hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A tanárok szerint az oktatás nem előre ment, hanem hátra
Mikor rendezi az oktatás helyzetét a kormány?
A tanárok szerint az oktatás nem előre ment, hanem hátra

Egy-másfél évtizeden belül a tanárok fele eltűnik a pályáról.(Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd)

2022. 04. 07.
Egy kezdő pedagógus fizetése ma kevesebb, mint a szakmunkások bruttó 260 ezer forintos bérminimuma, a pályán lévőket pedig nagyfokú kiégettség jellemzi. Tíz éve tiltakoznak a pedagógusok lényegében ugyanazon problémák miatt, és nagy kérdés, hogy a következő kormányzati ciklusban mitől változhat meg a helyzetük.

„Tavaly ilyenkor még diák voltam, most 18 évesen nettó 370-et viszek haza pályakezdő szobafestőként. A 26 éves tanár nővérem mesterdiplomával 6 év egyetem után nettó 205 ezret keres. Már nem hazudja a diákjainak, hogy tanulni megéri, mert azon gondolkodik, hogy itthagy mindent és megy ki takarítani Ausztriába” – írja egy Vas megyei fiatalember a Szülői Hang véleménygyűjtő fórumán.

Megint tiltakoznak

Főként a megalázóan alacsony bérek miatt indítottak el idén januárban a pedagógus szakszervezetek egy újabb tiltakozó hullámot, mivel az EMMI-vel folytatott tárgyalások nem vezettek eredményre. A januári kétórás figyelmeztető sztrájk után jött ki az a kormányrendelet, amely lényegében ellehetetlenítette a pedagógusok számára a munkabeszüntetést. Az emiatt kirobbanó polgári engedetlenség, a márciusi sztrájkok és tüntetések okát – az alacsony bérek és a sztrájkjog korlátozása mellett – olyan ismert problémák sora jelentette, mint az egyre vészesebb tanárhiány, a túlterheltség, a túlzott központi irányítás, az állandó forrás- és eszközhiány, a tantervi szabályozás, a rendkívüli mennyiségű tananyag, az állami tankönyvek alacsony színvonala vagy az érdemi egyeztetések hiánya és az ebből fakadó szakmaiatlanság a döntéshozatalban.

Évtizedes problémákról van szó, melyek már a 2014-es választások idején, majd 2016-ban, a kockás inges mozgalom idején is kicsúcsosodtak. Akkor a tiltakozások országos méreteket öltöttek, de érdemi változásokat mégsem sikerült a pedagógusoknak elérniük, sőt az érintettek szerint a helyzet azóta csak rosszabbodott. „Nem előre mentünk, hanem hátra” – fogalmaztak a Tanítanék Mozgalom képviselői idén, a márciusi Kossuth téri tüntetésen.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!