyanennyi jövedelemhez, így viszont megmaradnak a hétvégéi.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!